TF Lovaskultúra 13. évfolyam - 1. tábor

Miután júniusban felvettek a képzésre, egész nyáron izgalommal vártam az első alkalmat, a szeptemberi tábort. Csináltam a csapatnak egy zárt FB csoportot, itt beszéltük meg a részleteket, hogy ki-mikor alszik és hol, mikor legyen csapatépítő este, stb… Mindenki nagyon lelkes és izgatott volt…

Szeptember 9-én reggel 8-kor a Sóskúti Lovas és Élménypark éttermében gyűltünk össze először. Az évfolyamunk alaplétszáma mellett (ez 9 fő, amiből 6 lány, 3 fiú) becsatlakoztak még négyen az edzőiről.

Az első nap és a második nap első felében a futószárazás elméletével és gyakorlatával foglalkoztunk, de tényleg egészen az alapoktól - gyakorlatilag onnan, hogy mi az elfogadott módja a száron vezetésnek, odáig, hogy milyen módon használhatjuk a segítségeket a futószárazásban. Minden elméletet hosszas gyakorlattal támogattunk meg. Ez az idő nyilván nem elég arra, hogy egy életre megtanuljuk és kigyakoroljuk a futószárazás tökéletes kivitelezését, de pontosan elég arra, hogy - egymást figyelve és a saját munkánkról visszajelzést kapva - erős alapokat adjon az itthoni gyakorláshoz.

A második nap voltizsáltunk, és ez iszonyú klassz volt. Rengeteget röhögtünk, az egész olyan volt, mint egy legjobban sikerült céges csapatépítő… Páska Ildikó - ő tanított minket a sóskúti két napban - filmet vetített, alapgyakorlatokat vázolt fel a táblán, amivel jól ránk ijesztett… Az hagyján, hogy nem tudom elképzelni, amint kábé spárgázom a levegőben (erre még legaktívabb táncos karrierem kellős közepén se lettem volna képes bot tagjaimmal…), de olyan dolgok is az alapgyakorlatokba tartoznak, mint, hogy kitolom magam - a lovon… - gyakorlatilag kézenállásba. Szerencsére úgy tűnik nekünk csak olyan gyakorlatokat kell végeznünk, amihez nincs szükség extra izomerőre, vagy hajlékonyságra. Mint például a fenti képen látható "zászló".  Először műlovon, később lépésben, lovon is gyakoroltunk.

Az első nap még meglátogattuk Lezsák Levente lovaskaszkadőrt otthonában, Csapdiban, ahol elsősorban a Lovaskultúra alapjai c. tárggyal foglalkoztunk - nagyon izgalmas történelmi betekintés a lovas berkekbe személyes élményekkel fűszerezve - de kis bemutatót is kaptunk Levente lovainak szabadidomításos munkájából. Egészen sokáig maradtunk, nem tudtunk betelni a látottakkal… Micsoda paradicsomi körülmények, milyen boldog és örömmel együttműködő állatok!!!

A harmadik-negyedik napot Pilisjászfalun az Unikornis lovardában töltöttük, ahol Zupán Péterrel a lovaglás gyakorlati alapjait vettük át. Mindkét nap lovagoltunk délelőtt és délután, ami után az elméleti elemeket vettük át. Egy lóra két tanuló jutott, így válottuk egymást. Ez nagyon jó rendszer, mert egyrészt személyesen velünk is foglalkoznak, kijavítják a hibáinkat, másrészt van lehetőségünk a többiket is megfigyelni, és az ő hibáikból következtetéseket levonni. Lovagoltunk lovardai alakzatokat, cavalettiztünk, és kis x-eket ugrattunk. Nagyon élveztem, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy a lovastudásom hiányosságai zavaróak lennének… Egyébként tudásban és képességekben elég nagy a szórás a csapatban: van köztünk, olyan, aki nem igazán járt edzőhöz, de ezer éve lovagol, saját lovai vannak, és egész egyszerűen az látszik rajta, hogy bármilyen lóra pattan, azzal együtt él… Van olyan, aki edzővel lovagol gyerekkora óta, és kábé tökéletes, amit csinál, és gyönyörű. Vannak olyanok, akik régebben lovagolnak, tisztességgel megy nekik, és van néhány kezdő, mint én. Sőt van még egy nálam is kezdőbb, igaz nagyon vagány, és tehetséges srác… :). Ami izgalmas, hogy a nagy szórás ellenére tudunk együtt haladni, nem érzem úgy, hogy bármelyikünk annyira kiugróan béna lenne, hogy az hátráltatná a többieket. Egyébként is nagyon bajtársias a légkör, bár amellett, hogy segítjük egymást, remekül tudunk szórakozni egymáson.

Az utolsó, ötödik nap szintén egy látogatással telt, Gillich Sándorhoz mehettünk el, aki az otthonában fogadott minket, és mesélt magáról, a történetéről és az Akhal Teke fajtáról. A ház mellett található karámokban megismerhettük szépséges lovait.

És nem csak a földről ismerkedhettünk… Akinek kedve volt (és nem volt köztünk olyan, akinek ne lett volna…), a körkarámban szőrén is felülhetett ezekre a "híresen zabolátlan" lovakra - akiknek természetesen egy rossz mozdulatuk nem volt! :)

Az egész tábor folyamán olyan élményekkel töltekeztünk fel, és annyi rendszerezett ismeretanyagot kaptunk, hogy nem győztük befogadni a látottakat / hallottakat.  Mindnyájan egy véleményen voltunk abban, hogy életünkben nem jártunk még olyan iskolába, amely ennyire teljesíti minden elvárásunkat, sőt igazából bőven fölé megy. Az a nagyon szimpatikus a képzés összeállításában, hogy igazából a lókiképzésben időnként egészen ellentétes véleményen lévő emberek (ok, abból a szempontból pesze nem ellentétes, hogy itt mindenki kivétel nélkül tiszteli és szereti a lovat és a legjobban akarja neki…) adják át az ismereteiket, véleményüket és tapasztalataikat - oktató társaikat maximálisan tisztelve és nem "leszólva" - és minket arra buzdítanak, hogy ezekből csipegessük össze a nekünk, a lovunknak, a helyzetünknek és céljainknak megfelelő elemeket, de tudományosan megalapozva, a körülmények ismeretében (ne hiedelmek, vagy valamilyen közösség, vagy lovarda szokásai alapján) tudjunk felelősségteljes döntést hozni. Pontosan ezt kerestem abban a rengeteg könyvben, amit eddig megvásároltam… Itt fel tudom tenni a kérdéseimet, amire nagyon sok aspektusból fogok HITELES választ kapni, és megnyugodhatok, mert jó kezekben vagyok, és tudom, hogy van mögöttem egy támogató hátország… 

A Titán sztori

Az elmúlt négy hónap eseményeit (ITT) kiegészítendő kicsit hosszabb bejegyzést szánnék új családtagunknak, Titánnak. Mégiscsak megérdemli! :)

Még a nyári utazások előtt felvettem a kapcsolatot egy lánnyal, aki a Lovasapró FB csoportban egy welsh pónit hirdetet. Titán, 3 éves lovagolható mén, aki egyáltalán nem csődörös, és szuper-alkalmas kisgyerekek lovagoltatására… Többen is rákérdeztek, hogy egy 3 éves csikó hogy lenne már alkalmas kis gyerekeknek, de határozottan állította, hogy ennél szelídebb teremtményt még nem hordott hátán a föld. Hát, gondotam, elmegyek Paks mellé és megnézem. 

Ja igen… 

Azért vált ez a dolog érdekessé, mert idő közben (június végén) beköltöztünk az új, fóti házunkba, amelyikben az előző tulajdonos által kiépített két angolbox, és szép karám várja haza a lovakat. Mihamarabb szerettem volna egy pónit, amelyik társállata lesz Karának, amellett Léna és Szása is lovagolhatják. Bár Dani szerint kicsit korai volt még nézelődni július végén, én mihamarabb rövidre szerettem volna zárni ezt a dolgot, ugyanis a társlóban láttam Kara hazahozatalának feltételét. 

Titán finoman szólva is k. ronda volt… Bár Vivi elég jószándékú lánynak látszott, az istálló, ahova a lovat kikötötte, elég rendezetlen volt, igaz, a körülötte lévő karám meglehetősen tágas. Titán amúgy állítólag legelőn lakott abban a pár hónapban, amíg velük volt (miután nyomorúságos körülmények közül elhozta egy cigány kupectől). 

Vivi gyakorlatilag szintén kupec. Ez nekem akkor nem esett le, de azóta is látom a neten, hogy adja-veszi a lovakat. Szerintem olcsón, rossz helyről hoz el szerencsétlen kis teremtményeket, és azokat adja tovább. Amúgy látom, hogy nagyon szereti őket, tehát az egész dolgot jó szándékkal csinálja. Nekem azt mondta, Titánt a gyerekeinek vette, de őket nem annyira érdekli a lovaglás… Hát ahhoz kicsit kevés ideig volt náluk a ló, de mindegy, hagyjuk is.

Az mondjuk meggyőző volt, hogy ilyen lefosott állapotban mutatták meg a lovat, nem lehet azt mondani, hogy megpróbálták volna kifényezni szegénykémet… Igaz, elég nehéz dolguk lett volna… :) Annyit láttam, hogy a ló valóban jámbor, megemeltem a lábacskáit, simogattam, mellé mentem, stb… Kicsit megtisztítottuk, és kivittük. A patrac állítólag a másik tanyán maradt, így csak a kantár került a fejére, szőrén ültük meg. Vivi ült rá előszor, mentünk, mentünk, majd Titán nyomott egy hátraarcot, és vágtában elindult haza. Vivi megfogta, rúgdosta, fordította, végül a kis ló megadta magát, és szépen jött mellettem. Ebben a performanszban az tetszett nekem, hogy bár erőszakkal vezettük vissza a "helyes útra", egyszer nem láttam, hogy ágaskodni, vagy bakolni akarna, vagy bármilyen rosszindulatú megmozdulása volna. Csak hát vissza akart menni a többiekhez. Én is kicsit ráültem… Ment velem is, de elég bizonytalan voltam a hátán, életemben kétszer ültem addig szőrén lovat, és egyik se egy ilyen csontos kis keszeg volt…

Lényeg a lényeg, FOGALMAM SINCS MIÉRT, de meggyőztem Danit és megvettük ezt a szerencsétlen kis szerkezetet. Ráadásul k. drágán (130.000 Ft-ért…). Persze arra gondoltam, hogy ennyi pénzért minek ide állatorvos, drágább a kiszállása, mint maga a ló… Na, ezt nem fogom többet elkövetni!!!! Teljesen mindegy mennyibe kerül a ló, egy olcsó ló állatorvosi költségei pont olyan rohadt sokba kerülnek, mint a drága lóé, nem beszélve arról, hogy ha rossz a döntés, még eladni is lehetetlen lesz. Jó lett volna legalább egy szakértőt magammal vinnem (remélem, két év múlva, az egyetem után már azért én is el fogok tudni dönteni dolgokat kicsit nagyobb rálátással), csak az a baj, hogy nincs az a szakértő, aki ráért volna velem lovakat nézegetni vidéken… 

Titánt Viviék hozták lószállítóval, kiraktuk a karámba, és máris nyugodtan, és jókedvűen legelészett. Teljesen rendes volt, azonnal otthon érezte magát. Hempergett, jókedvűen legelészte a homokból kinőtt füvet, itta a vizet a vödörből. Amikor rájött, hogy ő most egyedül itt maradt, kicsit nyihogott, de bementem simogatni, játszani vele és megyugodott.

Első percek itthon:

Amikor Imola meglátta, röhögő görcsöt kapott, hogy "jézus, vettetek egy besült csikót" - azóta tudom már, mit jelent ez a kifejezés… Akárki látja Titánt (annak is jó humora volt, aki a nevét adta…), elég lesajnálóan közli, milyen gyenguci kis szerkezet. Csaba szerint puha a csüdje (most, hogy tudom, mi az, tényleg így van…), azt meg persze én is láttam, hogy no izomzat. A mellső lábai kicsit szűken állnak - Imola azt mondta, sokat kell majd hegynek felfele hajtanom), a hátsók meg kicsit csámpásak kifelé. Hahaha, főnyeremény… 

Mindezek ellenére tényleg azt gondolom, nem volt rossz vásár ez a kis ló. Valóban nagyon jámbor. Nem rúg, nem harap, nem csipked. Mókás, ahogy hallgat a nevére, és jön, mint egy kis kutya. Azt kell mondjam, és őszintén így gondolom, hogy nagyon okos. Mindent egy perc alatt megtanul. Kicsit makacs persze, mint minden póni, de nagyon könnyű kizökkenteni. Nagyon jó az idegzete, gyakorlatilag nem láttam még megijedni. Az újdonságoktól egyáltalán nem tart, inkább kíváncsian nyomul. Könnyű felszerszámozni, szerencsére tényleg nem bánja a nyergelést, leszarja a heveder brutál meghúzását is, és szépen megtűri a hátán az embert. Én nem nagyon ülök rá - a puha csüd egy kicsit megijesztett - de Lénát már ráraktam, vezetgettem, és szépen hagyta. Elkezdtem futószárazni, de nem könnyű, mert nem ismeri a dolgot, én meg ugye ügyetlen vagyok…. 

Levittem Csabához, hogy magánórák keretében segítsen kicsit idomítani. Igen ám, de ott volt kikötve Panni kanca, és a "nem csődörös" csikóm folyamatos álló dákóval idegelte magát. Végig csinálta szépen a kb 20 percet, Csabára szépen hallgatott, ment körön, mindent hamar megértett. De munka közben is fel volt alljzva, és utána, amikor kikötöttük, össze-vissza toporgott, alig mertem odamenni hozzá. Végül sikerült hazavinni, csak az első méterek megtétele esett nehezemre. 

Át kellett gondolnom, hogy alkalmas vagyok-e egy ilyen csikó nevelésére. Ha annak érzem magam, akkor érdemes beruháznom a herélésre, és megkezdeni vele az érdemi munkát, ha nem akkor inkább nem költök többet az ügyre, hanem eladom (igyekszem minél kevesebbet bukni), veszek egy öregebb (10 év feletti) állatot, amelyikkel Léna már rögtön dolgozhat karámban. Már meg is csináltam Titán fényképeit, és már a lovasok.hu oldalra is majdnem felraktam, amikor kiderült, hogy papír nélküli lovat nem lehet ott hirdetni. Bakker. Igazából ennyi döntötte el Titán sorsát. Megmakacsoltam magam (én is), és arra jutottam, hogy kihívások nélkül nincs siker, a legnagyobb odafigyeléssel, segítséggel kiképzem ezt a kis dögöt, és lesz egy jó természetű és igenis tetszetős (vékony, welsh A jellegű), jól izmolt kis pónink. Igaz, hogy mire mindez összejön, a gyerekek már kinövik, de sebaj…. Hahahaha. Kísérletnek és tanulni pont jó lesz.

Máris nagyon sokat tanultam. Például, hogy miként kell a lónak papírt csináltatni. Elkezdtük az oltási programját, kijött az állatovos és a MLOSZ képviselője, chippelték, és kiállították az útlevelét. Utána lebeszéltem a herélést Dr Bába Andrással. Sajnos pont lovastáborban voltam a konkrét műtétnél, amikor kiderült, hogy a "garantáltan mindkét heréje a helyén" Titán egyik heréje nem szállt le, de szerensére még a helyszínen elő lehetett kotorni. Utána muszáj volt megacéloznom magam, és minden nap futószáron ügettetni, hogy ürülni tudjon a seb. Majd egy hete, múlt hét kedden történt a műtét, és Titán - úgy tűnik - kiválóan van. 

A futószárazás mellett elkezdtem egy kicsit parellizni vele. Nem sokat, csak egy kicsit fuószár előtt, hogy jobban egymásra hangolódjunk. Kétszer megmutatok valamit neki, harmadszorra már szépen csinálja. Tényleg okos (ezt Csaba is mondta). És nagyon szép lengő ügetése van. Ha tényleg sikerül megerősíteni, szerintem nagyon jó kis ló lesz… Eddig nagyon nem foglalkoztam vele, kicsit lusta, nyilván nem akar dolgozni. Most olyanokat gyakorlunk, hogy ne szemtelenkedjen, szépen megálljon egyhelyben, lépjen, amerre kérem, menjen ki körre, ott is maradjon, ilyenek… Kicsit olyan ez, mint egy hullámvasút. Egyik pillanatban azt gondolom, tiszta hülye vagyok, a p.csába el kéne adni, nem vagyok ehhez elég gyakorlott, a másik pillanatban meg érnek sikerélmények, és rájövök, hogy ennél jobb dolog nem is történhetett volna, mint hogy élőben gyakorolhatom, amit a suliban megtanulok.

Lesz, ahogy lesz… Nagyon bírom a szemtelen kis nézését! Meg a kicsit félősebb Kara mellett élmény egy olyan ló, amelyik nem fenntartásokkal, és óvatosan közelít felém, mint valami gyilkos veszélyforrás, hanem igazi örömmel, nagy lendülettel és nyihogással jön köszönni. 

Megszerettem, na… És innentől minden észérv sutba dobva! 

4 hónap telt el….

… a legutolsó bejegyzésem óta! És mennyi minden történt. Gyorsan eszközölök egy képes összefoglalót. 

Először is: júniusban felvettek a TF Lovaskultúra Oktató szakára! Juhúúúúú!!!! Nagyon köszönöm mindenkinek a segítséget, aki valaha is foglalkozott velem, ezt itt is szeretném kielemlni! Köszönöm Surányi Gábornak (RIP), hogy kedvet csinált az egészhez, Sipos Csabának, hogy magánórákon villám sebességgel úgy összerakott, hogy hamar terepezhessünk, és megugorhassam az első kis akadályokat, Falus Verának, akinél megtapasztaltam, hogy a lovasoktatás akadémiai tudományossággal is művelhető, Gyenes Irénnek, aki révén betalált nekem az info, hogy ez itt nem játék, ez ló, és nem utolsó sorban Mészáros Imolának, hogy az utolsó pillanatokban segített felkészíteni, bátorított, törődött velem, és információkkal látott el!

Kerecsennyel, a felvételis lovammal:

És a jókedvű csapat a sikeres felvételi után: Bea, Nóri, Kati, Én, Csilla, Gábor és Zsófi. Azóta csatlakozott hozzánk 2 pótfelvételis Laci is. :)

Kár, hogy nem írtam a blogot ebben az időben, rengeteg vicces kis történet esett meg a felvételire készülve… 

Miután a felvételis stressz lekerült rólam, Imolával abban maradtunk, hogy hamarabb lehetne Karánál elérni egyfajta nyugodt munkát, ha nála lenne kiképzésen, és minden nap foglalkozhatna vele. Ez nekem tulajdonképpen jól jött, ugyanis júliusban csomó nyaralást terveztünk, így amellett, hogy jó kezekben tudtam a lovamat ezalatt, még ki is képződött… Júliusra tehát Kara Dunabogdányba költözött Imoláékhoz.

Amikor visszajöttünk a sok nyaralásból, és kimentem meglátogatni Karát, egy új ló fogadott… Bár Imola nem volt teljesen elégedett magával, azt mondja, lassabban haladt, mint gondolta, én nagyon nagy különbséget láttam Kara munkájában. Ami nekem a lényeges volt, hogy láttam, vágtamunka után azonnal képes összeszedett ügető- és lépésmunkára. Persze, amikor én ráültem, Imola majdnem elsírta magát, de elmondhatom, hogy azóta én is belejöttem, és teljesen képes vagyok Karát kordában tartani…

Itt talán még arról érdemes mesélnem, hogy az egy hónapos ugazgatásokba beletartozott egy 5 napos erdélyi lovastúra is, amit kedves ott élő barátaink szerveztek, és szenzációsra sikeredett!  Ilyen helyeken jártunk:

A képen sorban: Levi cica, én, Dani, Csilla és Zalán. Külön mókás volt, hogy én egy úgynevezett székely lovon mentem, Sárin, aki inkább póni méret, pattogós, pici lépésű ügetéssel. Amikor sokat ügettünk, muszáj volt egészen kikönnyítenem, mert ha könnyűügetésben akartam volna lekövetni a mozgását, jártam volna, mint egy varrógép… :) Bár végig nagyon paráztunk az úton, szerencsére nem találkoztunk medvével. Igaz, azért egy friss lábnyomot áttunk - így a horror-turiszt élményünk is megvolt. 

A nyaralások után, július végén végre igazán beköltöztünk a felújított fóti házunkba, ahol a két angol box és a szép karám már csak benépesítsére várt… :) Így került hozzánk augusztus 3-án kora délután Titán a welsh (jellegű) deres póni. Bár kinézetre elég szerencsétlen kis szerkezet, agyilag és természetileg nagyon rendben van, így azt gondolom, hosszabb távon remekül megleszünk egymással. Az ő érkezéséről írtam egy hosszabb posztot (ITT). 

Nagyon vicces volt, hogy mennyire felkészületlenül ért minket ez az egész… Amikor eldönöttük, hogy megvesszük, kiderült, hogy már 2 nap múlva érkezik a ló… Gyorsan kértünk kölcsön szénát a házunk korábbi tulajdonosától, aki három telekkel odébb építi az új házát. 

Titán nem többet, mint 2 nap töltött egyedül… Mert bár nem gondoltam azonnal idehozatni Karát, miután a Szilajban össze-vissza variálták a karámokat egy durva vihar miatt, aminek következtében az év hőségrekordjában még beállója se lett volna (persze ez csak átmeneti helyzet volt), úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, Kara jöjjön haza! Most ezt úgy kell elképzelni, hogy én már a Szilajban voltam, hogy Karát fogadjam, amikor kiszálltam a kocsiból és megláttam a fennforgást… Pont öt perc leforgása alatt döntöttem el, hogy Imola ne ide hozza vissza a lovat, hanem inkább hozzánk. Felhívtam Imolát, aki már majdnem megérkezett a Szilajhoz, hogy álljon meg ott, ahol van, odamegyek, és felvezetem az utat hozzánk. 

Augusztus 5-én Kara lovam hazajött. 

Titánnal minden verekedés és probléma nélkül azonnal haverok lettek. Kara finoman megharapdálta a marjánál, Titán tudomásul vette, hogy ő lesz itt az alávetett, és három percen belül a legnagyobb nyugalomban egymás mellett szénáztak. Azóta is nagyon jó barátok.

Az első nap itthon:

Bár úgy tűnt jól elvannak, másnap reggel 8-kor kopogtattak az ablakunkon, hogy Karát a ház előtt kapták el az "utcán" (azért van ez idézőjelben, mert egy erdőben lakunk, így az utcánk valójában egy ösvény…). A mai napig nem tudjuk, hol ugorhatott ki, de akárhol csinálta, nagy teljesítmény. Addig azt beszéltem Sasával (a régi tulajjal), hogy jól le van kerítve a hely, nem kell villanypásztor, de most úgy döntöttem, beszerzek egyet. Másnap éjszaka még be akartam zárni boxba, de Kara annyira ideges lett (nekiment az ajtónak), hogy inkább kiengedtem, és arra gondoltam, lesz, ami lesz… Nem ment sehova. Enneke ellenére beszereztem a villanypásztort. Ez volt a következő kihívás: hogy a fészkes fenébe kell egy ilyet installálni? :) Mondanom se kell, nem sokkal korábban még kinyitni se mertem, nem hogy összeszerelni egyet… 

Talátam Dunakeszin egy használt eladó készüléket (az eredeti ár kb. feléért), ehhez vettem a Horze áruházban szalagot, kötelet, műanyag csavaros kütyüket, és egy ötös oszlop szettet oda, ahol se fa, se karám. Véletlenül vettem észre, hogy az egyik tárolóban lehetett korábban a készülék,  mert az ajtó mellett, a betonból kilógott egy vasrúd, rajta a drótokkal, ez volt a földelés. Ennél szerensésebben nem is alakulhatott volna, tényleg azon paráztam, hogy hogy fogom tudni a szerkezetett zárt helyen földelni, amikor a betontól nem tudom beszúrni a fém rudamat a földbe… :) Mindent összeszereltem, és iszonyú parázva dugtam be először a gépet a konnektorba. Azt a boldogságot, amikor megcsípett a szalag: juhú, működik!!! 

A villanypásztor azért is kellett, mert a meglévő elég kicsi karámon túl egy nagyobb területet is a lovaknak szántam, hogy legyen helyük jönni-menni, fák között lébecolni. Nagyon hangulatos kis terük van így, igaz, van bennem lelkiismeret furdalás, hogy ez nem egy hatalmas legelő, ahonnan Kara is érkezett. Hosszabb távon tervezek legelőnek való területet nézni a környéken (bérelni, vagy venni - ha már lesz pénzünk). Igazából már van is favoritom, majd megkeresem a tulajt. 

A most elkerített területen kívül kapnak még egy kicsit, egészen a telek széléig, de még a kertésszel dolgozunk az ügyön. Ki kell csákányozni néhány fa csonkját, hogy ne legyen balesetveszélyes. Ezek már nagyjából megtörténtek. A héten még levágunk egy darabot a régi kutyakerítésből, átrakom a villanypásztort, és ezzel még növekedett a terület. A karámhoz csatolok majd egy patamosó/nyergelő kiugrást (lekövezve), és a régi kutyakennelt átalakítom beállónak. Igazából csak el kell bontani az egyik oldalát, és megemelni a tetejét kb. fél méterrel. 

Ezzel a beálló dologgal eddig tanácstalan voltam. Arra gondoltam, hogy az egyik boxot majd nyitva hagyom nekik. A lovak ittlétének elején jól bealmoztam az egyik angol boxot, és ide zártam be Titánt, amíg Karával valamit csináltam (igazából már nem is emlékszem, minek…), de rájöttem, hogy a szalmát (még a régi tulaj hagyott valamennyit a tárolóban) nem tudom rendesen elrakni a sitteszsákba, ahova a lótrágyát gyűjtöm. Bár nem tervezem istállózni a lovakat, azért jó lenne kitalálni, hogy milyen megoldást alkalmazzak, ha egyszer mégis szükség lesz rá… Most arra jutottam, hogy a boxot felsöpörtem, a tégla padlót simán így hagyom, kinyitom az ajtót, és így lesz nekik ez is egy beálló. Azon morfondíroztam, hogy a lóhúggyal mit fogok csinálni (itt nincs lefolyó), de többen mondták, hogy a ló nem különösebben szeret kőre pisilni, csak puhára, ha van alkalma (hogy ne csapjon fel), ezért talán ezt megúszhatom.

Találtam a neten egy aprított szalmás megoldást. Ezt zsákokban lehet kapni, mint a forgácsot, felszórom vele a padlót, és szépen trágyával együtt be tudom lapátolni a sitteszsákba. Meg fogok rendelni egy nagyobb tételt ebből is, hogy ha szükség lesz rá, legyen itthon.

A lovak etetése volt a következő mizéria. Mit adjak nekik és mennyit? Kara csak szénát kapott az előző helyeken, gondoltam, ezt itt is folytatom. Igen ám, de Titánt ezerrel pumpálnám, mert nagyon kis visszamaradt szerkezet. Azt viszont nem akartam vele megtenni, hogy Kara csak nézegeti ahogy Titu eszik. Így ő is kap kicsit. A Horzéban veszek nekik tápot, egy gyógynövényes erősítőt kap Titán reggel-este fél fánglit (az első héten majdnem megöltem Titánt, amikor egy fánglit adtam neki este, mire odarohant hozzám és összeesett… szerencsére kisétáltuk a bajt, és egy életre megtanultam, hogy az etetéssel nagyon óvatosan…). Esténként kap hozzá egy kupak vitamit és Kerabolt. Kara is kap vitamint (szeptemberben kezdtem adni neki, hogy felkészüljünk a télre), és Kerabolt. Karának egyszerű Bábolna tápot vettem, kapott egy fánglit esténként, de kicsit gömbölyödni kezdett így ebből visszavettem…  Néhány marok táp, egy kis répa, vitamin és Kerabol, ennyi. 

A Kerabolról jut eszembe, amit a pata erősítése miatt adok nekik... Kara patájáról eléggé megoszlanak a vélemények… Imola kovácsa is azt mondta, miután Imola is észrevette, hogy gyakorlatilag lehetetlenség vele terepre menni, és muszáj lesz patkolni, hogy puha a patája, nagyon kell rá a patkó és így is óvatosan a köves talajjal. Szóval megkapta élete első pár patkóját!!! 

Kelemen Jani - aki itt Fóton patkolta meg Karát (miután a Bogdányban kapott egyik patkóját jól elhagyta) - szerint semmi baj Kara patájával, tök szuper. Kénytelen vagyok rájönni, hogy foggggalmam sincs, ebben a témában kinek lehet hinni. Így aztán magamnak fogok hinni… :) Miután magam tapasztaltam, hogy nyeklik-nyaklik patkó nélkül, és mióta Imolánál megpatkolták sokkal jobb a helyzet, így megmondom, hogy érzékeny a patája, tehát kell patkó. Előbb-utóbb kénytelen leszek magam állást foglalni különböző kérdésekben, mert kurva sok a szakember ebben a bizniszben, de még a legjobbaknak tarottak se képesek ugyanazt mondani/gondolni még egy ilyen rohadt egyszerű témában sem. Persze az újhullámos bio-öko állatbarát közösség patkógyűlölő álláspontja már engem is majdnem elbizonytalanított, hogy én mekkora egy állatkínző, lótönkretevő köcsög vagyok, de aztán be kell lássam, hogy én ülök azon a lovon és én érzem, hogy milyen talajon hogyan viselkedik. 

Amióta Kara itthon van, nagyon sokat járok ki vele terepre. Itt ez az egyszerűbb verzió. A kertből gyakorlatilag egy Natura2000-es természetvédelmi környezetbe kerülök, ez itt a Somlyó lába, innen minden irányba csodálatos helyeken járok. 

Ez például 10 perc tőlünk lóháton:

Ez kettő (ha később érek rá lovagolni, néha elkérem Csabától a pályát, onnan hazafelé tartva ilyenek fogadnak):

Úgy érezem, rengeteget fejlődtem az elmúlt négy hónapban. Napról napra. Minden egyes egyedül terepen töltött perc növeli az önbizalmamat, a lóval való összhangomat, és nyilván tapasztaltabbá tesz. Azért egyszerűbb terepen, mert ott nincs kecmec. Nem azért veszem fel vágtából lépésbe a lovat, mert ez egy gyakorolandó feladat, hanem mert különben leveri a fejemet a nyakamról egy faág. Itt nem gondolkodok el azon, hogy A-nal, vagy C-nél kellene-e… :))) Ha jobb a talaj, akkor lendületesebben ügetünk, ha kicsit bizonytalanabb (de még ügetsére alkalmas), akkor egy összeszedettebb ügetést választok. Kénytelen vagyok döntéseket hozni: hol lehet vágtázni, hol lehet ügetni, hol jobb csak lépni. Ezeken a döntéseken az én és a lovam biztonsága múlik. 

Nagyon izgalmas megélni azt, hogy Kara mennyire együttműködő. Már csak gondolnom kell arra, hogy mit akarok, és csinálja. Van egy hely a terepen, ahol átvágok egy erdőn, ott úgy tekergünk a fák között, mint egy kígyó. Pontosan oda lép, ahova kérem. És mindeközben érzem azt, hogy nem csak én, hanem ő is nagyon élvezi… Ez a szuper ebben az egészben!

Történt még pár dolog ebben a négy hónapban - a múlt héten indult például el az egyetem, és az első tábort is megtarottuk már - ezekről külön is szeretnék majd posztot írni. 

Szeretném ebben a blogban összeszedni a tanultakat és a jegyzeteimet, hogy az mások számára is hozzáférhető tudás legyen. 

Szóval újult erővel írom a posztokat! :)