Léna első tereplovaglása - Fülike a kis genya... :)

Hahaha... A stíluson még van mit csiszolni: sajátos a szárkezelés.... Léna mentségére legyen mondva, pontosan tudja, hogy hogyan kell szárat fogni, de miután Fülike folyamatosan legelt volna, így elsősorban arra helyezte a hangsúlyt, hogy két kézzel megmarkolva fel tudja venni a fejét a földről. Léna szerint a nyereg nagyon kényelmetlen, ezért inkább szőrén jött ki velünk. Szépen vette az akadályokat, erős meredekeket mentünk le-föl, nem pottyant le. Illetve kétszer igen - vagyis inkább lelépett Fülikéről - amikor a kis görény megelégelte, hogy nem legelhet és bakolni kezdett. Az elsőt sajnos nem láttam, de a másodikat volt szerencsém végignézni, utána le is üvöltöttem Füli fejét, nem tudom, ez használt-e, de vissza úton már nem bunkózott. Mindenesetre nem volt nagy szám, hogy úgy mondjam, nem kellett sokáig próbálkoznia, hogy Léna lehuppanjon róla. Megmondtam Lénának, hogy ezt muszáj lesz nagy akarattal és kitartással kiülnie, különben a ló rá fog szokni, hogy próbálkozzon, hiszen eredménnyel jár... Én is ráültem szőrén, elbír, szerintem kimegyek vele egy-egy rövid kis körre,  csak ide a ház elé a mezőre, hogy kicsit  helyrerakjam.
Összességében szuper élmény volt. Fülike nem bújik a seggünkbe, szépen jön utánunk, időnként azért lemarad. Esze ágában nincs elrohanni, megijedni, nagyon kiegyensúlyozottan viselkedik kinn is. Igazi álom ló...  Imádom! Őt is....
Készítettem egy pocsék minőségű felvételt, de azért legyen már meg a jeles alkalom.

Edzés Verával

 

Ma hosszú kihagyás után ellátogattam Verához egy edzésre, most, hogy végre visszaköltöztek a Tattersallba. Alsónémedi nekem sajnos nagyon messze volt, bár még így is ki-ki mentem a télen. 

A megújult Lendület lovasiskola logópályázatára adtam be egy kezdetleges próbálkozást, amit Vera berakott a kedvencek közé, hogy szavazni lehessen rá. A munkám végül  a harmadik helyre volt jó, így nyertem egy ajándék edzést, ma ezt jártam le. 

Nagyon el vagyok puhulva, és nagyon szét van csúszva megint az ülésem, bár igazán nem tudom, volt-e egyáltalán valaha jobb. Kifingtam hamar, folyamatosan izomból próbáltam megoldani a dolgokat, Vera mondta is, hogy nagyon görcsös vagyok... Plusz a szokásos parám volt a szárkezeléssel, mire Vera kihozott egy kettlebell súlyt... Ezt kellett hozzáfognom a szárhoz, és ezzel gyakorolni az átváltást combra való engedéssel. A sok hibám közül kettő volt extra feltűnő:

1. Nem a belső kezemmel "emelem" rá a lovat, hanem a külsővel tépem... 

2. A belső kezem általában sem enged.... (Erre Csaba is felhívta a figyelmem, amikor ugró edzést tartott nekem nemrég)

3, 4, 5, 6, 7, 8.... mindent szarul csinálok a kezemmel... 

A súly sokat segített, és amikor megértettem, hogy Vera mit akar mondani, akkor néha egészen elkaptam a fonalat. 

Az edzés legdrámaibb része az volt, hogy szinte képtelen voltam beugratni Boszit vágtába. Iszonyú sok, és idegtépő munka után ment csak, az se valami lélekemelően. Ettől egészen kikészültem, igaz, nem tudom, min lepődöm meg, hiszen az egyetemi Dallos Zsófis képzéseken sem sikerült elsőre. Az elején eldobom a külső szárat is, ha meg beugrana, jól belehúzok a ló szájába, hogy lehetőleg azonnal elmenjen az élettől is a kedve... Muszáj lenne ezt egy ismeretlen lovon többet gyakorolnom, mert azzal, hogy Karával ilyen jól össze vagyunk szokva (bár ott meg azt rontom el sokszor, hogy rossz lábra ugrik be),  nem tanulom meg a jól időzített, helyes segítségeket. 

(Teljesen véletlen, legnagyobb örömömre Kati évfolyamtársnőm jött utánam, és készített pár képet, örök hála neki!)

És én is készítettem magamról egy elindulós képet reggel, hogy felvettem a szép ruhámat, ha már egyszer a frissen felújított Nemzeti Lovardába megyek... A nagy eseményre a hajamat is megmostam. :)

Ing: HandM
Nadrág, mellény: Decathlon
Lovas cipő: Horze

Kapcsolat javító feladatok Karával...

Minden szépen, rendben beállt nálunk mára... A karámot gusztusosra kialakítottam, van fixen járó állatorvosunk, lófogorvosunk, patkolókovácsunk, széna szállítónk... A tél nem volt könnyű abból a szempontból, hogy fagyos időben a jeges talaj miatt nehezen, vagy nem tudtam lovagolni, havas időben pedig - mert nem tetettem hókivetőt a patkó alá - golyó alakban beragadt Kara patájába az összefagyott hó, ami miatt nem tudott járni. Ettől függetlenül egész sokat lovagoltunk, meg futószáraztunk.
Ami viszont nem fejlődött annyit, mint szerettem volna, az Kara meg az én kapcsolatom... Persze kedves velem, amíg más nem annyira tudja megfogni, addig nekem simán megy (vagy egy-két kör után...), de bennsőségesnek egyáltalán nem mondanám a nexusunkat. Bár - amikor ezt leírtam facebookon - előző gazdája elmesélte, hogy szerinte Kara a legbújósabb ló a földön, rajtam kívül mindenki más is, akivel a ló kapcsolatba kerül megállapítja, hogy valóban nem éppen az a "kedveskedős" kategória. Pláne, hogy itt van nekünk Füli, aki annyira cuki, mint egy macska - na rajta keresztül van szerencsém kitapasztalni, mit is jelent a bújós ló fogalma.
Nos, miután ezek a hétköznapi dolgok beálltak, és a lovaglásunk is jól alakul (több-kevesebb amplitúdóval...), gondoltam, itt az ideje, hogy kicsit "szabadidomítózzunk".  Ehhez ki kellett alakítanom egy "körkarám" jellegű részt, mert amíg nem zártam le a sarkokat, meg a kibújókat, Kara hajlamos volt össze-vissza menni, amikor én finoman hajtottam. Így az alábbi fotón látszik, hogy kicsit úgy alakítottam a villanypásztort, hogy egy-két percnyi lezárással megkapjak egy szükséges formájú teret. Sajnos a hely nem éppen nagy, de azért elvagyunk vele.

Egyelőre nagyon rövid programot szervezek magunknak. Egyik irányba, és másik irányba is léptetetem, meg ügettetem, kezemben egy kötél, ezzel nyomatékosítom a mondandómat, ha kell. Szóra megállítom, és igyekszem a testem mozgásával rávezetni a megfordulásra. Egyre jobban haladunk. Először nagyon nagy mozdulatok kellettek, de szépen finomodnak le a jelek. Mostanra elég egy sokkal kisebbet előre lépnem, hogy megértse, ez a kijjebb jelentése, és finomat visszalépnem, amivel beljebb jön. Ennek hatására, hol az egyik fatörzs előtt, hol mögött veszi be az egyik részen a kanyart... Ha egy egészen nagyot lépek vissza, miután "állj" parancsot kap, akkor visszafordul. Ilyenkor még egy kicsit kötéllel kell jeleznem, hogy pontosan mit akarok, de már egyre jobb. A legvégén behívom. Ez még nagyon szarul megy. De mindig van nálam egy jutalom falat, ha nem jön, akkor leülök, és addig ülök, amíg oda nem jön. Egyre hamarabb ocsúdik, hogy jobb lesz jönni, mert van juti, utána meg békén hagyom...

Ha olyanom van, akkor néhány Parelli feladatot gyakorok vele. Eleje körüli forgás, pálca jelre, oldal léptetés pálcával, elküldés és behívás (ami kötéllel azért sokkal jobban megy)... És még valami... Korábban jellemző volt Karára, hogy ha odamentem hozzá, nem feltétlen akart velem "szóba állni", inkább elfordult, és a fenekét mutatta nekem. Ez ugye lónyelven fenyegetés. Egy darabig nem foglalkoztam az egésszel, de aztán elhtároztam, hogy eddig és nem tovább... Addig-addig mentem a válla mellett, amíg abba nem hagyta a forgást, akkor megsimogattam a homlokát, és békén hagytam. Mára soha nem fordul el.

A másik, amit gyakorolok velük, hogy egy spéci füttyjelet hallatok, amikor jutalom falatot (vagy almacsutkát, vagy valamit) adok nekik. Azt szeretném elérni, hogy erre a típusú füttyre mindig bejöjjenek. Macskával működik, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb a lovak is megtanulják. Fülike már jól halad... Bár ő mindig jön. Hahahaha...

Összességében az a zseniális, hogy milyen kevés kell csak a jó kapcsolat kialakításához. Pár alkalmat gyakoroltunk, és máris rengeteget javultunk. A fenekét nem mutatja, nem lép el, odajön hozzám, stb... Sokkal több feladatot fogok lesni a neten... Boldogsááág!

Boldog hempergőzés edzés után

Kedvenc tereptárgyam....

... a fóti természetvédelmi terület lágy lankáin... Hustler Lada! :)))

Terep és a bála madzag

A csodálatos időre való tekintettel legalább három órás terepre vágytam, de az első hosszabb vágtánk végén elhagytuk a bal első patkót. Szerencsére rögtön észrevettem, és meglett a csellengő, viszont - megfelelő méretű zseb hiányában - hirtelen fogalmam se volt, hogyan fogom hazavinni. Szerencsére a jó idő miatt már nálam volt a hasi-tasi, hogy magammal tudjam vinni a telefonomat, benne pedig két kósza darab bála madzagot találtam. Habár ez most nem tudatos volt, mégis eszembe jutott erdélyi túravezetőnk, akinek az OKJ-s vizsgája során egy életre beégették az agyába, hogy bála madzag nélkül tilos túrára indulni!  Így Kara már másnap visszakapta patkóját, arra a rövid időre, amíg a patkolókovács ráér egy komplett maikűr-pedikűrre... 

A "nagy" ugrás

Köszönöm Karának, hogy megtette nekem azt a szívességet, hogy nem átlépte, hanem átugrotta ezt a gigantikus magasságot, és így átélhettem a repülés örömét... :)

Dallos Zsófi lovardájában...

... koncentrálok veszettül... 

Estébe nyúló Karázás...

Nagyon vidám esténk kerekedett... Éppen a szokásos havi négy napos egyetemi képzésünk van, és - miután a család elutazott - itt laknak velünk vidékről feljáró évfolyamtársaink. Csilla barátnőm rendszeres vendég, de a két Laci általában máshol száll meg. Most, örömére az együtt töltött időnek, suli után befogtuk Karát egy jó kis lovaglásra, és mindenki ráült próbaképpen. Mindeközben barátok érkeztek jó fajta borral, így én már inkább csak hol a pályán, hol a szélén maradva dirigáltam az eseményeket kellően kapatosan... Kara R. Lacival ugrott is, és mint kiderült, nagyon nagy örömmel, majd B. Laci adott neki erős díjlovas képzést. Először történt meg, hogy kifejezetten éreztem a ragaszkodását. Volt olyan, hogy odahúzott hozzám, és konkrétan bebújt a fejével a hónaljamba... :) Csak jól alakulnak a dolgok...