A futószárazás - a ló olyan tréningje vagy feladata, amikor gyalogos edzője körül egyhosszú szár végén mozog - az egyik legértékesebb eszköz a lovas tárházában. Annak ellenére, hogy sok lovas elsősorban a könnyű munka egyik fajtájának, vagy a túl élénk ló lovaglás előtti lejártatásának tartja, legnagyobb értéke helyes használata esetén a kiképzésben van.
Könnyűnek tűnik, de nem az. Mindannyian tudjuk, hogy a korrekt ülés és a megfelelő kommunikáció a lóval megtanulható. A futószárazás ugyanilyen körültekintéssel tanulandó, hiszen ez egyolyan művészet, amely sok-sok gyakorlást igényel, míg mesterfokig jutunk. Sajnos ezt gyakran nem ismerik fel, és a futószár használatához szükséges megértés, ismeret és gyakorlat - főképpen a türelem - hiányából a lónak nagyon sok kára származhat mind fizikailag, mind mentálisan.
A futószárazás nem sokban különbözik a tulajdonképpeni lovaglástól, de helyes kivitelezése, melynek során elérjük a kívánt célt, talán még a lovaglásnál is nehezebb. Mivel a futószáras munka a ló alapvető képzésének és tréningjének fontos része, részleteiben is tárgyaljuk, és foglalkozunk azzal, hogy mit, miért és hogyan teszünk. Hála a legtöbb lóban megtalálható ösztönös önvédelemnek és értelemnek, a ló leggyakrabban kijavítja a gyakorlatlan lovas hibáit és általában hamar rendbejön egy-egy rossz élmény után. Sajnos nem mindig ez a helyzet, ha a ló a futószáron ment; ez esetben a képzetlen ember fizikailag is megsértheti a lovat és ellentétbe kerülhet a ló természetes ösztöneivel, teljesen összezavarja és hosszú időre elveheti az állat bizalmát.
A futószárazás alapelvei pontosan ugyanazok, mint a lovagláséi. A futószárazás nem csak aztjelenti, hogy a lovat körbe-körbe futtatjuk. Az edzőnek a futószárazott ló által leírt kör közepén kell maradnia. Ideális esetben ugyanazon a ponton marad és kis lépésenként saját tengelye körül fordul, mindig előbbre tartja a jobb lábát, ha a ló a bal kézen megy és fordítva, ha a jobb kézen. (Eza helyzet segíti az edzőt egyensúlyának megtartásában, ha a ló hirtelen és váratlanul megugrik.) Az ilyen középponti helyzet azonban csak akkor lesz lehetséges, ha a ló alaposan kiképzett, figyelmes és teljesen hozzászokott a futószárhoz, tökéletes kontroll alatt van és az edző és ló között teljes a bizalom. Amíg a ló el nem éri az idomítottságnak ezt a szintjét - azaz fiatal lovak esetében, az edzőnek rugalmasabban kell a körben elhelyezkednie, de mindig egy kicsivel a ló mögött. Ebben a helyzetben a ló úgy érzi, hogy az előtte levő terület szabad, hogy „nyitva áll az ajtó", és ez biztatja az előre mozgásra. Amint az edző egyre közelebbkerül a ló vállának vonalához, vagy akár kissé meg is előzi, az „ajtó becsukódik" és a ló csökkenti a sebességét. Ha az edző rövidíti a futószárat és közelebb lép a lóhoz, meggátolja abban, hogy levágja a kört. Szinte sohasem szabad, akár csak kevéssel is a ló elé kerülnie. Mozdulatainak gyorsnak kell lennie, de nem kapkodhat, ha nem akarja megijeszteni vagy összezavami a lovat. Mindig a ló szemét kell néznie, hogy bármilyen váratlan mozdulatra azonnal reagálhasson. Valóban csak a lóra ügyelhet, és sohasem szabad hagynia, hogy figyelme bármi másra elkalandozzon.
Fontos szempont, hogy fiatal lovat sohasem szabad nyílt területen futószárazni. Alovarda egy sarka, vagy egy külön futószáras kör a megfelelő hely; a kör mindig a lehető legnagyobb legyen. A fiatal lónak meg kell tanulnia edzőjének hangjára reagálni. Az ostor iránt inkább bizalmat érezzen, mintsem féljen tőle. Meglehetősen sok időt kell tölteni a futószáron sétával és ügetéssel. Kezdetben a körön vágtázás túl nehéz a fiatal lónak, nem képes megtartani az egyensúlyát és az ütemét, hajlamos arra, hogy szétessen, keresztezzen a hátuljával és könnyen az elejére kerül.
A futószárat az edző egyenlő hurkokba rendezve tartsa a külső kezében, mielőtt a kapicánhoz vagy a zablához rögzíti.
A kapicánt évszázadokkal ezelőtt találták fel. Alkalmas a fiatal lovak futószárazására, mivel nem teszi tönkre a ló száját. (Idősebb lovak futószárazhatók csikó-kantárral, kikötőszár segítségével, a szárakat úgy rögzítve, hogy ne lebegjenek össze-vissza.) A kapicán párnázott vasrészét kényelmesen kell a ló orrára csatolni és meg kell győződni arról, hogy a fej oldalán futó szíjak nincsenek túl közel a ló szeméhez. A kikötőszár rendszeres használata nem elengedhetetlen, de tanácsos. A kikötőszárakat a hevederhez, valamint vagy a zablakarikához, vagy a kapicán orrszíjának külső gyűrűihez rögzítjük.
Fiatal lovak gyakran megpróbálnak elrohanni. Ezért mind a négy bokát valamiféle ín- vagy lábszárvédővel kell óvni a fizikai károsodástól. A ló szájával állandó, könnyű kapcsolatot kell fenntartani. Mindkét kézen, a jármódok változtatásával kell futószárazni. Meg kell tanulnia a lónak az átmenetre felszólító jeleket, valamint a megállást és a nyugodt egyhelyben állást egyaránt. Azután, hogy a futószárat a zablához vagy a kapicánhoz rögzítette az edző, a futószár végén levő hurkot a csuklójára csúsztatja (bal csuklóra ha a ló balra halad és fbr-dítva), és a többi hurkot ugyanazon a kezén tartja, hogy lehetővé tegye a szár engedését és felvételét. A szár legkisebb részét sem szabad leejteni.
Az edző könnyű kapcsolatot létesít a ló szájával vagy orrával és előre lépteti a lovat. A kapcsolat fenntartása érdekében rövidít vagy enged a futószáron. Az edző a futószárat tartó kezét a külső váll előtt, a ló szájának magasságábantartja. Felsőteste párhuzamos a ló vállával és az ostor a belső kézben a ló csánkja felé mutat. A ló és a futószár megfelelő összeköttetésének van egy még kifinomultabb módja, ami hatásosabb és szigorúbb irányítást tesz lehetővé mint a kapicán, de csak öregebb lovaknál, gyakorlott kézzel használható, mert különben inkább ártalmas lehet. „Kontinentális módnak" nevezik (noha valójában a németek javára írható a feltalálása). Akontinentális módszemél a futószár a belső zablakarikán át a fülek mögött a ló fejtetőjén halad, majd a külső karikához kapcsolódik. Itt is használható a helyesen beállított kikötőszár, hasonlóképpen, mint a kapicán esetében.A futószár ugyanazt a szerepet szolgálja a lovas kezében, mint a szár. Az ostor, ami a belső csánk felé mutat, hátulról követi a ló csánkját, támogatja az ütemét és a lendületét. Szükség esetén nyugodtan és ritmikusan le-föl mozog a csánk irányában, így helyettesíti a lovas előrehajtó csizmáját. Az edző helyzetét, könnyű, folyamatos kapcsolatát a ló szájával, és az előrehajtó ostor zavartalan támogatását úgy kell összehangolni, hogy ezek mind egyszerre hassanak.
A futószáras munkának számtalan célja lehet, így fontos ezek elkülönített tárgyalása. Remek előkészítő munka a fiatal lónak a felülés előtt. Később a lóhátról valóidomítás sokkal könnyebb lesz, mivel a fiatal ló addigra megszokja edzőit és bizalmat érez irántuk. A futószár kiváló módja az alapvető fegyelem megismerésének is; a ló megtanul félelem nélkül körbesétálni és ügetni, valamint megállni és helyben várakozni. Hozzászokik az idomító hangjához és az ostorhoz. Így aztán nem zavarja a lovas súlya, megtanul ellazulni, és közben fokozatosan megerősödik. A futószárazás során különösen nyugodt bánásmódra van szükség és minden küzdelmet gondosan el kell kerülni. Fiatal lovak előkészítő munkájához a kantár fölé csatolt, megfelelően beállított, jól pámázott kapicánt használjuk, melyet kényelmesen az orrcsonthoz igazítottunk. Anyereg fölé egy hevedert csatolunk és a kikötőszárat ehhez, valamint a zablakariká-hoz rögzítjük. A kikötőszár igen hasznos, mert már az idomítás legelejétől fogva „keretet" ad a lónak. Fiatal lovaknál a kikötőszárat úgy kell beállítani, hogy nagyon enyhén feszüljön egyformán mindkét oldalon, mintsem hogy kontaktus nélkül, lazán lógjon. Ha a ló kötőszár nélkül próbál meg kitörni, az idomító hiába rángatja a ló fejét és nyakát, egyáltalán nem lesz hatása a külső vállára. Ez olyan helyzetet teremhet, amelyben az elülső és hátulsó bokák keresztezik egymást, és összeütődnek, amitől komoly sérülések keletkezhetnek. A fiatal ló futószárazásának kezdetén igen hasznos a segéd alkalmazása. Ha a lómegpróbál kitörni vagy az ellenkező irányba fordul, akkor a segítő visszavezeti a helyes csapásra és megnyugtatja. Mindig ez a legokosabb, amit tehet.
Nagyon hasznos dolog a fiatal lovat ügetésből ugratni. Az akadályokat külön a futószárazáshoz kell felállítani, mindig alacsonyan kezdve. Kitörőként rudakat kell az akadályok mellé tenni, nehogy a ló kívülről vagy belülről elkerülje az ugrást. Könnyű kontaktust kell tartani a ló szájával, érzékenyen követve a mozgását és nem szabad zavami a száját. A lónak kell kiszámítania a helyes elugrási távolságot és a földet érés után majdnem azonnal ügetésbe kell visszaesnie. Ez a gyakorlat, ha helyesen hajtjuk végre, nagyon lazító hatású, és biztonságot ad a rohanás nélküli ugráshoz. Később kisebb oxerek vagy akár nagyobb akadályok is használhatók, de természetesen csak fokozatos előkészítés után.
A futószárazás egy másik fontos alkalmazása a ló iskolázása és tréningje. Fejleszthető a ló egyensúlya, és az üteme is hatásosan szabályozható. Ahogy az iramot csökkentjük a lépések meghosszabbíthatók, amit hanggal és az ostor mozgatásával érünkel. Az átmenetek szintén megtaníthatók. Ha egy képzettebb lovat kisebb körre húzunk a korábbi lendületet fenntartva, automatikusan nagyobb összeszedettséget fog produkálni és a testétjobban meghajlítja hosszanti irányban. Ezt csak rövid időre követeljük, majd vezessük a lovat nagykörre és hajtsuk előre.
Ha a lovat lovas nélkül futószárazzuk, mindig kikötőszárat kell használni. Idősebb, elrontott ló újraidomításánál azonban, különösen ha a kéz tevékenységének elfogadtatására törekszünk, a segédszár használata még hatásosabb, mint a kitötőszáré. Ilyenkor viszont nagyon gyakorlott idomítóra van szükség. Az ilyen munkához a segédszárat a kengyelszíjak alá helyezzük és a nyeregkápán egy csomóval rögzítjük. Itt ugyanazok az alapelvek érvényesek, mint amikor a segédszár a lovas kezében van. Az egyetlen különbség, hogy a futószárazásnál a segédszár végét nem a lovas tartja.A segédszárat a következőképpen állítjuk be: állítsuk a lovat vízszintes felületre úgy, hogy mind a négy lábát egyenletesen terhelje, fejét és nyakát természetes helyzetben tartsa. Fogjuk össze egyik kezünkkel mind a két oldalon a segédszárat, tartsuka kápa fölött úgy, hogy felvesszük a legkönnyebb kapcsolatot a ló szájával, majd tegyünk ide egy csomót. A segédszárat mindkét oldalon legfelül a kengyelszíjon egy-egy hurokkal rögzítjük. Ez egy háromszöget képez, amelyben a segédszár a heveder-től indulva keresztülhalad a zablakarikán és visszajut a kápa fölötti csomóhoz. Ha a ló nem rántja előre a fejét vagy nem próbálja kinyújtani a nyakát, akkor nincs hatás a szájában. Ha mégis húz a fejével vagy megpróbál szár fölé kerülni, akkor a háromszög nem enged, nyomás lép fel mindaddig, amíg abba nem hagyja a húzást, enged, és újra felveszi fejével a természetes helyzetet. Ez a tapasztalat előbb-utóbb rábírja a lovat, hogy engedelmeskedjen a szájában fellépő nyomásnak. A segédszár ilyen használatával a ló feje nincs tartásba kényszerítve, hanem ő maga találja meg a megkívánt és egyben természetes fejtartást. A segédszrnak az a vége, amely a hevederhez van rögzítve, sohasem lehet a ló vállánál alacsonyabban. A segédszár ilyen használata, a futószár korábban vázolt kontinentális állításával együtt, igen komoly dolog és gyakorlatlan kézben veszélyesebb lehet, mint majom kezében a borotva. Ügyes idomító esetében azonban az eredmény figyelemre méltó lehet. Ismételt belső félhajlításokkal, ami automatikusan fellép a futószámál, valamint folyamatos előrehajtással fenntartott lendület mellett a ló hamarosan helyes fej- és nyaktartással magától megtalálja a támaszkodást és így megtanulja a száron való mozgást. Az ily módon végzett futószárazás előnyös hatása nyilvánvaló: a ló minden jármódban körön marad, egyenletes ütemben mozog, figyelmét az idomítóra összpontosítja. A rögzített segédszár kontaktusa könnyű, rugalmas és vibráló, amivel megtanítja a lovat, hogy kellemesebb számára, ha nem rángat és nem küzd. Amikor a ló nyaka természetesen ívelt és feje a függőleges előtt van, akkor az idomító két ujjal képes fenntartania kontaktust és nyugodtan, majdnem beavatkozás nélkül követheti az ostorral a ló csánkját. Ebben a keretben a ló összeszedett, élénk és elengedett, fizikailag és szellemileg is egyensúlyban van, és folyamatos kapcsolatot tart fenn a zablával.
(A poszt forrása: lovak és lovasok)
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.