Amikor beköltöztettem a lovakat, rájöttem, hogy a karámnak van egy nagy problémája: nincsen lekövezett placc a vízhez közel, így nehéz a lovak patáját rendesen lemosni. Van egy viacolorozott rész a karám utca felőli bejáratánál, ide szoktam kikötni a lovakat a nyergeléshez, ápoláshoz, itt patkolják őket, de a vízvételi lehetőség innen messze van. Ezért megkértem a kertészt, hogy bontsa ki az egyik karám elémet, és építsen oda egy kis burkolt részt. Ez szerencsésen megtörtént, szeretném majd még szélezetlen deszkával bezárni, de addig megteszi a villanypásztor szalag is. Nincs benne áram.
Igazából jól elrontottam a dolgot, mert, amikor elkészült, gondoltam bevezetem Karát, aki tök bizalommal be is jött, majd kijövetelnél még visszaszagolt az egyik szomszédos oszlophoz, ahol viszont volt áram, ami jól megcsípte, és innen most kezdhetem nehezített pályán az ismerkedést... ÁÁÁÁ... Kivettem a kerítésnek erről a frontjáról a pásztort, semmi szükség rá, így most se közel, se távol nincs áram.
Fülikét szépen megfürdettem benn...
Aztán kiraktam a napra száradni:
És, ahogy elengedtem, már hempergett is...
Karával most óvatos vagyok. Munka után csak egy kis vitaminos abrakot adtam neki benn, hadd szokja:
Utána a patamosó előtt homokban fürösztöttem ki illatos samponnal... És persze ő se maradt sokáig tiszta:
Illatos lovacska...
Ezek voltak az első fürdéseink idén. Őszintén mondom, hogy tetszett nekik, gondolom melegük volt.
A debreceni ugró edzőtábor (ITT) végeztével, az utolsó napon - az egyetem szervezésében - meglátogattuk a Nóniuszokat és Magyar Sportlovakat tenyésztő, hortobágyi Mátai Ménest, ahonnan lovaskocsival turistáskodtunk egyet a Hortobágyi Nemzeti Park területén.
A Mátai Ménes, a lovarda, a hatalmas fogatos fedeles és kinti pálya, a történelmi boxok egészen lenyűgöztek bennünket... Érkezésünkkor éppen elkaptunk egy hatalmas nyári záport, így kicsit hosszabban volt alkalmunk nézni a két lipicai fogatozását.
Benéztünk a mén istállóba is... Eddig nem voltam annyira lelkes a Nóniusz fajta irányába, mindig "bufka" lovaknak láttam őket, de itt a boxokban valahogy csupa értelmes szemet, gyönyörű fekete szőrzetet és csodálatosan izmolt, arányos testet láttam... Furcsa párhuzam jutott eszembe: minek valakinek Fríz, amikor lehet Nóniusza is.
Nem csak a lovas tudásom fejlesztésében, a lovakkal kapcsolatos tudnivalók megismerésében van nagy hatással rám a TF Lovaskultúra szak, hanem - városi liberális gyerekként meglepődve magamon - hihetetlen érzésekkel találkozom: megélem a magyarságom egy különleges aspektusát. Én eddig Ady Endrével azonosultam, akit a "dudva, a muhar, a gaz lehúz, altat, befed", most viszont kezdem megérezni - a korábban csak szentimentális bugrisként (bocs...) értelmezett - Petőfit is. Azt hiszem ezért lenne olyan fontos a lovaskultúra oktatása szélesebb körben is. A történelem egy elvont valami, amit ki így, ki úgy - sőt, manapság sajnos inkább évszámokkal lekottázva, nehogy már gondolkodni tanuljunk... - értelmez. Az az érzésem, hogy a lovak egy hidat képeznek a történelmünk folyamán: a nomád őseinktől, a honfoglaló magyarokon át, a középkoron, a reneszánszon keresztül, a nemzeti fajtáink kialakulásának történetével, egészen a világháborúkat követő remek szakemberek elvándorlásával, az azt követő nihillel, a mostani tenni vágyással. Lovaink, fajtáink itt vannak, mai formájuk, képességük, az állományok mérete, minősége teljes egészében nemzeti történelmük leképződése. Engem soha nem érdekelt különösebben a történelem, mint tantárgy, de most a történelmi sarokpontokat a lovakon keresztül egy új logikai rendszerbe tudtam helyezni. Azt gondolom, hogy a magyar történelem és kultúra oktatása lovakon keresztül - bevonva élő lovakat - izgalmas kalanddá tehetné a tárgyat a mai gyerekek számára is...
De kanyarodjunk vissza a pusztára. Egész kicsi gyerekként jártam a Hortobágyon, de nem emlékszem, hogy különösebb hatással lett volna rám. Soha nem féltem minősíteni az Ady Endre Általános Iskola akkori tanári karát, amely annyira pocsék volt, hogy még a legkíváncsibb gyereknek is elvette a kedvét minden tudás befogadásától, amely abból az irányból érkezett... Így lehetett ez a pusztával is... Kellett 34 év és egy TF, hogy egészen más szemmel tudjak ránézni a tájegységre, amely minden szkeptikusságom ellenére (még odafele menet - ahogy mentünk a végelen úton - mondtam is, hogy jesszusz, élne itt a halál...) úgy elvarázsolt, hogy a program végére majdnem jelentkeztem csikósnak... :)
Így mentem bele a végtelen pusztába egy szál csikós patracon (info ITT):
Nem csak a táj, hanem az emberek érdes humora is levett a lábamról. Hoztam néhány képet a kedvenc csikósaimról:
Láttunk szürkemarhákat csordában és befogva is:
És egy kisebb bölény csordán is átkocsikáztunk:
Az első képen a híres puszta ötös látható (info ITT).
Teljesen elvarázsolódtunk mind, és olyan életre szóló élményeket szereztünk, amely követeli, hogy továbbadjuk a következő generációnak és mindekinek, akivel találkozunk... Már szervezem is a család tisza-tavi nyaralását... Remélem, aki ezeket a sorokat olvassa, szintén kedvet kap egy hortobágyi kirándulásra. A legeslegjobb szívvel ajánlom!
Május 22 és 27 között tartották a Lovaskultúrások edzőtáborát a Debreceni Lovasakadémia területén. Olyan élményekkel jöttem haza, hogy a mai napig nem tudom rendezni a gondolataimat, teljesen fel vagyok pörögve, és bár szeretnék megnyugodni, ahogy most a képeket szerkesztettem, visszajött az érzés...
A TF Lovaskultúra első évfolyamának záró díjugrató eseménye volt ez a tábor, amelyet egy vizsgával fejeztünk be. Igazi edzőtábor hangulata volt a dolognak, mert délelőtt-délután is egy-egy alkalmat lovagoltunk, közötte pedig előadásokat hallgattunk takarmányozástan és lótenyésztés témában. Nem mellesleg a végén megírtuk az elméleti vizsgáinkat díjlovaglás, távlovaglás és díjugratás tárgyakból.
Az első napos lóosztáskor mindenki nézett nagyokat, amikor Boros Sándor (a tábor során az edzőnk) pár szóval jellemezte a lovakat. Mindegyik nagyon "agyasnak" hangzott, pedig a hét során kiderült, hogy a legjóindulatúbb, legsegítőkészebb állatokról van szó, akik együtt dolgoznak a lovassal, hogy amit az elrontott, azt a legtökéletesebbre ki tudják javítani. "Őrült nagy" díjugrató tapasztalatom nagyon hálás volt ezért a segítségért...
A Debreceni Lovasakadémia a Debreceni Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának sportlovardája, ahol elsősorban az egyetem szerencsés hallgatói tanulhatnak. Délután gyermekek oktatása folyik, de jelentős számban találhatóak itt bértartott lovak, akikkel komoly szakmai munka folyik. A lovardának van egy fedeles és egy hatalmas nyitott pályája, szuper eszközparkkal, és bár gyakorlatilag Debrecen belvárosában fekszik, körbeöleli egy kellemes erdő, ahol szép terepeket lehet menni. Egyik napon mi is lovaskocsival érkeztünk a helyszínre, a közelben található Tamás Tanyáról ugyanis - ahol megszálltunk - erdei úton lehet átjutni a lovardába.
Szeretnék pár szót beszélni a hátsó istállókról, ahol a Gidránok álltak, akikkel mentünk. Ez a gyönyörű, sárga állomány tudományosan átgondolt tenyésztés eredménye, amelyet Dr. Mihók Sándor Professzor felügyel. Kifejezetten célja a társaságnak - időnként rettenetes költégvetési nehézségekkel és ellenszéllel küzdve - hogy a Gidrán fajta genetikai állományát, diverzifikációját visszaállítsák az 1800-as évek végi szintre, és átörökítsék az utókornak. Remek kombináció ez, mert ez az eredetileg magyar huszár ló fajta kifejezetten alkalmas az ugrósportra, és az Akadémiában végzett munkájuk alapján nem csak a küllemük, de a természetük és képességeik is megfigyelhetők, és szempontként bevonhatók a tenyésztésbe. Eddig is tudtam, hogy nagyon tetszenek a Gidránok, de most egy hétig néztem a tényleg hihetetlen színekben csillogó szőrüket, és egészen elvarázsoltak... Első nap elején az Igaz nevű lovat kaptam, nagyon könnyed lovaglású, remek kis lónak bizonyult. Aztán délután néztem, ahogy az évfolyamtársnőm, Kati - aki amúgy a finom, nyugodt lovaglás híve - végigzúz az akadályokon Igazzal, és inkább átkértem magam a májsárga Hamvasra, aki láthatóan sokkal nyugodtabban teljesített a délután folyamán. Még szerencse... Mert a szuper nyugodt Hamvas szépen átvette a temperamentumomat, és velem zúzott ő is. Érdekes volt figyelni, ahogy ugyanaz a ló másképp működik két lovas alatt... Kati is átkérte magát Hamvasra, vele viszont sokszor ment iram alatt, igaz a vizsgára neki sikerült felhoznia éppen jó állapotúra, és meg zúztam vele tovább is.
Ez az utolsó, vizsga ugrásom:
Jó dolog, hogy manapság ilyen könnyű felvenni magunkat videóra, mert rögtön látom, amikról Sándor folyamatosan beszélt (hogy előre dőlve kinyomom magam, emiatt billegek a lovon, ami miatt az belegurul az akadályokba, sietőséen, laposan, ütemtelenül... - és ez még a jobban sikerült próbálkozásom volt, ami végül egy hármasra lett elég...). Amúgy - a felvételen - Sándor azért nem beszél ugrás közben, mert ez a vizsga... Máskor, órákon azonnal - menet közben - javította a hibákat, és ez nagyon mekönnyítette a tanulási folyamatot.
Nem tudom eléggé méltatni Boros Sándor edzői, lovaglótanári munkásságát... Kivétel nélkül mindnyájan megtáltosodtunk, és úgy mentünk neki az akadályoknak, mintha mi sem lenne természetesebb. Nem tudom, hogy csinálta, de úgy tudott szigorúan hibát javítani, és időnként gyakorlatilag "lehülyészni" (amikor rossz döntéseket hoztunk), hogy az egy percig nem rosszul esett nekünk, hanem tanultunk belőle, és még 100 %-ot beletoltunk. Egyszerre 5-6 lóval edzettünk a pályán, de simán lekövette mindenki tevékenységét, folyamatosan javított (és időnként dícsért is...) minket. Rengeteget fejlődtem. Azt hiszem a kezem sokkal jobb lett, a vágtabeugratásom (na, azért nem mondom, hogy hűha de szuper...) sokat javult. Az ő módszere, hogy combra való engedésből csináltatja, és - bár - Dallos Zsófinál is ez volt (combra való engedés középből, a hosszúfal végén vágta...), de valahogy most esett csak le igazán, hogy a két feladat segítségei gyakorlatilag ugyanazok...
Kati és én közös lovunkkal, Hamvassal a vizsga végén:
Hamvasról azért nem csak jókat tudok mondani... Bár pályán egy angyal - kivéve, amikor jobbra kitörne, de egy kis pálca és csizma többlet szépen helyre rakja... - a boxban és ápolás közben ez nem mondható el róla. Engem egyszer lájtosan hasba rúgot, amikor a hátsó patáit tisztítottam, megcsípett, miközben fogtam, Katit meg a patamosás előtt kapta meg, de úgy isten igazából... Mégse cseréltem volna le a világ minden kincséért sem. Ha legközelebb arra járok, viszek répát rendesen a kis ördögnek!
A nagy csapat... Jobbról balra: Laci kezében Puding kutty, Csilla, Boros Sándor, Nóri, Kati, én, Zsófi és Fanni (ők ketten nappalira járnak edzőire, de a gyakorlatot közösen csináljuk), aztán Bea, és Laci. Sajnos Gábor hiányzik a képről, de rá jellemző, hogy elbóklászik. Háttérben a gidrán istálló.
Hihetetlen élményekkel zártuk a hetet... Nagyon szeretnék még eljutni Sándorhoz edzeni, úgy érzem a lovaglásomra úgy általában is nagy hatással volt, és azt is nagyban neki köszönhetem, hogy ráéreztem ennek az ízére, és most már máshoz se lenne kedvem, mint mindent megugratni, ami szembe jön... :))))
7-én sikerült végre Szását is felkönyörögnöm Fülike hátára, mégha csak egy pár percre is. Közben Kara is ment oda érdeklődni, hogy mi a helyzet. Utána Lénával kivittük kicsit legelni az állatokat, közben lelkesen pózolt a lovával. Szegény Fülikét megnyírattuk, miután valami nagyon csúnya kelések nőttek szerte a testén, amire antibiotikumot és gyulladáscsökkentőt kapott az állatorvostól (plusz mosogatni, krémezni kellett a sebeket). A látható pöttyök már a gyógyulás stádiumában...
8-án Rézi is látogatsát tett nálunk, aki - úgy tűnik - jobban fél a vihartól, mint a villanypásztortól és a lovaktól... Pedig amúgy nem igen jár le hozzánk.
10-én megjött a széna és annyira klasszul rakták fel (én sajnos nem voltam jelen...), hogy egy laza takarásnál beborult az egész az erdőbe. Majdnem sírva fakadtam. Egy egész napomat elvette, hogy a kis kockabálákat bevigyem a szénatárolóba, szerenécsre szomszéd Attila besegített a második felébe, amiért nem tudok elég hálás lenni neki...
A pakolás során csak a magas villanypásztort zártam le, ami alatt könnyen átbújok, arra gondoltam, ha Kara nem lép le, akkor Fülike se. Hát tévedtem. Elindult legelészni. Annyira cukker!!!!
12-én szombaton az unokahúgaimmal, Eszterrel és Nórival kimentünk a pályára lovagolni, vittük Fülit magunkkal legelni. Az óra után elvonultunk piknikelni. Kikötöttük a lovakat, csak sajnos Karának nem vittünk kötőféket, és olyan bénán oldottam meg az ügyet, hogy egy megijedésnél azonnal elszabadult. Szaladt egy kicsit, de amikor szóltam neki, szépen vissza kullogott. Azt hiszem nagyon jól alakul a kapcsolatunk! :)
Hétfőn elindultam Karával terepre, de nagyon furcsán viselkedett. Folyamatosan jobbra húzott, nem is jutottunk messzire. Nagyon megijedtem, hogy mi a baja, Verától kértem segítséget, abban maradtunk, hogy figyeljem, és hívjam az orvost, ha furcsán viselkedik. De vezetésre szépen jött, a karámban mindkét kézre hiba nélkül lépett-ügetett, és - életemben először megmértem - láza se volt.
A lázmérés viccesen alakult. Én nem szoktam mosogatni Kara fenekét, így elég érzékenyen érintette, hogy arrafele matatok. Végül fogtam egy vödör langyos vizet, egy szivacsot, és finoman elkezdtem mosni a fenekét, hogy szokja a dolgot. A kezdeti parák után kifejezetten megtetszett neki, és már maga húzta félre a farkát. Ezek után már sikerült finoman bedugnom a lázmérőt is. Elmúlt a fenék fóbiája. Hahahha.... A sztorihoz visszakanyarodva, másnap sajnos nem volt időm ráülni, de aztán tegnap reggel megint megpróbálkoztam. Eléggé sokkot kaptam, mert megint ezerrel jobbra húzott. Sos lementem a pályára, hogy csekkoljam, ott is furcsa-e. De amíg vezettem, rendben volt, és utána lovardai alakzatok lovaglása közben se mutatott semmi érdekfeszítőt. Csaba ráült, nála se volt semmi gáz. Bejött Csaba jóslata: valamiért köcsögösködik. Fogtam a pálcám, nekiindultam terepnek, és az első jobbra húzás próbálkozáskor jó nagyot rásóztam a jobb vállára. Topogott, dühöngött (felkészültem arra, hogy elvisz, vagy ágaskodik, vagy fene se tudja...), de jó nagy csizmával előre lovagoltam (ahogy Csaba szokta mondani: "csak előre!"), és végül megnyugodott. Még egyszer próbálkozott, megint rásomtam egy nagyobbat. Aztán, amikor már finomabban éreztem a szándékot, elég volt csak finoman odacsikizni a pálcával, azonnal elment a kedve tőle. Utána meg ment, mint a kisangyal, minden gond nélkül, nem kellett pálca egyáltalán. Na, lemeccseltük az első menetünket terepen. Ilyen se volt még. Hahahaha!!!
Itt a kis görényke, mielőtt kimegyünk a szerdai terepre. Pedig még a fülvédőt is előkaptam, hogy ne zavarják a legyek:
Izgalmasan telik a május és még nincs vége közel sem... Jövő héten indul a lovaskultúrás tábor Debrecenben. Juhúúúú!
Boldog vagyok, és jó kedvű, mert a TF-es edzőnk, Zupi nagyon megdícsért az ugratások alatt. Az első próbálkozásnak mondjuk iram fölött indultam, és az akadály előtt leállított, de a többinél olyanokat kaptam, hogy "hát ez nagyon szép volt, anyukám, ennél jobban ezt a feladatot nem lehet megoldani", vagy "na, megtalálta a ló a lovasát"... :)
Sajnos az edzések a töki lovardában soha nem feszültség mentesek. A helyi erő árgus szemekkel figyeli minden mozdulatunkat, és simán veszik a bátorságot, hogy beleszóljanak az órába, másrészt a lóállomány finoman szólva is hagy némi kívánni valót maga után. Szegény párák, nagyrészt sánták és kehesek, némelyik kicsit idegbajos. Mondjuk ha úgy fogom fel a dolgot, hogy a vágó elől megmentett lovakról van szó (nézzük a dolgok szép oldalát...), akkor nagyon sokra értékelem a munkájukat, de ha onnan nézem, hogy a TF Lovaskultúra szakra járok sok pénzért, és ezért talán "jobb" lovakon gyakorolnék, mint a kert végében tartott Karám, akkor ez így nagyon karcsú, és ha kekeckedni szeretnék, még fel is háborodhatnék. De én nem vagyok dühös... Igazság szerint az egyik első alkalmat leszámítva - amikor egy olyan sánta lovon ültem, hogy majdnem sírva fakadtam, és amelyiket utána ki is vettek a csapatból - okés lovakra kerültem. Van egy kis póni, Hermione, azt nagyon szeretem. Imád ugrani, megy, mint egy kis tank, vele is nagyon megtalálom az összhangot. Ezzel a szürkével is szuperül elvoltam, ő a helyi jolly joker, sajnos a neve most nem ugrik be. Azt hiszem, ha menős lóra kerülök, azt szeretem...
Egyébként a napokban, Karával kinn a terepen, nagy összhangban, apró, finom jelekkel kommunikálva arra a megállapításra jutottam, hogy nekem nem okoz örömet egy bufka nagy iskola lovon küzdeni. Van egyrészről az az érzés, hogy ismerem a lovam mozdulatait, és ezért az összhangért (is) élvezem az együtt töltött időt. De azt hiszem az is számít, hogy Kara soha nem volt iskola ló, semennyire nincs lestrapálva, befásulva, és a legfinomabb jelzésekre is azonnal reagál. Nem hajtom ezerrel, nem rúgom szét az oldalát, nem tépem a pofáját, így elég egy nagyon finom félfelvétel, egy leheletnyi csizma az oldalába, és csinálja, amit kérek tőle (kivéve, amikor nem, de az más... :)). Azt hiszem, csak nagyon finom verseny lovakon lehetne hasonló (vagy jobb) érzésem, már csak ezért se panaszkodom. El vagyok kényeztetve.
Na, de itt vannak a videóim. Köszönöm Csillának, hogy felvette!
Ez az első nekifutás, egy akadállyal:
Következő ugrás két akadállyal:
Csabával is egyeztetnem kell, szeretnék többet ugratni Karával. Ez nagyon tetszik!!!!
Nagyon klassz napot zártunk május 4-én pénteken Sóskúton. Amúgy is imádjuk a voltizs órákat, rengeteget nevetünk egymáson és magunkon, meg szurkolunk, hogy jól menjen, és javítjuk egymás hibáit, de most megspékeltük az egészet egy kis izgalommal, ugyanis vizsgáztunk. Egymást kellett oktatnunk voltizs hevederrel, közben Páska Ildikó figyelte, hogy mit, hogyan mondunk, hogyan tudunk egyszerre a lóra és a lovasra figyelni, mennyire felépített az oktatásunk, stb... A futószárazás már mindenkinek klasszul megy, abból előző félévben vizsgáztunk. Sokat gyakoroltam azóta is, hiszen időnként oktatok embereket, meg futószárazom Karát. Nekem az okozza a nehézséget, hogy úgy váltogassam a gyakorlatokat, hogy se túl gyors, se túl lassú ne legyen, és eszembe jussanak jó feladatok, ami izgalmassá teszi az órát. De nagyon figyeltem a többieket, lestem elemeket, így végül egy igazán jól sikerült órát adtam. Vicceltem is egyet Zsófival, hogy "na most, akkor én is megszivatlak...", és persze éppen és pont akkor jött oda megnézni minket Ildikó, így végül 4/5-öt kaptam. :)
Gyakorlat után megírtuk az elmélet vizsgát, annak később lesz meg az eredménye, és utána páran maradtunk oktatási gyakorlatra. Három alkalommak kell gyerekeknek órát tartanunk, nekünk ez volt az utolsó. Én is élveztem, és az iskolások is jól szórakoztak...
Na, de itt vannak képek a nagy felállásomról. Eddig soha nem sikerült elengednem a majré vasat... :)
Itt még kapaszkodom:
Jujj, kicsit már elengedtem:
És íme Csilla sztár fotója arról, amikor jobban elengedtem. Nem, nem kakáltam be... :)
És végül egy kép a levizsgázott boldog csapatról és oktatónkról, Páska Ildikóról:
