Dallos Gyula bácsinál jártam

Kivételes lehetőségem adódott: reggel csatlakozhattam egy csapat egyetemistához, és meglátogathatam Dallos Gyula nyílt edzését és előadását. Három lovat láthattunk munkában: egy 3 éves éppen belovagolt fiatal állatot, amelyiket díjlovaglásra választottak ki, egy nem emlékszem mennyi idős, de körülbelül 5 éve nagydíjban versenyző szürkét, mindkettőt ugyanaz a nagyon képzett srác lovagolta, és egy pej lovat, amelyen az egyik tanuló vehetett egy kis leckét. 

Izgalmas volt élőben is látni, amit Gyula bácsi a könyvében olyan pontosan leír. Miután az első fejezeteket nagyjából már betéve tudom, az átadott "elméleti" tananya istenigazából nem ért újdonságként. Gyakorlati anyagot persze bajos csak könyvből elsajátítani, nagyon soka számít nekem, hogy nézőként - ahogy Gyula bácsi fogalmazott - "együtt" lovagolhattam a lovassal. Persze - és ezt ő is mondja - mi (az edzőt is beleértve) mind csak kívülállók vagyunk - meg kell kérdezni a lovast, hogy hogyan érezte magát a lovon, milyen érzései voltak. Ezt ugye nem lehet nézni… Azt, hogy hány dkg van a lovas kezében, pl. még mindig nem tudom… :) Ha csak a látványra szorítkozom, akkor azt kell mondanom, hogy nagyon kevés, bár ugye amúgy is az a cél, hogy semmi ne látszódjon.  

A fiatal ló nagyon gondos kiválasztás során került az istállóba, a sportcélnak tökéletesen megfelelő felépítésű, és képzettségi szintjén tökéletes izmozású állat. Gyula bácsi elmonda, hogy ezeken kívül a ló idegirendszeri sajátosságai lesznek első körben meghatározóak. A mozgás egy része természetesen a tenyésztésből adódóan jó, de a lóban nem a leendő elvárt mozgást kell nézni, azt majd a lovasnak kell kialakítania, felépítenie. Azt mondja, igazából az első évek közös munkája után lehet eldönteni, hogy melyik szakágra lesz alkalmas a ló: military, díjugratás, vagy díjlovaglás. Ha a ló hosszú évek munkája után nem lesz alkalmas a kiválasztott feladatra, az mindig az edző hibája. Három helyen végezhette rosszul a munkáját: rosszul dönthetett a kiválasztásnál, vagy a szakág meghatározásánál, vagy rosszul edzhette a lovat... 

Már az óra legelején elhangzott, a könyv egyik alapvetése is: a helyes ülés mindennek az alapja. Mondjuk az megnyugtatott, hogy a lovat szenzációsan, játszi könnyedséggel lovagló srác ülése sem volt egészen tankönyv szerű: kicsit beejtette a mellkasát, és a díjlovaglás etalonnál jobban mozgolódnak a lábszárai. Gyula bácsi szerint, ahogy az ülés az elején bevésődik, olyan marad már mindig. Én azért nem adom fel: továbbra is fogom tolni a kengyel nélküli lovaglást különösen arra figyelve, hogy ne kalimpáljak. Utálom azt a látványt a videón…

Szóba került a "lovas érzés"… Gyula bácsi szerint "lovas érzéssel" születni kell, azt nem lehet megtanulni, tanítani. Ebbe nagyon belementünk, ami nekem azért volt izgi, mert pont 2017 márciusában írt Gőblyös egy posztot (itt), miszerint a "lovasérzés tanulható"…. :))). Ez utóbbit egyébként máshol is olvastam. Szerintem ez csak egy értelmezési különbség, és az ellentét elég gyorsan feloldható, ha onnan közelítjük meg, hogy a lovagláshoz valakinek vagy van érzéke, vagy nincs… Most ezt nem a magam fényezésére mondom, de amikor pár hónap alatt olyan egyensúlyban ültem a lovon, hogy elkezdhettem több órás terepekre járni, mindeközben kisebb kereszteket ugrani  (40 évesen, heti 1-2 edzés mellett), mindezt úgy, hogy alapvetően azért nem vagyok egy szuper-bátor alkat, akkor szerintem kijelenthetem magamról, hogy valamilyen érzékem kell legyen a dologhoz. Lehet, hogy tök jó átmeneteket lovagolok, meg jól állítom meg a lovat - azt be kell lássam - lovas érzésem marhára nincsen… Szerintem muszáj hozzá egyfajta gyakorlat és elméleti tudás, amit az ember csak idővel szedhet magára. Amíg azzal vagyunk elfoglalva, hogy megtanuljunk helyesen ülni, hogy függetlenedjen a kezünk az ülésünktől, és még valami fontos: kifejlődjön a mozgáshoz szükséges izomzatunk, addig szerintem nem lehet lovas érzésünk! Láttam most egy profit és egy lelkes amatőrt lovagolni. Ez utóbbiról el lehetett mondani, hogy köze nem volt a lovas érzéshez, fogalma nem volt róla, hogy mit kéne csinálni a lovon, hogyan kéne "helyzetbe hozni", a körön, a körben való fordulatban hajlítani, vagy teljesen reménytelen volt például, hogy beemelje a lovat vágtába… Persze érdekes volna tudni, mióta és mennyit lovagol, de akkor is látszott az ülésén, hogy nem megy a lóval, nem érzi a mozgását, nemhogy nem engedi el magát, de még mozgatja is a csípőjét. Remélem, ezt soha nem olvassa, de el nem tudom képzelni, hogy valaha is lesz igazi lovas érzése… Összességében - én úgy gondolom - mindkét tábornak lehet igaza: kell egy tehetség a lovagláshoz, de ez önmagában még nem jár együtt a lovasérzéssel. Vannak olyan tehetségek, akikben ez kifejleszthető, és vannak annyira nem a lovaglásra termett emberek, akik küzdhetnek életük végéig, akkor sem fogják érezni a dolgot… 

És most esett le, hogy én tulajdonképpen azért vettem lovat, hogy ezt a "lovas érzést" kifejlesszem magamban. Eddig lóval való kommunikációnak hívtam, de tulajdonképpen azt szeretném elérni, amit a profi srác csinált a lovon: játszi könnyedséggel együtt létezni a lóval. Ez lehet a lovas érzés. Egyszer-kétszer, olyankor, amikor nyugodtan magamban lovacskáztam, elkezdtem kapisgálni valamit: amikor megéreztem Karát a kezem és a csípőm/csizmám között, amikor éreztem, hogy egy milimétert kell csak mozdulnom és engednem, és ő egy hajszállal akkor élénkedni fog. Persze egy szétesett vágta utáni ügetésnél, vagy Kara zaklatottam pillanataiban, amikor csak megyek utána az eseményeknek, na akkor nincs meg a fonal… Mégis úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem az elmúlt másfél hónapban, és rettentően izgalmasak a perspektívák…

És még valami… Kedvet kaptam ehhez a Hippologus szakirányhoz… Már írtam is e-mailt az egyetemnek, hogy indul-e 2017 szeptemberében. És még az is érdekes, hogy egész eddig azon gondolkodtam, hogyan tudnám ezt a lovazást valami "hasznosítható" mederbe terelni, hogy több legyen, mint csak egy hobbi (ha már ilyen megszállott lettem), és most összeállít a kép. Már azt is tudom, mit kutatnék. Lehet, hogy majd megnézem a közgázos marketing PHD képzéseket, mert - még nem írom le nyilvánosan - de a téma tökre aktuális és elég égető!

De visszatérve Gyula bácsi órájára….  Nekem ugye most a legnagyobb kérdésem az: szabad-e egy ló fejét bármerre - mondjuk ki, mert azért arról van szó… - erőszakkal, és erős tartással bármerre is igazítani. Beleengedésre "kényszeríteni". Ennek semmilyen jelet nem láttam az edzésen. A fiatal ló - gondolom egyrészt a tökéletes anatómiájának, másrészt pedig a szakértő lovaglásnak köszönhetően - szépen, de nyugodtan tartotta a fejét, a nyaka ívelt volt, de a feje soha nem került a függőleges mögé! Nem úgy, mint Kara feje a felvételen, ahol Irén lovagolja (ITT), amikor az az érzésem, hogy a ló a sok kéztől már inkább "hátra menekül a fejével", feszülté és ütemtelenné válik. Szegénykém, valószínűleg ideges is, csak annyira kedves és együttműködő állat, hogy a végletekig megfelelni igyekszik, ahelyett, hogy ugrálna... A mai napon - Gyula bácsi edzéseit megnézve - úgy döntöttem, nem ezen az úton fogok továbbmenni Karával. Szeretném Kara mozgásából kihozni a maximumot, de ezt nem egy-két hónap alatt fogjuk megoldani. Finomabban szeretnék a célom felé menni, ami a követekező: Kara mozgásából hozzuk ki a benne lévő legtöbbet, legyen jól lovagolt, egészségsen izmozott, teljesen együttműködő, terepbiztos, de nem utolsó sorban boldog ló. Én meg találjam meg a "lovas érzést", érezzem magam "nyeregben", szeretnék erős díjlovas és némi díjugrató alapokat elsajátítani, és persze én is legyek/maradjak boldog lovas… :)

Dunakesziről egyenesen a Szilajba mentem, és már az "új szellemben" lovagoltam Karát. Hogy ne zavarjon semmi a tartásom és az ülésem gyakorlásában, levettem a gerincvédőmet is. A díjlovas négyszög nem túnik extra veszélyes helynek, az ujjam meg ígyis-úgyis eltörik… :) Nagyon kellemes nap volt a mai, és élvezetes a Karával való közös munka. 

Nagyon köszönöm Beának és Gyula bácsinak a lehetőséget, hogy ezekre a dolgokra ma rájöhettem. Azt hiszem, a mai nap elég meghatározó volt a lovas életemben! 

"Lovacskázás"

Miután a tegnapi nap olyan elkeserítően gáz volt, úgy döntöttem, maradok a "lovacskázásnál". Megint inkább a saját ülésemre koncentrálok, Karát "hagyom élni"… A szárkapcsolat folyamatos volt, nyomgodtam a Kara oldalára "ragasztott" lábamat (a kengyel továbbra is idomító ülés megasságban, illetve alacsonyságban), de kezdem elölről.

Nagyon korán reggel mentem ki, mert kora délutánra programom volt. Nagyon édes ez a kis Kara, már mindig messziről néz, ahogy jövök a karám felé a kötőfékkel. Mondjuk azt nem mondom, hogy nyihogva szaladna felém, de határozottan látom, hogy várja, hogy odamenjek hozzá. Van egy olyan képzetem, hogy a többi ló tök irigy Karára… Tudják már, hogy hozzá jövök, és látják, hogy mindig - a sikeres kötőfékes akció után - kap egy kis répát és kedvességet. Szegény Ajándék mindig bepróbálkozik nálam (pl. elém jön…), hogy vele is kedveskedjek kicsit.

Ez a készertört almás zabla bevált. Nem nyomkodok én semmilyen ujjal semmit Kara szájába, odaérintem, ő meg magától ezerrel bekapja. Óra közben nagyon finoman rágicsálja. Múltkor Irénék nagyot röhögtek, amikor mondtam, hogy a másik kétszer törtet (a fémet) szerintem nem szerette mert "rágja ugyan, de szerintem nem jókedvében"… Ezt viszont olyan finoman, ízlelgetve rágja, olyan kíváncsian, barátkozva.

Felmentünk a hátsó nagy pályára, ahol az ugró akadályok vannak. Szeretem ebben a formában azt a pályát. Igaz, klasszik patanyom figurákat nem tudunk lovagolni, viszont valahogy mozgalmassá válik az edzés: a nagyköröket akadályok körül lovagoljuk, lehet - szabálytalanabb - kígyóvonalban kerülgetni a cuccokat. Ma se futószáraztunk (tegnap se…). Körbevittem gyalog a pályán, és az új gyakorlatunk az, hogy köveket gyűjtünk. Rájöttem, hogy ez tök jó "szabadidomító" feladat. Jön utánam, megáll, amikor én, néha ilyenkor pár lépést hátraléptetem, felveszem a követ, és egy k. nagyon dobok az orra előtt. Amikor először eldobtam egy követ, akkor iszonyú nagyot ugrott hátra, gondoltam attól fél, hogy rácsapok, vagy mi. Kálmánék sose bántották, de Szilvi mondta, hogy ahonnan jött, ott azért lehettek rossz tapasztalatai, mert bizonyos nagyobb volumenű mozgásoktól meg tud ijedni. Mostanra ott tartunk, hogy a legnagyobb kézlendítésemre se hederít… A köveket direkt úgy dobtam el, hogy - természetesen károkozás nélkül - valaminek nekiverődjenek, ami kisebb-nagyobb hangot adjanak ki. Először ezekre is hegyezte a fülét, de egy idő után már arra is tojt, amikor a kő hangosan visszhangozva pattant le a pálya mellett lefordított fémtalicskáról.

Miután elég sok kőtől megtisztítottuk a pályát, felültem Karára. Szárkapcsolat volt rendesen, de nem küzdöttem a fejével. Szépen ment, jókedvűen, lendületesen és elengedetten, én mosolyogtam közben, ő prüszkölt… Lépés, lépés-ügetés-lépés, körök, kígyóvonalak. Azt is próbálgattam, hogy mi van, ha finoman adok neki még szárat. Megy vele le, és keresi a támaszkodást. Nincs ezzel semmi baj… Mindkét oldalra nagyon nagyot vágtáztunk. Egy-egy igazán hosszút is, hosszabb falon élénkítve, rövid falon összeszedettebben. Imád menni, és imádom, ahogy megy. Nagyon kényelmes. Annyi a nehézség, hogy az átmenetet ügyetlenül csinálom. Nem akar visszamenni ügetésbe. Valamit nagyon rosszul jelzek neki. Először nagyon lelassít, szinte álló helyzetben vágtázik, utána nagy küzdések árán visszavált ügetésbe. Két bajom van ezzel: nem akarom elveszíteni azt a képességét, hogy ilyen lassú vágtába váltsunk. De rá kéne valahogy jönnöm, mint csináljak, hogy bármikor azonnal fel tudjam venni ügetésbe. Szerintem rosszul jelezek, mert nem tanultam meg rendesen ezt. A többi ló, amin mentem, az - a pályán persze, nem terepen… - ahogy lelassítani gondoltam, azonnal visszaesett ügetésbe (néha anélkül is), Kara viszont imád vágtázni,  és ezt tök jó. De amikor vágtából ügetésbe vált, akkor sokáig "felpaprikázott " marad, megemelt fejjel, szétesett mozgással. Most azt csináltam, hogy megpróbáltam megnyugtatni. Azt vettem észere, hogyha ebben a nagyon zaklatott mozgásban egyszerűen megsimogatom a nyakát középtájt (már nagyon menőn tudom függetleníteni a mozdulataimat az ülésemtől…:)), és egy picit rajta hagyom a kezem, akkor megnyugszik, és szépen leviszi a nyakát. Nagyon érdekes élmény volt és mindig bevált. Mondjuk nem arra kéne rászoknunk, hogy kézrátétellel gyógyítsam a problémát… Eddig is észrevettem, de ma ebben a nagyon nyugodt és jó állapotunkban fokozottan, hogy mennyire fontos neki a dícséret. Olyan klassz, hogy ennyire kedves és együttműködő! Ha szépen megy, pl. ahogy kiskörön hajlítom és szépen egészen leteszi a fejét, és ezért simogatva megdícsérem, miközben kedvesen mondom neki, hogy "okoooooos, ügggggyeeees", akkor még egyszer annyira lehajtja és még jobban igyekszik és csinálja.

Ahogy napról napra - és tényleg érzem - fejlődöm a lóval való kommunikáicóban, azt is érzem, hogy mennyire  érzékeny a csizmára. Nagyon óvatosan adagolom, hiszen eddig őt nem csizmázták így direktben folyamatosan, ez neki lehet, hogy most szokatlan és zavaró, elég finoman megnyomni, és érzem, hogy élénkedik, pálca egyáltalán nem kell, nincs is nálam soha. A múltkor, amikor Irénnel lovagoltunk, akkor ő azt mondta, kevés a csizmám. De én ezt most nem érzem. Az az edzés - amelyikről a videó készült - egy kicsit olyan volt, mint egy "elszabadult vonat", ahol a masiniszta nem éppen ura a helyzetnek… Most másképp csinálom. Inkább finomabban indítok, figyelek az érzéseimre, "kóstolgatom" a dolgokat.  Ma azt is észrevettem, hogy ha túl erősen nyomom Kara oldalát a csizmával, akkor lesz "pipa méregzsák", ha jól adagolom, akkor nyugodt tud maradni, de így is ledületesebb lesz. Érdemes a bemelegítés után hamar vágtázni vele, mert az igazán élénk alaphangulatba hozza, és ha sikerül úrrá lenni az utána lévő paprikás állapoton, utána már csak profitálni tudok az erős előremenő kedvből! Hát ilyenekre jöttem ma rá - vagy helyesen, vagy nem… Én egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen érezhetően közös jó kedvben eltöltött edzés ne legyen hasznos!
Munka végén levezetésképpen megint teljesen hosszú száron, egy kézzel lovagltam, a testúlyommal irányítottam. Még mielőtt teljesen megnyugodtunk volna, hagytam, hogy többször elinduljon ügetésbe, mert ebben a formában a legjobban kiülhető számomra a tanügetés. Nem tudom, jól gondolom-e, de őt jellemzően így hosszúszáron, mélyre lovagolták, és szerintem ilyenkor adja fel jól a hátát, és ettől lesz lengő a mozgása. Nem tudom, jó következtetésre jutok-e, de azt gondolom, a mozgásának ezt az állapotát kell elérnem úgy, hogy közben keretben is legyen a ló.
Munka végeztével megkapta a szokásos finomságokat és mentünk vissza a karámba. Út közben megpróbált legelni, de ezt én csírájába folytottam el. Ha közlekedünk, akkor rám figyeljen… Viszont rájöttem, hogy tényleg milyen klassz lehet neki, hogy itt van még fű, így elsétáltam vele kicsit odébb, és vezetőszáron legeltettem, miközben üldögéltem a fűben. Szegény többi ló irigyen nézte Karát, ahogy lakmározik. Amikor bevittem, és elengedtem, Kara nem is akart elmenni, hanem bebújt még egyet a nyakamba, közben meg Vili ló jött oda hozzám, hogy ő is menne legelni. Úgy megsajnáltam szegénykét, jól megdögönyöztem, és nevettem magamban azon, hogy egy hóanpja még azt gondoltam, éppen megtámadni készül...

Újabb zabla-küzdés

Gyönyörű idő volt ma! Elő is kaptam egy inget a mellény alá és végre bőrcipőben mentem lovagolni… A nagy eleganciára való tekintettel meg is kértem egy éppen arra serte-pertélő lovas lányt, hogy készítsen rólunk egy jó fotót. 

Ma megint nem érezem túl jó formában magam. Irén is kinn volt, beszéltem is vele, hogy merre tovább, majd kimentem lovagolni az alsó-külső pályára, ahol most díjlovas négyszög van felállítva. Miután tegnap arra jutottam, hogy talán tényleg valamelyest meg kell tartani Kara fejét, most megint próbálkoztam. Na ebből egy olyan izzadtságszagú rettenet jött ki, hogy nem csak csinálni volt rémes érzés, de gondolom nézni is. Kara megint ellenkezett végig, tiszta ideg volt, ettől én is. Végig feszkó és rettenet. És nem jutottam a világon semmire, mert annyira azért nem voltam tökös, hogy jól megfogjam, de annyira eléggé fogtam, hogy ideges legyen tőle. A lehető legrosszabb kombináció: ebből aztán egyikünk se tanult és csak a szarság volt… Nem is csináltam sokáig… A végén - levezetésképpen - hosszú szárat engedtem, és egy kézzel "cowboyosat" játszottam - testsúllyal irányítgattam Karát, meg azzal, ahogy a szár a nyakára simul, és ez neki is és nekem is megnyugtató volt. 

De ez így nem lesz jó. Gyorsan ki kell találnom, hogy az egyedüli gyakorlások során milyen irányba megyek, mert ez, amit ma csináltam, a lovaglás kicsúfolása….

Díjló alapkiképzése

Tulajdonképpen ugyanazt mondja Irén, amit Dallos Gyula a Lovasiskola II-ben…

A szárak által kell biztosítani egy rugalmas keretet. Ezt az aktív átkarolt lábszárak segítségével kell hátulról kitölteni. Minden esetben legyen több  a hátulsó lábakból eredő intenzív, energikus, lendületes mozgás, mint amennyit elöl szabályozunk. 

Hibák:

- Nem megfelelő bekereteltség. Túl szűk, vagy túl szabad keret.  Na, ez az első kétségem… Vajon mikor túl szűk a keret? Mennyit kell fogni a száron ahhoz, hogy jó legyen? A túl szabad keret mit jelent pontosan? Milyen stádiumban vagyok a lovammal (nyilván a béka segge alatti stádiumban, de mégis, mit kéne most csinálnunk, tudnunk)? 

Idézek megint a könyv egy korábbi fejezetéből…

"Lovunkat  martól mélyen ívelt nyakkal, felemelt háttal, nagy lendülettel - természetesen az ütem megtartása mellett - addig lovagoljuk előre, amíg azt nem érezzük, hogy lovunk ÖNSZÁNTÁBÓL megy előre, megtalálva egyensúlyát LEHELET FINOM támaszkodással." "A lovas semmilyen körülmények között nem gátolhatja a lovát szabad mozgásában a kezével. " "Ez az a pont, ahol a lovasok szelektálódnak. Mivel a lovasok többsége nem rendelkezik egyensúlyban üléssel, ezért indokolatlanul sokat  és sokszor kényszerülnek kezükkel beavatkozni, amely megzavarja a ló mozgását." Nekem az a bizonytalanságom, hogy amikor annyira megtartom Kara fejét, hogy - én úgy érzem - kényszerből rakja le - az nem fedi-e le az "indokolatlanul sok" kézi beavatkozást. Irén szerint nem. Visszanézve a videót viszont feltűnik, hogy Kara időnként elveszíti az ütemet lépésben, és nem tudom, ez nem baj-e, ez nem jele-e a túl sok beavatkozásnak. Most is van bennem egy "anyai ösztön". Azt gondolom - és ebben mindenki megerősít minket - hogy jól neveltük a gyerekeinket. Ezt csecsemőkorban úgy sikerült elérni (és az átaludt éjszakákat 3 hónapos kortól), hogy elsajátítottam a "náci-anya kiképző könyv" mondanivalóját (Kiegyensúlyozott babák, nyogodt mamák kézikönyve), és a dolgokat a lehető legpontosabban betartottam, de közben figyeltem a saját ösztöneimet és lekiismeretemet is. Valahogy így vagyok Karával is. Alapvetően értem, amit Irén mond, és biztos vagyok benne, hogy igaza van: a lónak muszáj megtanulnia "jól" menni. Az oda vezető utat is értem. Csak nem tudom, tényleg ennyire intenzíven kell-e ezt csinálnunk. Mert úgy érzem, így nem barátkozunk össze, az ő és az én kedvem is elmegy a lovaglástól, mire csodálatos mozgása lesz. :) Meg fogom beszélni Irénnel, hogy milyen "lazítás" nem árt Kara feljlődésének (max. mondjuk lassítja, ami nem baj, nem készülök a napokban versenyezni…), segíti az én fejlődésemet és a közös élmény kialakítását. 

- Zárt, aktív ülés hiánya. Emiatt a lovas nem tud eleget hozni hátulról. Hát ezt Irén is nehezményezte… :) Ezen a hibámon dolgoztam ma. Kicsit hosszabbra engedtem a kengyelt (Dallos szerint a kengyel az idomító lovaglás során akkor van helyesen csatolva, ha a kengyel talpa a bokacsontot érinti). Főleg könnyű ügetésben, könnyített vágtában dolgoztam, ezzel a kengyelhosszal. Arra figyeltem, hogy a lábam jó helyen legyen, teljesen rásimuljon a lóra, ne kalimpáljak. Finoman, de erőteljesen nyomkodtam (nem rúgdostam…) az oldalát, próbáltam azzal a hátsó lábakat lépésre ösztönözni, és kicsit jobban tartottam a keretet, mint tegnap. 

- A lovas felsőteste akadályozza a lovat: nem tud "együtt élni" a lóval, nincs harmónia a hátulról előre lovaglásban.  Azt hiszem ez az a momentum, amikor kiderül, hogy annyira nem tudok lovagolni, hogy ezt a mondatot nem is értem (mint, amikor az egyetemen azt hittem, hogy marha jó statisztika dogát írtam, pedig olyan karó volt, hogy csak úgy repültem évismétlésre…:)).

"Lendület nélkül nincs lovaglás, nincs támaszkodás! Támaszkodás nélkül nincs miről bezélni az alapkiképzésben." - Okés, ezt értem. Egy egy körbeérő viszonyrendszer… Először rendbe teszem az ülésem, hogy rendesen lendületbe hozzam a lovamat, közben próbálkozom beállítani a támaszkodást. 

"Az alapkiképzés folyamán a könnyített ülést részesítjük előnyben az iskolaüléssel szemben. Kíméljük a ló hátát a túlzott igénybevételtől". - Okés, akkor tegnap hülyeséget csináltam, amikor úgy gondoltam, most fogok Karán megtanulni jól beleülni a nyeregbe… Ezzel most akkor nem terhelem még: könnyűügetés és könnyített vágta lesz. Én már gerincbajos vagyok, ő ne legyen már az… 

"Fiatal lovunkat lefelé lovagoljuk, a nyak a martól lefelé kereken, tarkón átengedően, torktájékban lazán ívet rajzoljon. Ezáltal a nyakizmok a martüskéken keresztül hatásba hozzák a hát izmait. Ettől eltérő elképzelés és gyakorlati megvalósítás teljesen rossz, mivel nem ad a lónak lehetőséget, hogy az izomtevékenység és az izületek szabad mozgása által kerüljön abba az ideális állapotba, helyzetbe, amelyből született adottságaihoz mérten a legjobbat tudja kihozni." - Ezek szerint Dallos Gyula ugyanazt mondja, amit Irén mondott, amikor megkérdeztem, hogy nem lehet-e úgy lovagolnom Karát, hogy fenn van a feje valamelyest, de azért egész jól érzi magát benne… Irén kategorikus nemet mondott, mert akkor megszokja, hogy beejti a hátát és nem használja a jó izmait. Na, a holnapi edzésnél megint jobban figyelek arra, hogy le tudjam "kérni" Kara fejét.

BEMELEGÍTÉS

- dinamikus, lendületes mozgással munkairamban, gyakori kézváltások

- ügetés - vágta - ügetés átmenetek gyakori ismétlése (ezt Irén is mondta, mert így hozható könnyedén lendületbe). 

- a lépés csak pihentető fázis legyen: ennek a legkisebb a természetes lendülete, a legsérülékenyebb a tiszta ütem tartása. "Röviden, a lépést csak tönkre lehet tenni, de helyrehozatalához csekély a remény." Na ezért szeretném az elöl való beavatkozást tisztázni! 

FŐ RÉSZ

- cél, hogy "lovunk ügetésben és vágtában tarkón átengedőn, hátból, maga menjen előre, az egyenes vonalakon. Nagy ívű fordulatokban találja meg az önhordását, öntartását és működjön együtt lovasával".  Dallos Gyula tanácsa: dolgozzunk többet vágtában, mert a ló ebben hordja magát legkönnyebben és ez a jármód hozza meg legjobban az előre menő kedvet. "Terepen kizárólag, lovardai foglalkozáson pedig gyakran könnyített ülésben ajánlom a vágta munkát." Okés, akkor - egyelőre - továbbra is kikönnyítve vágtázom. 

- üegésben egyszerű fordulatok, nagy körök, átlóváltás, kígyóvonal hosszú fal mentén egy és több ívben, kígyóvonal az egész pályán három-több ívben. Átváltás combra való engedéssel, stb… 

LEVEZETŐ RÉSZ

- nagy ívű, egyszerű fordulatok, tágabb keretben. Szárak kirágatása, átmenetben csak üléssel vegyük fel a lépést és azonnal hosszú szár. Megdícsérni a lovat, és nyugalmi állapotú légzés visszaállításáig séta. 

Hát ezt fogom holnap csinálni! :)))

Egyébként a mai edzés szintén nagyon nyugis és élvezetes volt. Álló helyzetben állítottam Karát mindkét oldalra, ezt földről is és nyeregből is csináltam. Nagyon örült neki, úgy látom, rengeteget gyakorolhatta korábban, mert büszkén mutogatta, amit tud. :) Nagyon laza kis állat… 

Holnap megpróbálom a hajlítást. Kicsit utánaolvastam annak is… :) 

Gőblyös István: Állítás-hajlítás (Zabla és Kengyel blog - ITT) 

Állításban van a ló, ha gerincoszlopa csupán marjától erőre kerül meghajlításra. Állítást használunk vágtában, illetve a vállat előre feladat végrehajtása során. Hajlításban van a ló, ha gerincoszlopa teljes hosszában hajlításba kerül. Hajlítást használunk minden fordulatnál (sarok átlovaglása, kiskör, átváltás, körbenváltás, kígyóvonal, stb.), illetve hosszhajlítás során (vállat be, vállat ki, farat be, farat ki, oldaljárás).

Egyébként viccből - nyeregből - próbáltam vele egy farat be dolgot (bár nem fogom ezt csinálni, amíg pontosan nem tudom, hogyan is kell kinéznie, nehogy már hülyeséget gyakoroljak be vele...), mindenesetre döbbenetes élmény volt. Kifele volt hajlításban, és előre ment közben. A díjlovaglás szójegyzékében (ITT), azt olvastam, hogy a lónak négy patanyomon kell mennie ilyenkor, hát ezt nem tudom megvalósult-e, mindenesetre úgy csinálta, mint aki pontosan tudja, mi a feladat. 

Fénykép: Dallos Gyula és Akvarell. Forrása: www.xenophon.hu

Szövegek, idézetek: Dallos Gyula Lovasiskolája II. 27. oldal, 38. oldal, 47-52. oldal. 

Kengyel nélkül lovagolok

Lassan nagyobb gyűjteményem van lovas könyvekből, mint ahány Világirodalom Remekei figyel a könyvespolcunkon… Na jó, ez persze nem igaz, de a torony kezd elég tekintélyes lenni. Lehet, hogy most már megállhatnék a vásárlással, és elkezdhetném olvasni őket… Hahaha…

Legújabb szerzeményem Dallos Gyula Lovasiskolája II. Ezzel háromra nőtt a - véleményem szerint - első körben megvásárolni érdemes könyvek száma (ha olyan olvasná ezt a bejegyzést, aki éppen ilyesmin töri a fejét): Dallos Gyula Lovasiskolája II, Lovasakadémia: A jól képzett ló, Lovasakadémia: A jól képzett lovas. 

A Lovasiskolát már a Horze parkolójában alig bírtam letenni, itthon még jobban beleástam magam. Mint egy hülyegyerek húzogattam alá a fontos dolgokat (utoljára Környezetgazdálkodás piros UV előtt csináltam ilyet kb. 18 éve...). És tegnap este elhatározásra jutottam! 

Idézném a könyv IV. fejezetének néhány mondatát, ami most nagyon megfogott…

"A helyes, korrekt ülés elsajátításának folyamata a lovassá válás alapfeltétele!", "… helyes ülés nélkül nem tud kialakulni a minden eredményességet meghatározó lovas érzés!"

Dallos Gyula egy megbízható futószáras lovon kengyel és szár nélkül tanít helyesen ülni: álló helyzetben beállítja a helyes tartást, ezt kell mozgás során folyamatosan keresni. Lépésben és tanügetésben is tökéletesen zártan, biztonságosan, rugalmasan kell ülni a lovon, ekkor lehet megkezdeni a könnyű ügetést és azt is kengyel nélkül! 

Na hát én eddig úgy voltam ezzel, hogy terepen télen sokszor kivettem a lábam a kengyelből, mert a lenyomott sarok miatt lefagytak a lábujjaim, és így kicsit "lógalábázva" vért engedtem beléjük. Ekkor rájöttem arra, hogy így sokkal biztonságosabbnak érzem az ülésem, talán mert valahogy nagyobb felületet érek el tisztán a lóból (kevesebb láb van a nyergen, több ér a bőréhez és azt is jobban át tudom kulcsolni). Amúgy a lovaglás tanulásomból kicsit kimaradt a tanügetés, amit már éreztem, hogy necces, mert mégis ez a lényeg, de keveset gyakoroltuk, mert nagyon féltettük a gerincsérvvel műtött hátamat a rázkódástól. 

És akkor jött a megvilágosodás… Az elmúlt hét lovaglásai nagyon zaklatottak voltak. Kara is, és én is szenvedtünk a zabla miatt, ráadásul a felvételeken láttam, hogy - mert a lóval foglalkozunk - az én ülésem teljesen szétesett! Előre esett a vállam, kalimpáltam (mondjuk ilyenre régen is volt példa), stb.  Szóval arra jutottam, hogy kicsit visszaveszek a tempóból! Ezen a héten nem Kara trenírozása, hanem a saját lovasélményem visszaszerzése és a közös lovas öröm megkeresése lesz a cél. És mindezt összekötjük a helyes ülés gyakorlásával. 

Ennek szellemében mentem ma ki a lovardába. Kihoztam Karát, és a fedelesben jól lefutószáraztam. Sokat vágtáztattam, hogy kicsit kifáradjon. Aztán, amikor bejöttek a tanuló kishuszárok, kimentünk a felső pályára. Itt tovább futószáraztam, majd gondoltam, hogy ráülök. Amikor a kengyelhez nyúltam, mintha Kara ellépett volna, de legalábbis nagyon finomat elhúzódzkodott.  Okés, gondoltam, nem akarok harcot, mert ezen a héten közös élményeink lesznek… :))). Fogtam a szárat, és elkezdtem vele sétálni. Megálltam-megállt. Hátra lépkedtem-hátra lépkedett. Amikor nem annyira akart, akkor oldalra kiraktam a kezem, és finoman nyomtam hátra. Ment is. Csináltunk eleje körüli forgást, hozzá se kellett érnem, csak arra tettem a kezem, már forgott.  Annak nem tudom, van-e értelme, de olyat is játszottunk, hogy azt mondtam neki, "állj!", utána ott marasztaltam, én hátráltam (sokat azért nem tudtam, a szár a kezemben volt), aztán behívtam kedvesen, mint egy kutyát, hogy "gyereeeee ideeee", ő meg jött. Ezt gyakoroltuk párat, amíg tényleg meg nem állt, és tényleg el nem indult. Utána megint hátraléptetés, megállás. Ezek után pedig simán felültem rá. Kivettem a kengyelből a lábaimat, a kengyelt keresztbe raktam magam előtt, hogy ne csapkodja az oldalát. És elkezdtünk lépegetni. Arra is figyeltem, hogy ő is jól érezze magát. Finoman tartottam a szárat, és ő minden kis mozdulatra szépen reagált. Nem kapkodta a fejét. Egy idő után azt vettem észre, hogy magától begörbíti a nyakát, és szépen lerakja a fejét. Ekkor finoman "nyomkodtam" szivacsot, lehelet finoman tartottam csak meg a fejét, nem kényszerítve. Nem kapkodta a fejét, nyugodtan és vidáman ment. De a legfontosabb: főleg magamra figyeltem! Hogy jól tartsam magam: fej-fenék-sarok egy vonalban, a lábfejem pozícióban, azaz kicsit befelé, ölelje a lovat, és a sarok lenyomva. Ügyeltem, hogy a szártartásom, a karom "A jól képzett lovas" szerinti legyen. Bár nem láttam magamat, úgy éreztem rendben vagyok. Gyakorolgattuk ez a dolgot. Megálltunk, köröket lovagoltunk, stb. Mikor úgy éreztem, már jó ideje ő is szépen, ütemesen lép, én is elengedett vagyok, és a fejét is közel úgy engedi bele, ahogy kéne, akkor nagyon finoman elindítottam ügetésbe. Próbáltam lazítani a csípőmet, hátamat, jól ráültem az ülőcsontomra, lassítottam az iramot, hogy kellemesebb legyen a lengés. Nem mondom, hogy nem huppogtam, de határozottan éreztem egy fejlődést, minél több kört lovagoltam. Aztán - igaz, hogy nem volt meg még a tökéletes tanügetés - elkezdtem könnyű ügetni kengyel nélkül. Azt eddig nem tudtam, hogy remekül csinálom, mert még nem próbáltam. Nem véletlenül nőtt már az a két irdatlan nagy izom-pukli a belső combomra. Gond nékül emelkedtem ki és ereszkedtem vissza a nyeregbe. Ezt is gyakoroltam, aztán megint a tanügetést, aztán sok-sok átmenetet, köröket. Szuper klassz volt. A végén még lazább szárat engedtem, és próbáltam csak a testsúlyommal irányítani Karát. Nagyon jól ment az alapos beleülés, derék meghúzás, sarok még jobban lenyomásra lassítás. Hát ilyeneket csináltuk. Nem vágtáztunk. De nagyon nagy élmény volt ez a közös lovaglás. Kara tök nyugis volt, egyszer-egyszer ment csak paprikásabban, de hamar le lehetett lassítani. A fejét egyszer se emelte idegesen a szár ellen. Időről időre maga ívelte a nyakát és adta fel a hátát. Ilyenkor nagyon megdícsértem, és rugalmasan, finoman megtartottam. 

A végén még két bértartó csatlakozott a pályára, amikor leszálltam Karáról, segítettem nekik kidobni néhány követ, aztán bementünk a patamosóhoz. Lepucoltam a nyuszikámat, megmasszíroztam a feje búbját, amit mindig újra kért, aztán kivittem kajálni (most sok nyihogással várta a falatokat)…

Zseniális nap volt!!! Az egyedüli problémám az, hogy erősebb zsibbadást érzek a jobb lábfejem szélében. Ez - sokszor előfordul - arra intő jel, hogy nagyon megterheltem a gerincemet. Emiatt holnap sajnos pihentetnem kell a tanügetés gyakorlását, viszont megkezdem újra a gyógytornámat. Le ne bénuljon már megint a lábam… Esténként fogom csinálni itthon, és már ma elkezdtem. A zsibbadás továbbra is fennáll, de nem parázom: majd jobban lesz!

Futószárazás terepen

Bár a család már nagyon únja, hogy nem szervezek más programot, mint kimenni lovazni, most még sikerült rábeszélnem őket… Főleg azért, mert a Szilajban hatalmas háziversenyt rendeztek, amibe azért még ők is szívesen belekukkantanak. 

Tegnap már estébe hajlott, amikor sikerült kiérnem Karához, és kiderült, hogy már nem is lehet lovagolni, mert kicsinosították a pályákat. Aztán - amikor tökre felháborodtam, hogy én nem kaptam róla információt, mert, mint most kiderült, még nem vagyok benne a bértartós facebook csoportban - felajánlották, hogy a fedeles hátuljába edzhetek nyugodtan, de végül elszégyelltem magam, hogy hepciáskodtam, és nem akartam plusz munkát okozni, így csak nyuszihusiztam egyet Karával, kicsit bedugtam az almás zablát a pofijába, hogy mit szól hozzá (rágicsálta), odaadtam neki a szokásos Hyppolit-Chevinal-gyümölcs mixet, és haza is mentem.

De visszatérve a mai napra… A verseny nagyon nagyszabásúra sikeredett! Rengeteg vendég ló, lószállító érkezett, mindenki nagyon komoly díjlovas szerkókban, kicsinosított lovakkal. Élmény volt nézni a forgatagot.  Külön vicces volt, hogy felfigyeltem egy gyönyörű srága kancára (négy lábán kesely), és meg is kérdeztem a tulajdonosát, hogy nem ez a ló eladó-e a lovasok.hu oldalon, és kiderült, hogy de… Nézegettem korábban, hogy ha nem lenne Kara, akkor őt biztos szívesen kipróbálnám, és élőben is nagyon szimpatikus az állat. :) Most nem találom az oldalon, pedig beraknám ide a fotóját! 

Szóval… Kicsit nézelődtünk, aztán meg kellett keresnem Karát, az ő karámjukból ugyanis kocsi parkoló lett. Végül felfedeztem, hogy az Irénék idegzsába pónija mögötti karámból lehet kihozni. Sikerült. Ez most már nem gond: Kara megismer, tudja a répás trükköt, örömmel jön hozzám.

Miután minden fullon volt, azt találtam ki, hogy kisétálok Karával a fákon túli rétre, és ott - terepen - fogom futószárazni. Hadd szokja! Ez egy jó 7 perces séta kifelé, ahol most egyszer csak egy szalag zárta el utunkat. Dani jó magasra emelte, és Kara tiszta zabosan átszaladt alatta. Kinn terepen annyira felszívta magát, hogy se lépni, se ügetni nem volt hajlandó, hanem gyakorlatilag vágtázott fél órát mindkét kézre. Esélytelen volt lecsillapítani, így nem is foglalkoztam vele,  gondoltam, zizegje ki magát. Utána fel akartam ülni rá, hogy körön megyek vele egy kicsit, de valamitől megijedt, és elkezdett menekülni, mielőtt felszállhattam volna, én meg rohadt erősen tartottam a szárat, de nagyon necces volt, hogy nem menekül el, miközben a zabla full kijött a szájából. Elég szarul néztünk ki, de annyi a javamra írható, hogy tök nyugodt hangon csitítgattam Karát, aki egyszer csak teljesen lehiggadt, mintha mi se történt volna… Viszont úgy gondoltam, most egyikünk sincs abban az idegállapotban, hogy terepezzünk, így még futószáraztam jó sokat (azért ne gondolja, hogy a hisztivel a munkát meg lehet úszni, ha még a ráülést igen…), ami után megindultunk visszafelé. Dani és a gyerekek lemaradtak hátul, előbb értem a szalaghoz Karával. Álltunk egy darabig, én átmentem alatta, de nem nagyon akart jönni. Akkor finoman az orrához érintettem a szalagot, hogy lássa, ez nem áramos, én megint jöttem-mentem alatta, finoman húztam át, de még mindig nem akart jönni. Nagyon kedvesen hívtam át, emelgettem a szalagot, egyszer csak lehajtotta a fejét, és mint akit seggen csaptak, úgy átiszkolt. Nagyon megdícsértem, tök jó volt, hogy ezt így egyedül, együtt megoldottuk! Mindenki nézett, hogy leizzasztottam Karát, mintha legalábbis hatalmasat terepeztünk volta… Hahahaha… 

Összességében - a meghiúsolt lovaglással együtt - klassz élmény volt ez a délután. A gyerekek szuper jót fogócskáztak, én meg rájöttem, hogy ezt tök sokszor meg fogom csinálni Karával, hogy együtt szokjuk a kinti életet.

Kara és a kétszer tört zabla

A mai teljes napom a lovaglásról és a lovakról szólt! :) Először Csabával mentünk ki terepre - én szokásomhoz híven megint Amandán… Szerintem 2,5 órát is mentünk, a 7 vezértől a Szilajig és vissza. Nagyon klassz volt, bár Amanda megint nagyon "bólogatós" formában van. Sajnos a Szilaj környékén én se javítottam az állapotán - Csabival kitaláltuk, hogy felvágtázunk egy dombra, de az egyik lábam kiesett a kengyelből, és így kicsit féloldalasan próbáltam meg megállítani szegényt… Ahogy Csaba finoman fogalmazott: "Hát ez elég zaklatottnak tűnt…". :)))
A 7 vezérből elmentem a Horzébe 2x-tört zablát venni. Ha már ott jártam, vettem lóhajgumit, saját vödröt az etetéshez, egy szép szivacsot a feneke tisztításához. És legnagyobb örömöme kapni Dallos Gyula könyvét, úgyhogy gyorsan megvettem azt is!

Nagyon jól indult a Karás idő: kikiabáltam Karának a kocsiból, aki gyakorlatilag odaszaladt hozzám! :))) Gyorsan kiszálltam és nyújtottam neki egy szeletke almát.
Amikor kötőfékkel mentem hozzá, akkor is nagyon boldognak látszott, és közelebb lépet hozzám.
Kinn a patamosónál összefutottam Dórival, aki megmutatta nekem, hogyan szokta befonni a lova farkát. Egyszer majd én is megcsinálom, bár ehhez nincs sok türelmem…
Nézegettem az új zablát, és megállapítottam, hogy kisebb annál, amit Irén adott a múltkor, és ami még ott van a kantáron. Ezért inkább Irénével lovagoltam.

Ez az edzés is elég zaklatott lett. Kara rágja nagyon a zablát, de az az érzésem, hogy nem jókedvében, hanem idegesen. Nem vettem észere változást a viselkedésében az 1x törthöz képest. Lovagoltam egész pályán, köröket (kicsi-nagy), átmeneteket (főleg lépés-ügetés-lépés), és mindkét irányba vágtáztunk egy keveset, itt is egész pályán és körön is. Gyakorolni szeretném a vágta-ügetés átmeneteket, mert nagyon zaklatottak, nem vagyok ügyes benne. Összességében nagyon bénának éreztem magam, ritkák voltak a jó pillanatok… És még valami… Amikor elkezdtünk ügetni, köhhentett… Tegnapelőtt is köhögött, igaz, csak kettőt, amikor elkezdtünk dolgozni, most viszont többet, 5-öt, 6-ot is. Megint akkor, mikor ügetni kezdtünk. És talán a levegővétele se volt annyira tiszta. Ennek utána szeretnék járni.

Amikor visszamentünk a patamosóhoz, megnézegettem a zablákat. Felpróbáltuk Karára az új zablát, és megállapítottuk, hogy a zájzuga túl rányomul a karikára, így becsípődhet, ezért tényleg 13,5-ös zabla kell neki. Tisztogatás-finomságok-karámba visszavezetés. A karámban még maradt egy-két simcsire, utána csatlakozott a többiekhez.
A Horzében nagyon kedvesek voltak, bár a számlát nem találtam, kikeresték nekem és hagyták cserélni. Arra gondoltam, hogy - mivel 13,5-ös volt a Decathlonban is - veszek egy más típusút… Vettem egy almás, műanyag kétszer törtet. Holnap ezt próbáljuk ki! :) Az eladólány azt mondta, ő is ezt  használja a lován, aki nagyon szereti. Ezzel azt gondolom, megteszem a legtöbbet Karáért, amit eszközökkel lehet, innentől kezdve csak a puha kéz és a megfelelő technika kell…
És ha nem lett volna még elég a lovakból, este Danival megnéztük a Kincsemet. Nagyon tetszett, bár egyetértek az Index kritikájával, amely némelyik viccesnek-menőnek kitalált modern elemet cikisnek titulál. Van benne egy-két jól eltalált ilyen poén: a lájkos és a szelfi készítés, de a többi néha már kínos, volt amelyiken az egész mozi felszisszent. Ezeket ki is lehetne vágni, és az hozzáadna a filmehez, nem elvenne…
Hát ilyen egy brutál-lovas nap… :)

Küzdök a zablával...

Tegnap tök nagyot edzettünk Irénnel! Iszonyúan élvezem ezeket az alkalmakat, bár még mindegyik arról szól, hogy a zablával küzdünk… Nagyon nehéz nekem ez a dolog, mert rettenetesen sajnálom a lovat, aki egész egyszerűen utálja a zablát, és kész. Nem szeretem a gondolatot, hogy én okozok neki kellemetlen érzést. Mondjuk jobb, ha szokom, mert nyilván a legjobb neki egy legelőn a haverokkal… :)

Beszéltem Irénnel azzal kapcsolatosan, hogy mennyire fontos nekünk a kerek nyak, és nem elég-e olyan helyzetbe hozni a lovat, amikor érezhetően ütemesen jár, a támaszkodás is megvan, de nem az általunk elképzelt "tökéletes" formában. Mert Karának ebben a helyzetben vannak hosszabb, nyugodt szakaszai. Irén azt mondja, hogy nekünk nem a kerek nyak a lényeg, hanem egy olyan állapot létrehozása, amikor a ló lendületben van (sok csizma, elöl megtart), és ezzel együtt felkínálja a hátát. A kerek nyak ennek csak egy folyománya, nem az a lényeg. Irén azt mondja, ez azért fontos, mert így izmozódik jól a hát, így tud jól hordani engem a ló. Ez a ló érdeke. Plusz pont jött egy iskolaló a karámba, aki nem így jár, és Irén azt mutatta rajta, hogy ha beáll egy olyan állapotba (beejtett hát), akkor megszokja, hogy így is lehet, ebből nehezebb kihozni, azaz jobb, ha így az elején megmutatjuk neki a helyes tartást. 

Azt is megbeszéltük, hogy ehhez valóban nem kell (jézusom, sőt…) "tépni" a ló száját, de azt csak sok-sok csizmával és elöl megtartó kézzel lehet elérni, hogy odamenjen a ló a zablához, és nagyon finom, puha kézzel, kis "szivacsot nyomkodó", birizgáló mozdulatokkal el kell érnünk, hogy elfogadja a zablát és beleengedjen. Kiderült, hogy nagyon kevés volt a csizmám, sokkal jobban oda kell tennem. De hogy ez ne okozzak állandó "ijdedséget" a lónak, folyamatosan rajta kell tartanom, és innen megnyomnom erősen. Azt hiszem az a baj, hogy nem elég erős a combom. Ha ott tartom és úgy nyomogatom legjobb tudásom szerint, akkor lóf.sz se történik, ezért kocogtatom, ami viszont - így visszanézve a felvételt - azt a kalimpáló mozdulatot eredményezi, ami szerintem elég szarul néz ki… :))) Amúgy én mindenkinek kötelezővé tenném, hogy vegye fel magát videóra, és nézze vissza, szerintem elképesztő sokat lehet belőle tanulni. Jó lenne, ha szakértők is megmondanák, min javítsak (hát kb. mindenen…:)), mert az én korlátozott tudásom azért nem feltétlen alkalmas a hibák kiszűrésére. 

Régebben nem volt jellemző rám, hogy előre essen a vállam, ez most szerintem azért történik, mert minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy finoman, de kellően tartsam a ló száját. Nagyon csak erre figyelek most, mert nagyon szeretném, hogy mihamarabb megnyugodjon Kara, és elfogadja a helyzetet. Ehhez persze az én kezemnek is sokat kell fejlődnie, hogy rugalmas legyen és ne bántsa a száját. Más lovakkal eddig nem volt ilyen jellegű gondom (kivéve Amandát, de neki mindig van baja…), mert mindig finoman tartottam a szárat, talán - biztosan - nem is elegendő kontakttal, mert eddig nem volt cél a (jó) feszültség kialakítása, a hát emelése. Szóval eddig nem a lovat treníroztuk, hanem engem… :) Elkezdtem megérteni, miért mondják, hogy jobb, ha a ló képzettségben eggyel a lovasa felett van, és ő tanítja lovagolni. Ez igazából a lónak is fontos... Irén segítségével áthidaljuk a nehézségeket, csak azt nem szeretném, hogy esetleg az én ügyetlenségem okozzon extra kellemetlenséget a lónak.

Szóval az alábbi videó felvételen azon kívül, hogy nagyon előre dőlök (ezen mondjuk könnyen tudok változtatni, mert lovaglás közben is érzem…), most merevnek is látom magamat, pedig lóháton ezt nem úgy érzem. Mondjuk a vágta-ügetés átmenetem sajnos tényleg elég zöttyenős lett, de ez azért nem szokott mindig így kinézni. Legközelebb gerincvédő nélkül is megnézem magamat, mert alatta szerintem rugalmas vagyok, és ez csak a látvány. Igen, kicsit darabosnak látom magamat. Hát, most mit mondjak, nem tehetek róla… Heti 1-2 edzéssel másfél év alatt idáig jutottam. De majd most, ha minden nap lovon ülök, lesz alkalmam "könnyedebbé" válni… :)))

Az edzésről készült felvétel részlete: 

A felvétel végén Irén megelégelte Kara szenvedéseit, és beszaladt egy 2x tört zabláért, amit azonnal felraktunk. Háááát, a ló elképesztő változáson ment át… Ránéztünk, és megállapítottuk, hogy akkor ezzel a problémával készen vagyunk… :)  Mondtam, hogy szaladok is a Horzéba egyért, de Irén mondta, hogy ezúttal a Decathlonba menjek, mert soha nem volt jobb 2x tört zablája, mint az a rezes, amit ott kapni. Elmentem a Dunakeszire, de ott persze nem volt 12,5-ös méretben… Vettem viszont két tök jó egyszerű fekete pamut lovaglónadrágot, és egy új izzasztót, hogy legyen váltás, ha mosni viszem a mostanit. A lovaglógatya annyira dögös, tisztára, mint egy divat darab, este azt vettem fel utcára. :)

A támaszkodás

Néha az az érzésem, hogy túl "keményen" fogjuk Karát. Hogy talán egy kicsit lassabban kéne haladni, hiszen másfél évig pihent, nincs hozzászokva a nagy terheléshez. A legnagyobb kérdés bennem most az - mert ezt gyakoroljuk - hogy milyen az ideális szárhasználat, és a megfelelő támaszkodás.

A tegnapi videón (ITT), ahol Irén lovagol rajta, feltűnt, hogy Kara feje folyamatosan a függőleges mögött van. Nekem mindig azt mondja Irén, hogy ha beleenged a ló a zablába, akkor én ne eresszek bele, mert nem marad keretben a ló. Ezt értem. És, hogy a kezem maradjon rugalmas, a szárkapcsolat folyamatos legyen, ne löttyenjen, mert az fáj a lónak, az pedig nem, ha folyamatosan tartom. Ezt is értem. Csak abban vagyok bizonytalan, hogy tényleg ennyire erősen kell-e tartanom a szárat. Mindenhol azt olvasom, hogy ez egy finom kapcsolat kell legyen. És, hogy - kis túlzással - akkor jó a szárkapcsolat, ha a szár egy részét cérnával tudnánk pótolni… Hát ez nálunk biztosan nincsen meg….

A fejtartással kapcsolatos következő megállapításokat Gőblyös István Zabla és kengyel blogján találtam (ITT), amikor a rollkuról (erőszakkal kikényszerített, fájdalmas és természetellenes tartás) ír. A posztban Gőblyös azt fejti ki, hogy a nyak tartása és a fej helyzete önmagában nem hordoz megkérdőjelezhetetlen információt, és hogy a vonal mögött álló fej - pedig ő nagyon szigorú tud lenni a szerinte sokszor félreértelmezett díjlovaglással - önmagában nem ördögtől való dolog:

"Vonal mögött: A napi munkában, a bemelegítő pályán vagy akár verseny szituációban is kerülhet egy ló vonal mögé. Ez történhet a lovas szándékos, ilyen irányú segítségéből adódóan illetve a lovas akarata ellenére. A ló ilyen esetben vonal, de nem szár mögött van. A lovat semmilyen szempontból nem károsítja, sőt bizonyos esetekben a bemelegítés vagy a munka során kívánatos. Ennek oka (ez jó síkmunkát végző ugrólovasoknál is megfigyelhető), hogy a ló háttevékenysége így fokozható, egy pozitív! feszültség jön létre a lovas keze és a ló lendületesen, súlypont irányába dolgozó hátsó lábai között amelynek eredményeként az ebből a helyzetből vonal elé lovagolt ló jobban használja magát. Nem véletlen, hogy az ugrólovasok többsége a lovát inkább mélyebben és kerekebben, síkon túlnyomó többségben vonal mögött lovagolja.

Szár mögött: Egyértelműen nem kívánatos, hogy egy ló szár mögött menjen, hiszen ez azt jelenti, hogy a ló „nincs a lovas előtt”. Tehát a ló nem fogadja el a lovas előre hajtó segítségeit, nem használja a hátát és nem támaszkodik. A szár mögött lévő ló visszatarthat, elrohanhat, a lovas hatástalan marad. A lovat ettől függetlenül nem károsítja és fájdalmat sem okoz neki. Adódhat a (többnyire még fiatal, vagy képzetlen) ló fennálló egyensúly problémáiból, erőtlenségéből, képzettségi hiányosságaiból esetleg fogváltás miatti érzékenységből…stb. Tapasztalt kiképző segítségével (és természetesen egészségügyi problémák kizárásával) többnyire probléma nélkül orvosolható.

A fentiek tekintetbe vételével tehát megállapítható, hogy senki se kövezzen meg egy lovast azért mert a lova szár mögött vagy vonal mögött van, vagy mert egy rossz pillanatban elkapott fotót lát az illetőről. A négyszögben megköveteltnél nagyobb mértékű hajlítás teljesen elfogadható, de a túlzások és a szándékos, erőszakkal kikényszerített természetellenes testtartás minden esetben káros és elítélendő, abban az esetben is, hogy ha ezt a tartást előzetes tréning során „tanították” meg a lónak. A vonal előtt dolgozó ló sem bizonyítja önmagában a kiképző munka helyességét, mindig az összkép a döntő. Természetesen egyszerűbb lenne sablonokkal, ábrákkal, szögmérőkkel pontos adatokat megadni, de ez sajnos a lovaglásnál lehetetlen hiszen minden ló és minden szituáció más és más…"

Bár nem tudom, ki írja a "Pacikódex" nevű blogot, azért jó támpontokat találtam a témában (ITT):

A megértés eszköze
„A támaszkodást a ló keresi, a lovas pedig megengedi" - lovaskö­rökben ez a nézet járja. Ló és lovas közti kommunikáció csak így működik fennakadás nélkül.

Klasszikus fogalom
A lovasegyesületi előírások szerint a támasz­kodás „a lovas keze és a ló szája közti állan­dó, puha és rugalmas kapcsolat". A támasz­kodás a klasszikus lovaglásban előforduló fogalom, amely az átengedés eléréséhez ál­landó kapcsolatot igényel a lovas kezétől a kantárszárakon át a ló szájáig. A támasz­kodás csak a pihenés alatt, a szünetekben szakad meg. A westernlovaglásban a kezek nem állnak állandó kapcsolatban a ló szájá­val. A kantárszárakat itt csak rövid időre veszik fel, és azonnal meg is engedik. Az állandó támaszkodás, ahogy ez a klasszikus lovaglásnál megszokott, sétalovaglás közben is alkalmazhatatlan lenne.

Közvetlen kapcsolat
A lovas minden lovaglási nem­ben segítségekkel érteti meg magát a lovával. A segítségeket a súly, a combok és a kantár­szárak, valamint a hangja fel­használásával adja. Ahhoz, hogy létrejöjjön a rugalmas kapcso­lat a lovas keze és a ló szája között, a száraknak megfelelő hosszúságúaknak kell lenniük. A ló csakis így tudja helyesen fogadni a lovas jelzéseit. A tá­maszkodást leginkább egy tele­fonbeszélgetéshez lehetne ha­sonlítani,ahol a lovas a kantár­szárakkal hozza létre a kapcso­latot és továbbítja a híreket a lovas kezétől a ló szájáig.

Körülnézet
Ha a ló megpróbálja kivonni magát a kezed irányítása alól, felcsavarodik vagy a fejét kapkodja, meg kell vizsgálnod, nem vetted-e fel túl erősen a kantárszárakat. Egy túl kemény, ügyetlen vagy nyugtalan kéz akadályozza a lovat a támaszkodás keresésében.

Hiba a vonalban!
A hasonlatot tovább fokozhatjuk. Nincs értelme annak sem, hogy beleüvölts a kagylóba, ezzel csak a téged hallgató idegeire mész, és a kagylót eltartja a fülétől. Beszélj átlagos hangerővel, és várd ki türelmesen a partnered válaszát, ha valóban meg akarod magad értetni vele. Ha a vonal megszakad és súg, jobb, ha leteszed a kagylót, és majd máskor hívsz. Természe­tesen nem szabad megfeledkezned róla, hogy a kagy­lót ismét a helyére tegyed, amint vége a beszélgetés­nek, a számláló különben tovább kering.

Jó tudni
Egy jól képzett, oldott és kezes ló magától keresi a támasz­kodást a zablára. A lovas csupán ösztökéli, hogy folyama­tosan és oldottan haladjon előre. A kantárszárakat semmi esetre sem szabad nagyon felvennie, és ily módon minden­áron kikényszerítenie a támaszkodást.

Tipp
Azt a lovat, amely a kéz minden irányító mozdulatára a fej felkapásával védekezik vagy éppen felágaskodik, alaposan ki kell vizsgáltatni. Lehet, hogy fájdalmas taréj alakult ki a fogain, vagy a hátával vannak problémák.

Jó munkával a jó támaszkodásért
A munka minősége bizonyára függ a ló támaszkodásának minőségétől is. A jó kapcsolat a ló szájával puha és rugal­mas. A lónak mindenkor bíznia kell a lova­sában, és magától szárhoz kell állnia. Ha meghúzod vagy feszesen tartod a szárakat, az még távolról sem jelenti azt, hogy a ló támaszkodva jár. Ha a ló már kényszer nélkül, önként keresi a támaszkodást, akkor már képes arra is, hogy a finom segít­ségadásokra azonnal reagáljon. Hagyj neki elegendő időt, és egy kicsit engedj a szá­rakon! Az összeköttetés a ló szájával eköz­ben továbbra is fennmarad. A szárakat mindig csak rövid ideig szabad felvenni. Ahhoz, hogy visszavedd a tempót, zárd egy kicsit szorosabbra az öklödet, a csuklódat pedig fordítsd többször könnyedén befelé. Amint a ló reagál a segítségre, ismét engedj a szárakon.

Szünetek közbeiktatása
Még egyszer térjünk vissza a telefonbeszél­getéssel való összehasonlításra. Képzelj el egy olyan beszélgetőtársat, aki szüntelenül fecseg, anélkül, hogy választ várna tőled. Biztosan nem fogod sokáig figyelmesen hallgatni. A lónak is szüksége van néha leg­alább egy lélegzetvételnyi szünetre. Lovagolj ezért időről időre néhány kényelmes kört hosszú száron.

Figyelem, hiba!
A támaszkodás fontos cél a fiatal ló kikép­zésében. Csak így tanul meg ütemesen és egyensúlyban előrehaladni, és lendületesen a lovas kezéhez állni. A lovasnak soha nem szabad kikényszerítenie a támaszkodást az­zal, hogy meghúzza a kantárszárakat. A ló különben hozzászokik a „rossz bólintás­hoz", azaz legmagasabb pontja nem a tarkó lesz, hanem annál valamivel hátrább kerül. A lovat soha nem szabad túl korán szárhoz állítani, különben a hátsó rész aktív előre­lépése akadályokba fog ütközni, és a hátával nem tudja továbbvinni a lendületet. A hát és a nyak izomzatának megnyúlása és ella­zulása azonban a további munka szempont­jából rendkívül nagy jelentőséggel bír.

Körülnézet
Ne keverd össze a támaszkodást a húzással! A támaszkodás azt jelenti, hogy a lovas keze és a ló szája közt puha és rugalmas kapcsolat áll fenn. A száraknak nem szabad lelógniuk. A kemény kapcsolat, azaz ha a lovas meghúzza a kan­társzárakat, lehetetlenné teszi a finom irányítást.

Délután edzek Irénnel, szeretném vele megbeszélni ezeket a dolgokat, hogy tisztában lássak a kérdésben.

Kép forrása: lovasok.hu

Egy nem várt edzés

Ma Nóri barátnőmmel mentünk ki a lovardába. Bár ő nem szeret különösebben lovagolni - mint mondja, már elég felnőtt ahhoz, hogy ilyen extrém veszélyes sportokat ne űzzön (igaz, keresztül-kasul bringázza Budapest leggázosabb helyszíneit…) - a klassz idő őt is kicsábította vidékre… 

Kara szuper cuki volt megint. Bár még nem szalad felém boldogan, amikor meglát, azért kergetnem nem kell már, és amikor közeledek felé, ő is tesz felém néhány lépést. Kivittem, tisztogattam, szőrhullás ezerrel és újabb szőrmentes lyukak… De semmi vészeset nem láttam rajta, nem fájlalja semmijét. Felnyergeltem, futószáraztam, aztán nyeregbe pattantam. Kicsit zaklatottan megyünk mi együtt, de azért veszettül próbálkozom... Lépés, lépés-ügetés-lépés átmenetek, könnyű ügetés és tanügetés, mindezt leginkább nagykörön, de néhány kiskört is beiktattam. Ekkor megjött Irén, és kapva kaptam az alkalmon, hogy nem ülne-e lóra egy kicsit. Szerencsére pont volt rá pár perce... Készítettem videót is, mert megígértem Kálmánéknak, hogy küldök egyet, de így utólag rájöttem, hogy érdemes lenne havona készíteni egy felvételt, mert az első felüléshez képest is már látni fejlődést, és izgalmas lesz ezt így lekövetni. Kicsit meg is szerkesztettem a videókat, ha már… :)

Ilyen volt, amikor először ültünk rá a Szilajban (2017.03.13.). Ez egy jó rövidke videó:

És készítettem egy zenéset a mai edzésről (7 perces):

Irén után még én is felpattantam kicsit, utána pedig Irén lánya kérte meg, hogy hadd próbálja ki Karát. Nagyon tetszett neki, de a ló is élvezte a helyzetet, hogy végre nem trenírozzák, hanem jó nagyot szaladgálhat…

Összességében nagyon klassz nap volt. Alig várom, hogy holnap is kimenjek, és lovagoljak Karán! Szerdára pedig lebeszéltünk végre egy rendes edzést is. Azt hiszem, nagyon rám fér… :)

Egy gyors szombat Karával

Ma muszáj volt kivinnem magammal a gyerekeket a Szilajba, mert Dani külföldön van. Ez persze jelentősen lecsökkentette a kint töltött időmet, nem is ültem Karára, csak egy kicsit futószáraztam kötőféken, és csekkoltam a lábát megint. Jól van. Szívesen ráültem volna bakker… Mindegy, majd hétfőn. Amikor visszavittem, most is kedvesen odajött hozzám még egy kis simire, mielőtt csatlakozott volna a többiekhez. Ezt a képet utána lőttem: elöl Vili a szuper-biztos iskolaló (aki mégsem ember-gyilkos…:)), Kara mögött meg Ajándék,  a legjobb barátja, akit emelett persze folyamatosan szivat.

Kara jobban van

Ma nem vittem magammal telefont, így nem tudtam képet készíteni Karáról, ezért a világ legszebb lovának kikiáltott Akhal Tekéről csatoltam egy képet. Ez most onnan jutott eszembe, hogy Kálmán (akitől Karát vettük), a napokban egy Akhal Teke ménest fotózott, és megosztotta a képeket a facebookon. Egyébként Kocs Mihály lovai is csodálatosak, itt meg lehet nézni őket is. 

Este mentünk ki Karához a gyerekekkel, akik kardosat játszottak a lovarda végében, amíg én Karával foglalatoskodtam. Most kezdem el érezni, hogy szép lassan alakul egy bizalmi kapcsolat közöttünk. Amikor bemegyek érte (a kezdeti parám más lovaktól, vagy Karától mostanra elmúlt), nem alkalmazok más lovat simogatós elterelő trükköket, hanem célirányosan hozzá megyek, a répa azért még a kezemben, és hívogatom Karát. Ő rám néz, tesz egy fél lépést az irányomba. Én zsebre teszem a répát, ő szépen belebújik a kötőfékbe, utána megkapja a répát. Ez már egyfajta rutinná alakult nálunk, és úgy látom, ebbe Kara is belszokott. Kivezettem, jó alaposan letisztogattam a patamosónál. Megint vannak rajta újabb lyukak. Nem túl komoly, csak szőrhiány, de van a nyakán több helyen is, kisebb és nagyobb méretben. Finoman keféltem, de nem vettem észre, hogy fájna neki. Iszonyúan vedlik még mindig… :) Utána magamhoz vettem a futószárat, és elsétáltunk a kinti pályához - addigra teljesen besötétedett - és járattam kicsit. Lépésben nagyon merevnek tűnt a lába, de ügetésben nem láttam sántának, vagy merevnek. Szerintem már jól van, holnap talán ráülök. Megkapta a szokásos finomságait, és mentünk vissza a karámba. Édes volt, most nem szaladt el, egy kicsit még simiztem a fejét, és megvakartam a sörénye tövét. 

Szőrén lovaglás - pipa!

Lovaglással ünnepeltük a március 15-ét a Lendület Lovasiskolában. Veráék összehoztak egy jó kis csapatot a régi és meglévő lovasaikból. Az épülő Tattersall előtt találkoztunk, hogy a kocsival közlekedők el tudjanak vinni pár gyalogos embert is a most Alsónémediben állomásozó lovakhoz. Olyan jó volt újra találkozni! Próbálom átgondolni, hogy mikor és mennyit lovagoltam Veránál és Tíciánál a Tattiban, és ha jól emlékszem, talán 4-5 hónapot lovagló karrierem 3. hónapjától számítva… Nagyon tanulságos időszak volt, iszonyúan sajnáltam, hogy a kiköltözés miatt vége lett. Egyébként Vera anno mindig mondta, hogy azért nem szabad korán saját lovat venni, mert egy igazi lovas minden lovon tud lovagolni, és ezt gyakorolni kell. Hát - bár a tanácsot nem fogadtam meg - erre azóta magamtól is rájöttem, például amikor Amandával mentünk ki terepre (itt), és észrevettem, hogy a kényelmes Karának köszönhetően kicsit szétesett az ülésem... Azóta  egyébként eldöntöttem, hogy nem csak Karán fogok lovagolni. Egyrészt tényleg azért, hogy több lovat szokjak, másrészt nekem is jólesik egy kis "szabadság", az az érzés, amikor egy betanított, harmonikusan közlekedő, lengő hátú lovon "suhanok".  

Mindenesetre a dolog "suhanás" része ma nem igazán működött. Életemben először lovagoltam szőrén lovat, és legnagyobb örömömre régi Tattis kedvencemet, Boszit kaptam. Jól be voltam tojva, mielőtt felszálltam rá, de mostanra úgy alakult, hogy rendre addig tart a parám, amíg lóhátra nem kerülök, onnan már csak a jókedv... Amint felkászálódtam Boszira, elfújták minden félelmemet. Éreztem, jól tudom magam tartani a combjaimmal, biztonságban vagyok, csak a nagy igyekezettől kicsit bemerevedtem, és pattogtam szegény ló hátán. Sajnáltam őt is, és magamat is: a gerincsérvvel műtött hátam megérezte az akciót. Próbáltam lelazulni, előre tolni a csípőmet, hogy olyan klasszul, "kocsonyásan" lovagoljak, ahogy ezt a tapasztalt szőrén ülőktől láttam. Így elsőre nem nagyon sikerült, de a találkozó végére - amikor visszaültem Boszira, hogy Vera kattintson rólam párat az elfelejtett versenyes képek helyett - már sokkal jobban ment. Nagyon tetszett a dologm szóval gyakorolni fogom Karánl is!

A kis háziversenyen Tícia egy akadálypályát állított össze nekünk, amit egy járóiskola és egy "óriási" (értsd. kb. 20 cm magas) akadály zárt. Nem mintha számítana, de amikor elindultam, végig tök jó időt mentem. Ügettem ezerrel, még a nagyjából sétára beállított szlalomban is. Klasszul megjegyeztem, hogy mit, merre és meddig kell csinálni. Kijött belőlem a versenyszellem… Aztán ráfordultam a járóiskolára, belementem, de itt sajnos elszúrtam, és idő előtt szárat engedtem Boszinak, plusz kicsit a csizmám is odatettem - hogy ne átgázoljunk a rúdon, mint néhány másik versenyzővel korábban - de az elrontott időzítés miatt túl messziről, még a járóiskola vége előtt megkezdte az ugrást. Mondjuk klasszul sikerült, Boszi szép hosszút ugrott, innen viszont - egy nem tervezett - vágtában folytatta, csak sajnos pont a k.va cél-kaput kerültük ki… Nagyon tetszett nekem ez a szőrén vágta, még egy "juhéj" is elhagyta a számat, de aztán nagy nehezen visszavettem Boszit ügetésbe, visszafordultam és átmentünk a kapun. Igaz, hogy utolsó előtti helyen végeztem, de nagyon menő volt hogy minden megpróbáltatás ellenére egy másodpercre nem éreztem veszélyben magam, nem jöttem ki az egyensúlyomból, meg se fordult a fejemben, hogy leesnék. Sokat kell javítani az ülésemen, a tartásomon, de úgy érzem, elég biztosan ülök a lovon… 

Amikor leszálltam, még sokáig fogtam Boszit, aki megint nagyon kedvesen viselkedett velem. Régen is  ez volt, Vera csodálkozott is, mert állítólag annyira azért nem barátkozós jószág. Nekem viszont ma is fogta magát, és bebújt a hónaljamba. Ha kicsit odébb mentem, akkor is jött és célirányonsan behelyezte az orrát a vállam alá. Szeretném azt gondolni, hogy valami rejtett tehetségem van, és tulajdonképpen egy "suttogó" veszett el bennem, de talán egyszerűen csak bejön neki (is) a Chloé parfümöm… :)

A klassz délelőtt után hazamentem, még ezt-azt csináltunk családilag, majd indultunk a gyerekekkel lovagolni a Szilajba. Ma együtt mentek, a két póni egymás után, Szása futószáron, Léna meg utána "magában". Amíg ők edzettek, én kihoztam Karát és kötőfékben futószárra raktam, hogy meglessem, mi az ábra a lábával. Gábor mondta, hogy amúgy se dolgozzak vele, mert hőemelkedése volt (az oltástól). Szerintem ma sokkal jobban néz ki a járása, mint tegnap, de azért megállapítottuk Irénnel, hogy még mindig merev, úgyhogy folytathatja a pihenést. Persze tisztogatás után megkapta a szokásos finomságait. Annyira tudja már… Mindig nyihogva jelzi, hogy jöhet a kaja…

Útban vissza a karámhoz megtámadott minket a liba, vagy milyen állat az a szürke mintás,  hosszú nyakú szemétláda, amelyik állandóan agresszorkodik. Nem is értem, mi ütött belé… Egész messziről nekiment Kara hátsó lábának, aki ugrott egyet, és próbált menekülni a csípések elől, a liba meg csak üldözött minket tovább. Nem tudom, miért nem rúgott hátra egy jó nagyot, hogy felküldje a holdig… Visszafele velem is megpróbálkozott, de én eléggé világossá tettem, hogy ha közelebb jön, akkor pofán nyomom a kötőfékkel, így velem nem kekeckedett… :)))

Hát izgalmas nap volt ez a mai is! 

Amikor csak én tudom elkapni Karát…

Abban maradtunk tegnap, hogy most pár napig nem ülök Karára. Nem is baj, mert reggel hívott Kriszti, az állatorvos, hogy egyik kollégája pont Csomád felé jár, így be tudja oltani Karát. Amikor Kriszti beadta a lóinfluenza elleni oltást, akkor a lóútlevelet nézve úgy látta, hogy korábban Kara immunizálása nem volt tökéletes. Valamelyik oltások hiányoztak, de legalábbis nem lettek jól bevezetve az oltási könyvbe, ezért javasolta, hogy ezeket pótoljuk. Szóval nem is baj, hogy pihit írtunk elő, mert állítólag az oltás napján és a következőn nem szokás dolgozni a lóval, így ez pont jól jött ki… 

Ma "lazásan" érkeztem ki a lovardába. Csak kávézni ültem be kedvenc helyemre, és nagyot dumálni régi barátommal, Ádámmal, amikor mondtam neki, hogy ha már úgyis ott vagyunk az M3-mas mellett, miért nem jön ki megnézni a lovamat. Pont ráért, így minden lovas cucc nélkül nekivágtunk az útnak. 

Mikor megérkeztünk, Melinda már azzal fogadott, hogy ma 3/4 órát üldözték a lovamat Gáborral és az állatorvossal… Azt nem hallottam, mi lett az eredmény, mert már kötőfékkel a kezemben sétáltam a karám felé azon parázva, hogy a bokáig érő sarat hogyan tudom megúszni az Olaszországban vásárolt csinci bőr bokacsizmámban… A közösből kölcsönvett répával felfegyeverkezve léptem be a lovakhoz, a bejáratnál megállva kicsit kiabáltam Karának, és lengettem a répát, hátha… Gyenge próbálkozás volt… Közelebb mentem addig, amíg csak csizmatalp mélységig süllyedtem a sárba, és onnan próbáltam a répás cselt. Mutogattam Karának a csemegét, és kedvesen hivogattam. Nézett rám, már azt hittem, odajön, de aztán unottan megfordult és szénázott tovább… Anyád! Kénytelen voltam odamenni hozzá (csodával határos módon sikerült sárt elkerülő útvonalat találnom), vezetőszár a nyakára, feje a kötőfékbe (olyan édesen bele tud bújni), juti répa odaad. Megfordulok, lépek kettőt, és loccccs. A csoda csizóm bokáig süllyet a húgyos sárlébe. Ennyike!

Éppen amikor kikötöttem Karát a kinti pálya mellé, jött arra Gábor, és kérdezte hogy mikor adhatja be az injekciókat… Mondom, mi vaaaan??? Az orvos - miután 3/4 óra alatt se sikerült elkapniuk Karát - ott hagyta a 2 vakcinát, hogy adja be ő, amikor sikerül kihoznia. Nem tudtam, hogy ilyet lehet, de miután Gábor jót röhögött a kérdésemen, miszerint csinált-e már ilyet, gondoltam, talán ez normális. Letisztogattam Karát (iszonyúan vedlik ez a ló, eddig is hullott a szőre, mint a franc, de a mai szép idő megturbózta a folyamatot), aztán megkapta a 2 oltást a szügyébe. Meg se mukkant! Utána mogyoróztam a szúrás helyét, hogy ne csomósodjon be, és könnyekig hatódva puszilgattam (gondolom, k….ra örült neki), hogy tuti tudja, hogy én vagyok a gazdája, ha csak én tudom kihozni… Na persze… :))) Természetesen megkapta a napi műzlijét Chevinallal, és utána mehetett vissza a haverokhoz.

Ádámnak is tetszett Kara, mondjuk megkérdezte, hogy még növésben van-e. Hahaha…. 

Dallos Gyula lovasiskolája: A fokozások

Nem csak a könyvesboltok polcain, de az Interneten nézelődve is ráakadok hasznos könyvekre. Nem tudom, mennyire "legális", hogy a Dallos Gyula mesteredző könyveiből egy-egy komplett fejezetet meg lehet találni a világhálón, mindenesetre a szerző helyében én nem lennék erre "mérges", ugyanis ezek a szemelvények győztek meg arról, hogy a két kiadványt - Dallos Gyula lovasiskolája I. és II. - azonnal be kell szereznem! :) Most a fokozást másoltam ki. A jól megírt szövegből egyértelműen látszik, hogy milyen egyszerűen és közérthetően meg lehet fogalmazni a lóval való munka lépéseit, ami alapján akár egyedül is lehet próbálkozni a pályán.

Dallos Gyula: A fokozások

A mozgás lendületétől merőben eltérő két pólus között, a képzésben mégis megvan az a közös pont, amely nélkülözhetetlen az egyik vagy a másik kimunkálásában, ez pedig a gimnasztika!

Az eddig tárgyalt szakmai témák világosan mutatják azt a szakmai elkötelezettséget, hitvallást, hogy a ló helyes kiképzése csakis a ló szeretetén, tiszteletén keresztül a tudatos, tervszerű, rendszeres, következetes tornáztatással érhető el.

Ezen felismerésen alapuló gyakorlat biztosítja azt a szakmai irányt amelynek végeredményeként boldog, csillogó szemű, a lovassal mindig és minden helyzetben maximálisan együttműködő "lóatlétákat" kapunk társként sportcéljaink megvalósításához! A gimnasztikán keresztül végigvezetett kiképzési irány garancia a sikerre, és biztosíték arra, hogy lovunk nem fog ideje korán elhasználódni, vagy besavanyodni! Az elvem - amely egyértelműen a gimnasztikán nyugszik bizonyítja azt a tényt, hogy az általam eddig Nagy Díj szinten kiképzett 31 ló esetében - sokak közülük a 20. életévük fölött is kiválóan teljesítenek a versenyeken! A gimnasztikára épülő sokoldalú képzés adja meg azt a szilárd kondícionális alapot, amelynek birtokában elkezdhető a technikai képzés!

Az alapkiképzés megdönthetetlen alaptétele, amely úgy szól "Állítsd lovadat egyenesre és lovagold előre" egyértelműen sugallja a lendület szükségességét. Bármely jármódban végrehajtandó fokozás alapkritériumai, hogy a ló ne veszítse el önhordását, öntartását, az előbbi kettőből eredő biztos támaszkodását, biztos ütemtartását, és legyen harmónikus egységben a "hordozó és a toló erő" aránya. Őszintén megvallva a fokozások kiképzését nagymértékben befolyásolják a ló vele született adottságai is. Az egyre magasabb színvonalú sportlótenyésztés olyan kiváló mozgásadottsággal rendelkező egyedeket produkál, melyeknél az adott jármódban a fokozások meglovaglása, kimunkálása kapcsán nem az a kérdés, hogy hogyan és milyen technikával - hanem az, hogy milyen mértékben engedjem meg lovamnak megmutatni a benne rejlő hatalmas mozgásadottságát.

Ebből a tényből kiindulva egy kivételes mozgásadottságú lóval bemutatott fokozás, nem a lovas dicsősége, természetesen nagy előny, de ez még messze nem a magas szintű díjlovaglás. Nem a ló adottságaival kell hivalkodni, és azt nap mint nap számon kérni, koptatni - hanem a szerzett tudását kell fejleszteni!

A következőkben normál mozgásadottsággal rendelkező lovak kiképzését vezetem elő a fokozások tekintetében. Ahhoz, hogy egy szerény mozgásadottsággal rendelkező ló is ráismerhetően, elfogadhatóan végre tudjon hajtani fokozásokat arra őt képessé kell tenni. Hogyan? Milyen módszerrel?

Anatómiai és élettani ismeretekből tudjuk, hogy a mozgás amplitúdóját a vázrendszer (az izületek szögelése) a mozgás rugalmasságát dinamizmusát, erejét, gyorsaságát a harántcsíkolt és sima izmok aránya és ezek rostjainak minősége adja. Tudjuk, hogy nem az elsietés a mozgás ütem fölötti felgyorsítása a fokozás. A gimnasztika az az egyetlen lehetőség a fokozások kiképzésében amelynek alkalmazásakor a ló szervezetének és idegrendszerének károsodása nélkül érjük el a kívánt eredményt. A fokozások tanításában a cél a ló izomerejének fokozása, az egyensúlyi helyzet pozitív irányba történő változtatása egészen az iskola egyensúlyig bezárólag. A normál mozgásadottsággal rendelkező ló mozgásadottságát a fokozásokra: az átmenetekkel, a félfelvételekkel és az összeszedettség állapotának magas színvonalon történő stabilizálásával lehet előkészíteni. Ezen az úton történő kimunkálása a fokozásoknak nagyon időigényes, mert meg kell várni azt az érési folyamatot, amely a ló izomzatát képessé teszi egy olyan ideális egyensúlyi helyzet elérésére, amelyben lovunk oly mértékben tudja hátuljára venni a súlyt, hogy elől megemelkedve, vállból szabaddá és könnyeddé válva tudja mozgását bemutatni.

Az átmenetek.: ügetés-vágta-ügetés, lépés-ügetés-lépés, ügetés-állj-ügetés, állj-vágta-állj, ügetés-állj-hátralépés-ügetés, vágta-állj-hátralépés-vágta lovaglásakor súlypontosan figyeljünk arra, hogy lovunk biztosan és rugalmasan támaszkodjon, maradjon a biztos ütemtartás, maradjon egyenes, ne vonja ki egyik, vagy másik hátulsó végtagját a súly hordozása alól, és maradjon meg a mozgás stabil üteme, élénksége, kadenciája. Az egyik jármódból a másikba történő átmenetkor, amikor az alacsonyabból a magasabbra váltunk ne hagyjuk a váltás előtti fázisban az alacsonyabb jármódban a mozgást elsietni, felgyorsulni és fordítva, magasabból alacsonyabb jármódba való átmenetkor ne hagyjuk a mozgást "szétesni", "leragadni"!

A félfelvételek és az összeszedettség állapotának kidolgozásában nagyon kell érezni a MIT? MIKOR? HOGYAN? MILYEN MÉRTÉKBEN? adott segítségadási jelek alkalmazását. Ebben az esetben is döntő szerepe van az egyensúlyban ülésnek, és a nagyon aktív belső csizmának és a külső szárnak! A lovas az ülésével minden esetben vele kell, hogy menjen a mozgással, és azt aktívan kell hogy befolyásolni tudja. Nem szabad, hogy az átmenetek lovaglásakor a lovas pl. a félfelvételben: szétnyílt térdekkel, előreejtett felsőtesttel, hátrahúzott szárakkal elinduláskor pedig felhúzott térdekkel a függőleges vonal mögé került felső testtel a támaszkodás feladásával keresse a megoldást. A fokozás alapja a magas szintű összeszedettség! Nem az a fokozás amikor a lovat úgymond "lekergetjük a lábáról". A lovasnak a fokozás előtt éreznie kell, hogy lova őt dinamikusan hordozza, maximálisan figyelmes és összpontosít, támaszkodása stabil és rugalmas, akar együttműködni, tökéletesen egyenes, ami azt jelenti, hogy a csípők vonalát párhuzamosan követik a vállak vonala.

Fokozásokat mindig vágtában kezdjük el gyakorolni! A vágta a lónak az a természetes alapjármódja, amelynek a legnagyobb a lendülete, kellemes a ritmusa és legjobban kelti fel az előremenési készséget.

Mit kell tenni a fokozások gyakorlati megvalósításakor? A fokozások bemutatása a következők szerint történik:

1. / Félfelvétel - mindét lábszárral zártan átkaroljuk a lovat a szárakkal rugalmasan kitartunk. Csípőnket has és hátizmainkat aktivizáljuk.

2. / Egyenesre igazítás - lovunk a lábszárak és a szárak biztosította keretben rugalmasan elhelyezkedik, úgy, hogy a csípők vonalát párhuzamosan követik a vállak vonala.

3. / Elől fönt megtartani lovunkat a zárt egyensúlyba ülésünkkel az intenzíven átkarolt lábszárakkal magunk elé tesszük úgy, hogy kifejezetten érezzük azt az állapotot, hogy marból megemelkedik, följön, hátul farban lesüllyed, ebből a felajánlott állapotból egyensúlyi helyzetből felkínált keretet rögzítjük és szárakat rugalmasan megtartjuk.

4. / Végrehajtás. A fentiekben felsoroltak után amikor is meggyőződtünk arról, hogy lovunk elfogadta az előkészítést, érezzük, hogy minden lehetséges izomerejét a hátulsó végtagokban mozgósította, elkezdhetjük a fokozást úgy, hogy a szárakkal felsőtestünkkel a kívánt mértékben velemegyünk, az átkarolt lábszárakkal és üléssel pedig fenntartjuk a mozgás intenzitását a lehető legnagyobb mértékben.

Ne hirtelen indítsunk! Vágtában pl. 3 vágtaugráson keresztül jussunk el a kívánt fokozás mértékéhez és ugyanigy fokozatosan 3 vágtaugráson át érjük el az összeszedettséget. Ez azért nagyon fontos kitétel, mert ellenkező esetben a gyors indítás egyensúly vesztéshez, állapotváltozáshoz így kifeszüléshez, ütemhibához stb. vezethet! A lépések, ugrások hosszát a zárt lábszárak mellett a csípőnkkel, keresztcsontunkkal növeljük az összeszedettséget pedig a felvevő külső szárral és az intenzív belső lábszárral érjük el!

Tapasztalatból mondhatom, hogy a mérsékelt mozgássadottsággal rendelkező lovak akkor fognak relatív elfogadható nyújtásokat bemutatni, amikor kiképzési szintjük, gimnasztikázásuk olyan magas szintet ér el, hogy tudnak helyben ügetni azaz piaffozni, vagy helyben vágtázni! (pl. Bordal nevű lovam esete).

Fokozások során ne hagyjuk lovunkat önakaratulag kontroll nélkülivé válni, felgyorsulni csak azért mert meg akarunk felelni a feladat támasztotta előírásnak. Csak addig fokozzunk amíg minden ugrást ellenőrizni tudunk! Amennyiben a fokozásra tett kisérleteink nem járnak eredménnyel ne a fokozást erőltessük, hanem tornáztatással az általános állapotot előremenési kedvet az összeszedettség minőségét javítsuk!

A poszt forrása: Lovas Adadémia
Kép: xenophon.hu

Egy újabb sánta nap...

Azt hiszem, Karának is tetszik az új sárga széldzsekim… 

Reggel a baleseti sebészeten kezdtem, nagyon sokan voltak, de úgy pörögnek, hogy 40 perc alatt mindennel végeztem: megnézték az ujjamat, kiírtak egy úgynevezett Brooks-gyűrűt (ami nem engedi az utolsó ujjpercemet lefittyedni), ezt megvettem a gyógyászati segédeszköz boltban, visszamentem és felhelyezték. Tudom, hogy baj van az egészségüggyel, de a Fiumei út zseniálisan működik! Ezzel a műanyag kütyüvel már sokkal kényelmesebb a lovat ellátni, és gondolom lovagolni is, bár, amikor mondták, hogy ne tornáztassam, gondoltam inkább nem kérdezek rá, lovagolni szabad-e… :)

Ma délután mentem ki a lovardába, így már jó sokan voltak. Illetve, amikor kiértem, még csak a lovak voltak kikötve, de nem kellett sokat várni a lovasokra sem: egy csapat gyerek érkezett. 

A karámban csak Kara volt, és a legjobb barátja, Ajándék. Amikor odaértem, Kara, mint egy nyúl ugrott odébb, azt hittem, menekülni fog. Megálltam, vártam egy kicsit, elővettem a répát, és óvatosan megindultam felé. Tett felém néhány lépést - répa zsebrevág, kötőfék fel, jutifali odaad. Abban reménykedem, hogy ha természetes lókiképzéses gyakorlatokat fogunk csinálni, az olyanná formálja a kapcsolatot közöttünk (nyilván idővel…), hogy ha meglát, oda fog jönni hozzám.

Tisztogattam, és észrevettem, hogy hiányzik belőle egy-két darab… Szerencsére csak szőr, seb nincsen. Gondolom, hogy mostanra tényleg megnyugodott, és elkezdett dolgozni azon, hogy feljebb jusson a ranglétrán. A szügyén van egy kisebb lyuk, és a farján a combjánál. Nem nagyok, túl fogja élni.

Felszerszámoztam (ezt most már nem fogom részletezni, úgy megy, mintha így születtem volna…) és bementünk a fedelesbe futószárazni. Bal oldalra indítottunk. Szépen sétált, ügetett és jó hosszan vágtáztattam. Hadd szokja ezt a bal oldalt. Szépen dolgozott. Eléggé meghajtottam a futószár végével, minden jármódban követeltem tempót. Esküszöm, élveztem, hogy kicsit "üldözöm", ő meg jól felpörög. De szépen ment, prüszkölt, tetszett neki. Napról napra magabiztosabb vagyok. Behívtam, megállt szépen, átakasztottam a futószárat a másik zablára. Valahogy topogott, nem akart kimenni, jól megráztam a futószárat az álla alatt, mérges hangot adtam ki, ettől nézett nagyot, és azonnal csinálta, amit mondok. Kezdem érezni a főnökösdit… Rájöttem, hogy kihasználom, hogy ő ilyen ijedős és érzékeny kis jószág: sokkal kevesebbel is le lehet oltani, mint egy dúvadot. Viszont észrevettem, hogy a jobb lába nagyon merev. Ezen az oldalon van az egyik lyuk (a fehér szőrös képen látszik). Sétáltattam, aztán ügettünk. Megkérdeztem egy lányt, aki tisztogatta a lovakat, hogy mit gondol. Azt mondta,  hogy szerinte is furin jár. Hívtam az éppen arra járó lovász Gábort (Irén sajnos messzebb volt, kinn tanítgatta a gyerekeket), hogy mit gondol. Egyre jobban látszott, hogy furán mozog. Megnézte a lábát, ő is úgy látta, hogy nem okés, megtapogatta, de lenn nem érzékeny, nem meleg, valószínűleg a combja fáj, ahol megrúgták, vagy harapták. Hát ennyiben maradtunk. Jobb oldalra általában szívesen dolgozik, lehet, hogy most ezért nem akart magától kimenni a körre? Mindenesetre lekódorogtunk a pályáról, leszerszámoztam, lemostam a patáját, és adtam neki enni. Irén befejezte az edzést, mondtam neki, mi van. Megnézte Kara combját, ahogy hozzáért, mintha odébb ment volna. Mondjuk én pucoláskor nem láttam ennyire érzékenynek, pedig direkt néztem, és ott is keféltem… Abba maradunk, hogy pihenjen a héten. Én azért kimegyek hozzá folyamatosan (etetni, meg pucolgatni), majd mindig megnézem kötőfékkel futószáron, hogy milyen állapotban van. Nem, mintha meg tudnám állapítani… :)