Kengyel nélkül lovagolok

Lassan nagyobb gyűjteményem van lovas könyvekből, mint ahány Világirodalom Remekei figyel a könyvespolcunkon… Na jó, ez persze nem igaz, de a torony kezd elég tekintélyes lenni. Lehet, hogy most már megállhatnék a vásárlással, és elkezdhetném olvasni őket… Hahaha…

Legújabb szerzeményem Dallos Gyula Lovasiskolája II. Ezzel háromra nőtt a - véleményem szerint - első körben megvásárolni érdemes könyvek száma (ha olyan olvasná ezt a bejegyzést, aki éppen ilyesmin töri a fejét): Dallos Gyula Lovasiskolája II, Lovasakadémia: A jól képzett ló, Lovasakadémia: A jól képzett lovas. 

A Lovasiskolát már a Horze parkolójában alig bírtam letenni, itthon még jobban beleástam magam. Mint egy hülyegyerek húzogattam alá a fontos dolgokat (utoljára Környezetgazdálkodás piros UV előtt csináltam ilyet kb. 18 éve...). És tegnap este elhatározásra jutottam! 

Idézném a könyv IV. fejezetének néhány mondatát, ami most nagyon megfogott…

"A helyes, korrekt ülés elsajátításának folyamata a lovassá válás alapfeltétele!", "… helyes ülés nélkül nem tud kialakulni a minden eredményességet meghatározó lovas érzés!"

Dallos Gyula egy megbízható futószáras lovon kengyel és szár nélkül tanít helyesen ülni: álló helyzetben beállítja a helyes tartást, ezt kell mozgás során folyamatosan keresni. Lépésben és tanügetésben is tökéletesen zártan, biztonságosan, rugalmasan kell ülni a lovon, ekkor lehet megkezdeni a könnyű ügetést és azt is kengyel nélkül! 

Na hát én eddig úgy voltam ezzel, hogy terepen télen sokszor kivettem a lábam a kengyelből, mert a lenyomott sarok miatt lefagytak a lábujjaim, és így kicsit "lógalábázva" vért engedtem beléjük. Ekkor rájöttem arra, hogy így sokkal biztonságosabbnak érzem az ülésem, talán mert valahogy nagyobb felületet érek el tisztán a lóból (kevesebb láb van a nyergen, több ér a bőréhez és azt is jobban át tudom kulcsolni). Amúgy a lovaglás tanulásomból kicsit kimaradt a tanügetés, amit már éreztem, hogy necces, mert mégis ez a lényeg, de keveset gyakoroltuk, mert nagyon féltettük a gerincsérvvel műtött hátamat a rázkódástól. 

És akkor jött a megvilágosodás… Az elmúlt hét lovaglásai nagyon zaklatottak voltak. Kara is, és én is szenvedtünk a zabla miatt, ráadásul a felvételeken láttam, hogy - mert a lóval foglalkozunk - az én ülésem teljesen szétesett! Előre esett a vállam, kalimpáltam (mondjuk ilyenre régen is volt példa), stb.  Szóval arra jutottam, hogy kicsit visszaveszek a tempóból! Ezen a héten nem Kara trenírozása, hanem a saját lovasélményem visszaszerzése és a közös lovas öröm megkeresése lesz a cél. És mindezt összekötjük a helyes ülés gyakorlásával. 

Ennek szellemében mentem ma ki a lovardába. Kihoztam Karát, és a fedelesben jól lefutószáraztam. Sokat vágtáztattam, hogy kicsit kifáradjon. Aztán, amikor bejöttek a tanuló kishuszárok, kimentünk a felső pályára. Itt tovább futószáraztam, majd gondoltam, hogy ráülök. Amikor a kengyelhez nyúltam, mintha Kara ellépett volna, de legalábbis nagyon finomat elhúzódzkodott.  Okés, gondoltam, nem akarok harcot, mert ezen a héten közös élményeink lesznek… :))). Fogtam a szárat, és elkezdtem vele sétálni. Megálltam-megállt. Hátra lépkedtem-hátra lépkedett. Amikor nem annyira akart, akkor oldalra kiraktam a kezem, és finoman nyomtam hátra. Ment is. Csináltunk eleje körüli forgást, hozzá se kellett érnem, csak arra tettem a kezem, már forgott.  Annak nem tudom, van-e értelme, de olyat is játszottunk, hogy azt mondtam neki, "állj!", utána ott marasztaltam, én hátráltam (sokat azért nem tudtam, a szár a kezemben volt), aztán behívtam kedvesen, mint egy kutyát, hogy "gyereeeee ideeee", ő meg jött. Ezt gyakoroltuk párat, amíg tényleg meg nem állt, és tényleg el nem indult. Utána megint hátraléptetés, megállás. Ezek után pedig simán felültem rá. Kivettem a kengyelből a lábaimat, a kengyelt keresztbe raktam magam előtt, hogy ne csapkodja az oldalát. És elkezdtünk lépegetni. Arra is figyeltem, hogy ő is jól érezze magát. Finoman tartottam a szárat, és ő minden kis mozdulatra szépen reagált. Nem kapkodta a fejét. Egy idő után azt vettem észre, hogy magától begörbíti a nyakát, és szépen lerakja a fejét. Ekkor finoman "nyomkodtam" szivacsot, lehelet finoman tartottam csak meg a fejét, nem kényszerítve. Nem kapkodta a fejét, nyugodtan és vidáman ment. De a legfontosabb: főleg magamra figyeltem! Hogy jól tartsam magam: fej-fenék-sarok egy vonalban, a lábfejem pozícióban, azaz kicsit befelé, ölelje a lovat, és a sarok lenyomva. Ügyeltem, hogy a szártartásom, a karom "A jól képzett lovas" szerinti legyen. Bár nem láttam magamat, úgy éreztem rendben vagyok. Gyakorolgattuk ez a dolgot. Megálltunk, köröket lovagoltunk, stb. Mikor úgy éreztem, már jó ideje ő is szépen, ütemesen lép, én is elengedett vagyok, és a fejét is közel úgy engedi bele, ahogy kéne, akkor nagyon finoman elindítottam ügetésbe. Próbáltam lazítani a csípőmet, hátamat, jól ráültem az ülőcsontomra, lassítottam az iramot, hogy kellemesebb legyen a lengés. Nem mondom, hogy nem huppogtam, de határozottan éreztem egy fejlődést, minél több kört lovagoltam. Aztán - igaz, hogy nem volt meg még a tökéletes tanügetés - elkezdtem könnyű ügetni kengyel nélkül. Azt eddig nem tudtam, hogy remekül csinálom, mert még nem próbáltam. Nem véletlenül nőtt már az a két irdatlan nagy izom-pukli a belső combomra. Gond nékül emelkedtem ki és ereszkedtem vissza a nyeregbe. Ezt is gyakoroltam, aztán megint a tanügetést, aztán sok-sok átmenetet, köröket. Szuper klassz volt. A végén még lazább szárat engedtem, és próbáltam csak a testsúlyommal irányítani Karát. Nagyon jól ment az alapos beleülés, derék meghúzás, sarok még jobban lenyomásra lassítás. Hát ilyeneket csináltuk. Nem vágtáztunk. De nagyon nagy élmény volt ez a közös lovaglás. Kara tök nyugis volt, egyszer-egyszer ment csak paprikásabban, de hamar le lehetett lassítani. A fejét egyszer se emelte idegesen a szár ellen. Időről időre maga ívelte a nyakát és adta fel a hátát. Ilyenkor nagyon megdícsértem, és rugalmasan, finoman megtartottam. 

A végén még két bértartó csatlakozott a pályára, amikor leszálltam Karáról, segítettem nekik kidobni néhány követ, aztán bementünk a patamosóhoz. Lepucoltam a nyuszikámat, megmasszíroztam a feje búbját, amit mindig újra kért, aztán kivittem kajálni (most sok nyihogással várta a falatokat)…

Zseniális nap volt!!! Az egyedüli problémám az, hogy erősebb zsibbadást érzek a jobb lábfejem szélében. Ez - sokszor előfordul - arra intő jel, hogy nagyon megterheltem a gerincemet. Emiatt holnap sajnos pihentetnem kell a tanügetés gyakorlását, viszont megkezdem újra a gyógytornámat. Le ne bénuljon már megint a lábam… Esténként fogom csinálni itthon, és már ma elkezdtem. A zsibbadás továbbra is fennáll, de nem parázom: majd jobban lesz!