Ma nem vittem magammal telefont, így nem tudtam képet készíteni Karáról, ezért a világ legszebb lovának kikiáltott Akhal Tekéről csatoltam egy képet. Ez most onnan jutott eszembe, hogy Kálmán (akitől Karát vettük), a napokban egy Akhal Teke ménest fotózott, és megosztotta a képeket a facebookon. Egyébként Kocs Mihály lovai is csodálatosak, itt meg lehet nézni őket is.
Este mentünk ki Karához a gyerekekkel, akik kardosat játszottak a lovarda végében, amíg én Karával foglalatoskodtam. Most kezdem el érezni, hogy szép lassan alakul egy bizalmi kapcsolat közöttünk. Amikor bemegyek érte (a kezdeti parám más lovaktól, vagy Karától mostanra elmúlt), nem alkalmazok más lovat simogatós elterelő trükköket, hanem célirányosan hozzá megyek, a répa azért még a kezemben, és hívogatom Karát. Ő rám néz, tesz egy fél lépést az irányomba. Én zsebre teszem a répát, ő szépen belebújik a kötőfékbe, utána megkapja a répát. Ez már egyfajta rutinná alakult nálunk, és úgy látom, ebbe Kara is belszokott. Kivezettem, jó alaposan letisztogattam a patamosónál. Megint vannak rajta újabb lyukak. Nem túl komoly, csak szőrhiány, de van a nyakán több helyen is, kisebb és nagyobb méretben. Finoman keféltem, de nem vettem észre, hogy fájna neki. Iszonyúan vedlik még mindig… :) Utána magamhoz vettem a futószárat, és elsétáltunk a kinti pályához - addigra teljesen besötétedett - és járattam kicsit. Lépésben nagyon merevnek tűnt a lába, de ügetésben nem láttam sántának, vagy merevnek. Szerintem már jól van, holnap talán ráülök. Megkapta a szokásos finomságait, és mentünk vissza a karámba. Édes volt, most nem szaladt el, egy kicsit még simiztem a fejét, és megvakartam a sörénye tövét.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.