Egy pocsék nap: fájó kezes futószár

Nem sok tellett tőlem ma…

Miután a tegnapot kihagytam, és megkértem Irént, hogy ő üljön Karára, úgy döntöttem, ma már muszáj lesz kimennem a lóhoz. Kicsit jobban van a kezem, valamivel kevésbé fáj a középső, törött ujjam, bár még mindig nagyon sajog. A bal kezemen a kisujjam van még mindig bedagadva, és az is marha érzékeny, és nem tudom jól behajlítani. Kipróbáltam itthon egy pórázon, hogy milyen érzés lenne fogni a szárat, és jól meg is húztam, hogy csekkoljam, tudnám-e fogni Karát. Arra jutottam, hogy nem lehetetlen. Ennek fényében mentem ki a lovardába.

Olyan ez a lovazás, mint egy hullámvasút. Tudom, 100x leírtam már, de mit tegyek, ha ez napról napra meglep. Én ahhoz vagyok szokva, hogy ha valamit teljes erőbedobással csinálok, akkor annak konstans van egy fejlődése, és nagyjából mindig sikerélménnyel lehet zárni a napot. Ehhez képest ez a k.va lovaglás nagyon nem ilyen. Van ugye a ló, aki ki tudja milyen idegállapotban van, mikor kimegyek hozzá, és engem sem lehet függetleníteni a hangulataimtól, ami ebben a sportban nagyon is meghatározza az eredményt.

Kara ma paraszt hangulatában volt. Illetve úgy mondanám, hogy végre beilleszkedett, megszokott az új helyen, és most - szerintem ez zajlik… - elkezdett kóstolgatni, hogy akkor ki is lesz itt a főnök. Nem zárom ki, hogy annak is szerepe van ebben, hogy vasárnap lezúgtam a hátáról, és talán rájött, hogy akár meg is szabadulhat tőlem.

Megtisztogattam, felnyergeltem. Sokat pöcsöltem, mert az ujjaim miatt nehezen fejtek ki erőt, így a hevedert jó pár lépésben sikerült csak meghúznom. Közben Melindával dumálgattunk a lováról, és már nem kellett segítséget kérnem! :) Bevezettem Karát a fedelesbe, hogy először futószárazzam (de a gerincvédőm is rajtam volt, hogy majd ráüljek), és hátravittem a "disznós" részhez, mert elöl bólyákat raktak le. Feltekertem a szárat, betettem a torokszíj alá, rákapcsoltam a futószárat, de furán viselkedett. Nem tudom most már pontosan, mi volt, de éreztem rajta, és láttam a szemén is, hogy valami szemétkedésre készül. Kinn traktorztak, de ez speciel nem szokta zavarni. Amikor el akartam indítani, lépett párat hátra. Arra gondoltam, hogy okés, legyen, megfogtam, átvittem a fedeles másik végébe, összeszedtem a bólyákat, és ott szépen elindult. Mondjuk idegesen, nem lépésben, de utána pár "lépés" beszólásra lenyugodott. Jobb kézre dolgozott rendesen. Bejött, átakasztottam a futószárat, itt megint kicsit furi volt, de nem foglalkoztam vele, elindítottam balkézre. Nem akart kimenni rendesen, és ügetésből egyszer csak bejött. Ekkor "bepipultam", hogy velem azért ne szórakozzon - okés nem fogok úgy nekimenni, mint Irén, de azért nem hagyom magam - és kimentem az ostorért… Nem nagyon tetszett neki, de azzal szépen hajtottam, innentől pofáját befogva csinálta, amit mondtam. Úgy tűnik, elkezdett kóstolgatni… Miután a kezem fájt azért, végül nem ültem fel rá, mert féltem, hogy ha valamit kitalál, amikor a hátán vagyok, most nem tudom megfogni. Éreztem, hogy ma nem együttműködő. Kimentünk, még egyet tisztogattam, kapott gyümölcsöt és chevinalt, aztán visszavittem a karámba. Nem éreztem magam túl jól ettől az egésztől...

Próbálom a sikertelenebb napokon arra kondícionálni magam, hogy összeszedem, mennyi mindenben fejlődtem az elmúlt egy hónapban, amióta Karát elhoztuk.
- Ki tudom nyitni a karám ajtaját (hahahaha - mindent összeszedek, hogy hosszú legyen a lista...)
- Magabiztosan megyek a lóhoz, és vezetem ki a karámból (ez az utóbbi jó pár alkalommal megy már)
- Sokat fejlődött a magabiztosságom a ló körül. Könnyedén tisztítom, a patákat is, nem félek, hogy tuti meg akar rúgni. Nem ijedek meg (nagyon), ha megrebben valamitől. Ma például egy bárány mozdult meg a távolban… Van azért egy idegrendszere, na…
- Fel tudom nyergelni gond nélkül.
- Simán feladom rá a kantárt, könnyedén helyezem a szájába a zablát.
- Fel tudom rakni a boka és ínvédőket. (Muszáj mindent külön szednem, hogy hosszú legyen a lista…)
- Futószárazom a lovat. Legalábbis futószár van a kezemben, a ló meg megy körbe-körbe… :)
- Egyedül "edzettem" a lóval.
- Rengeteg elméletet olvastam, tanultam a lovaglás alapjairól, amikről eddig fogalmam se volt.
- Megéreztem, mi az a száronlét, kezdem sejteni, milyen a ló, amikor tényleg segítségeken áll. Időnként ezért magamtól tudok korrigálni hibákat. Remélem, jól…
- Többször sikerült kezelnem lóháton a tagadó, ijedező, engedetlen lovat anélkül,  hogy különösebben beszartam volna. Erre büszke vagyok, és ebből merítek erőt a jövőre nézve, hogy fog ez menni!
- Életemben először leestem, majd visszaültem a lóra.

Azért egész jól alakulunk…Itt az ideje valami konkrét elképzelésnek. Most el is döntöttem, hogy azt tűzöm ki célnak, hogy legkésőbb Karával való egyéves együttlétünkig egyedül menjek ki vele terepre… Huhhh