Egy csupa lovaglós nap

Olyan ez a lovazás, mint a hullámvasút… Egyik nap iszonyúan fel vagyok pörögve, és nagyon örülök a lónak, meg magamnak, meg mindennek, másik nap viszont kicsit összeomlok, és úgy érzem, soha nem sül ki ebből semmi jó. Ma is ilyen elkedvtelenedett napom van, pedig igazából minden olyan szépen alakult… 

Reggel kimentem meglátogatam Csabát a 7vezérben, és kimentünk egy 2 órás terepre. Nagyon hiányzott már nekem a terepezés, de ez most valahogy nem sikerült annyira menőségre. Kedvenc hülye kis Amanda lovamon mentem, de ma valahogy nagyon be volt feszkózva... Az elején még laza volt, de aztán, ahogy hozzá kellett nyúlnom a szárhoz, már rázta is a fejét össze-vissza és tiszta feszültség volt. Próbáltam "nyomkodni a szivacsot", kicsit állításba rakni a fejét, de nagyjából semmi nem segített. Leglábbis az újonnan tanultakat lehúzhattam a kukába. Ráadásul kicsit ellustult az ülésem Karán. Amanda nem olyan kényelmes, mint Kara, a nyerge meg ugye pláne nem. Úgy éreztem, kicsit rázkódom rajta, nem vagyok elég rugalmas, vagy nem is tudom. Nyilván a feszkózásnak ez se segített.. Szóval ez ma nem volt egy leányálom. Azért olyan szempontból élveztem, hogy nagyokat vágtáztunk, és sikerült is Amandát visszafognom vágta közben. Csabi mondta, miket csináljak, és bevált, bár le kellett tépnem a fejét. :) Persze, a végén, már haza úton jól megnyugodott. Hogy rohadna meg… :))) Azért szeretem… 

Ezek után megnéztem a cuki kis kecskéket, 2 kis gida született tegnap. Annyira édesek!!! És közben megjött a tyukocska is, aki Gáborral lakott (akit majdnem nekünk adott…) kicsit barátkozni. Hát az egy akkora fazon!!! Felül az ember karjára, tisztára azt hiszi magáról, hogy sólyom… Szereti, ha simogatják, és ha beszélnek hozzá…. :)))) Megkértem Csabit, hogy fotózzon le minket. 

Én meg lekaptam a kis kecskéket:

Aztán átmentem a Szilajba… Megint megálltam a kötőfékkel a karám szélén, kezembe egy répát lóbálva, de csak Ajándék jött oda hozzám (neki adtam is egy répát, ha már ilyen kedves), de Kara - bár nagyon nézett minket - nem mozdult. Kicsit távolabb állt a csapattól, akik szénát lakmároztak. Gondoltam, egy életem-egy halálom, én bemegyek, aztán meglátjuk, mi lesz. Ha elszalad, akkor ennyi volt mára, úgyis kipurcantam az Amandával való küzdésben. De nyugodtan állt, nézett engem, és szépen betette a fejét a kötőfékbe. Nagyon örültem az egésznek, tisztára, mintha már ezer éve csinálnám… Elmondanám, hogy első napon (kicsit több, mint 2 hete…) még olyan helyzetben voltam, hogy azt se tudtam, hogyan kell kinyitni a villanypásztort. Hahahaha…. 

Pucolás, felszerelés - tök lazán - pipa… Ezerrel fújt a szél, csörögtek a zacskók, és valami szar úgy kongott a patamosó tetején, amitől én kaptam frászt. Kara egyet rebbent, aztán tök nyugisan álldogált és sz.rt az egész hangzavarra. Ez volt bennt is, amikor futószáraztam. Csörgött kinn egy zacsi, amibe egyfolytába belekapott a szél, de semmi. Ponyva rázogatás kinn, semmi… Totál megnyugodott. Amikor ráültem, egész gyakorlás alatt 2 kicsit és egy nagyobbat rebbent. A nagyobb, az monduk jó nagy kilépés volt ügetésben, de nem csinált semmi rosszat. Léptünk, ügettünk, a végén mindkét oldalra vágtáztunk. Köröket lovagoltam mindkét oldalra sokat. Nagyot is és kicsit is. Nagyon kényelmes lovaglású ez a Kara… Csak nagyon fel van paprikázva. Mondjuk Amanda után nagyon élveztem, de azért az zavaró, hogy az ügetése olyan ideges (balra…). A végén jobban hozzányúltam, és az segített. Akkor lehiggadt. A balra vágtánál egyszer rossz lábra ugrott be, majd amikor meg akartam fogni, akkor befordult, de aztán visszament ügetésbe, a következő sarokban viszont sikerült jó lábra beugratnom, és akkor mentem vele pár kört. Ezzel a sikerélménnyel zártam. Közben megjött Irén és Viki is. Irén rámnézett, és kérdezte, hogy hol a kobakom. Bakker, elfelejtettem felvenni. Ilyen még soha nem volt velem. Na, a végére még felvettem… Aztán Irén nézett minket, a végén mondta, hogy holnap kénytelen lesz ráülni Karára, mert látja, hogy már nem úgy megy… Gondolom ettől zuhantam meg. Persze, jogos, nyilván nem tudom, hogy pontosan mit kéne vele csinálnom, de vajon mikor jutok el oda, hogy ne rontsam el a saját lovamat?! És lesz Karából valaha élvezetes terep ló? Lesz belőlem jó tereplovas? Tényleg tiszta hullámvasút ez a dolog. De nem adom fel (2 hét után mondjuk pláne nem…). Kara jó fej, kedves, bújós kis nyuszi-husi, ráadásul szuper-kényelmes - ha addig élek is elérem, hogy jó legyen vele terepen lenni. Ámen.