Kara elém jön!

Nem tudom, azért van-e, mert a hétvégi munka nélküli kajaosztós akciónk bevált, vagy mert narancssárgállot  a kezemben egy répa, netalán már valamilyen szinten elkezdett kötődni hozzám, mint biztos pont (álmodik a nyomor…), de ma reggel kívülről könyököltem a karám szélén, és néztem Karát, közben a kezembe tartva egy répát. Nem hívtam, nem mondtam semmit, csak néztem befele. Ő nézett-nézett, aztán egyszer csak megindult, és szépen a karám másik végéből odasétált hozzám. Juhúúúúú!!!! Ezt most nagyon akartam, mert még mindig halálra be vagyok szarva a lovarda legkedvesebb iskolalovától, aki szerintem rám sunyított. Ezen persze mindenki szétröhögi az agyát… Szóval odajött, én bementem (közben folyamatos imát mondogatva, hogy el ne szaladjon), nyakon át a vezetőszár, kötőfék fel, répa odaad… És már mentünk is kifele!

Letisztogattam, a patáit is lemostam, lekapartam a sarat a széléről is, és jól beolajoztam. Végre szépen meg van körmölve, és nem ragad bele olyan mennyiségű kosz…
Felszerszámoztam (most senkitől nem kérdeztem, jó helyen van-e a nyereg, egyedül csináltam mindnet, és húztam meg a hevedert. és bevezettem a fedelesbe. K. fújt a szél, de nem nagyon zavartatta magát. Először elöl futószáraztunk, a másik oldalra pedig hátra vittem, hogy ott is szokja a csörömpölő fóliát, meg valami nagyon zörgő zacskót. Egyszer-kétszer kicsit megrázkódott, de csinálta rendesen a feladatokat. Miután végeztünk a futószárral, odavittem Karát a félelmetes zacskó közelébe, és hagytam, hadd szokja, hogy ezerrel belekap a szél. Közben simogattam, és dumáltam hozzá. A végén már leszarta. Visszavittem előre, heveder meghúz, kis fellépővel felszáltam rá, és elkezdtünk sétálni.

Főleg lépésben dolgoztunk a szárkapcsolaton, aztán átmeneteket gyakoroltunk, és ügettünk. Egész pályát mentünk, köröket lovagoltam. Az ügetés-lépés átmenet mindig megy szépen úgy, hogy száron marad. De a lépés-ügetés nehezebb sztori, ilyenkor szereti felszegni a fejét, pedig már annyira finoman nyomom az oldalát, hogy néha észre se veszi… :) Azért jobb kézre volt, hogy sikerült. Bal kézre nagyon merev. Nem hajlik, és itt ügetésben a szárkapcsolat sincs meg jól. Valahogy szétesünk. Nem akar hajlani, és ha a bal csizmámat tartom, hogy meghajlítsam, inkább elkezd sietni. Úgy próbáltam kicsit gyúrni erre, hogy nagy körről egyre kisebb spirálba mentem. Ez egy pár lépés után szépen megy, és egészen beleeresztett. Nem is vágtáztunk, hanem egy kicsit még léptünk, és ezzel a sikerélménnyel zártam az edzést. Elmeséltem Irénnek az edzést, és ezen kívül holnapra javasolt még cavalettit, mert szerinte az érdekes Karának és ellazul tőle… Meglátjuk!

Miután leszereltem, kicsit lekefélgettem, megkapta a szokásos vödrös finomságát (3 répa, 2 alma felvágva, meglocsolva chevinallal), és visszavezettem a karámba. Ilyenkor rám néz, röhög egyet a pofámba, elkezd kicsit ásni, majd nagy elánnal belehempereg, amíg retek nem lesz újra.