Első edzés tök egyedül

Nagyon, de nagyon jó kedvre derültem ma… Most már biztosan tudom, hogy az eddigi kételyeimet el kell engednem: Kara egy rettenetesen okos, intelligens ló, aki szenzációsan gyorsan tanul. Be kell ismernem, hogy okosabb nálam...

Ma, amikor kiérkeztem a lovardába, meg se próbáltam kihozni Karát a karámból, megkértem Melindát, hogy segítsen már nekem. Nem is Kara miatt, most éppen Vilitől félek. Tök rendes volt, kihozta, előtte azért felhívta Irént titokban, amíg hoztam a kötőféket, szerintem azért, hogy megengedje-e, hogy egyedül lovagoljak. Gondolom Irén mondta neki, hogy elvagyok a lovon, attól nem kell parázni. 

Egész gyorsan leápoltam most Karácskát, és bevezettem a lovarda hátsó részébe futószárazni. Most már tök nyugis, egyáltalán nem fél a fedett végénél található kocsira terített lebbenő fóliától. Szerencsére a disznók nem csörtetnek újabban. Mindkét oldalra sétált, ügetett és vágtázott, és nem kötöttem ki a fejét. Így tök nyugodtan és jókedvűen dolgozik, igaz, szeret sietni. Amikor sietni kezdett, annak ellenére, hogy sissegtem, meg fütyültem neki, mindig kicsit kisebb körre igazítottam, itt azért elment a kedve a rohanástól. Ha megnyugodott, visszaengedtem a nagyobb körre. Nem tudom, így kell-e (el ne felejtsem megkérdezni), de elég célravezetőnek tűnt. Miután kifuttattam, mondjuk nem izzadt meg azért, meghúztam a hevedert, előrementünk a fellépőhöz, és gond nélkül felszálltam rá. Szép nyugodtan szokott állni, nem megy sehova, amíg el nem indítom. Aztán sétáltunk egész pályán körbe-körbe, közben folyamatosan figyeltem a fejét, ha nem engedett bele a zablába, akkor befele állítottam, és ami egészen meglepett, hogy az elejétől fogva pontosan tudta, mit kérek tőle. Rögtön elfogadta a szárkapcsolatot, felvette az ívelt nyak pózt (én nem erőltetem, magától), és csodálatosan ment. Elképesztő élmény volt, hogy ennyire gyorsan megtanulta ezt a dolgot, de ami még meglepőbb, hogy - most komolyan mondom… - érezhetően örömmel próbálgatta. Néha kicsit befeszült, de utána tökre lenyugodott, és láttam rajta, hogy koncentrál, hogy csinálni tudja. Félelmetes élmény volt. Ami még nem az igazi, az a lépés-ügetés átmenet, itt még sokszor felveszi a fejét, ilyenkor visszamentünk lépésbe, és megint próbáltam. Itt inkább úgy fogalmaznék, hogy volt, amikor sikerült. Viszont az ügetés-lépés átmenet az majdnem mindig sikerült. A végén pedig vágtáztam vele, de csak jobb oldalra, azt nagyon élvezte, abba se akarta hagyni… :) És ami tetszik még, hogy simán le lehet lassítani, és közben vágtázik tovább, szépen, ütemesen, hullámzóan. Talán ezt nevezzük "összeszedett vágtának". 

Isteni prögős kis állat ez a Kara, és elképesztően kényelmes rajta ülni. Nagyon finom ritmusa van, nem ráz, nem zötyög. És persze a nyereg is k. jó. Szóval időnként gyakorlom a tanügetést, és megpróbálom a vágtát is kiülni. Menni fog. 

Edzés utan letisztogattam, dumálgattunk még Melindával, adtam Karának gyümit, meglocsolva Chevinallal, és visszavezettem a karámba. Olyan rohadt saras minden, hogy kétszer majdnem pofára estem, ahogy a gumicsizmám bokáig elsüllyedt. 

Egész délután-este csak mosolyogtam. Olyan élmény volt ez a tök egyedüli közös edzés, amihez foghatót még nem éreztem. Mégiscsak jól döntöttem, hogy Karát választottam. Nagyon jól fogunk mi együtt fejlődni, érzem. Tényleg döbbenet, milyen okos egy állat! :)

Még hoztam egy fotót a február 14-én született kis Valentinről. Olyan édes!