Patracos edzés Dunabogdányban

A TF Lovaskultúra oktató szakra való felvételim sarokpontja, hogy helyrerakjuk az ülésemet. Ehhez Imola azt javasolta, hogy menjek ki hozzá Dunabogdányba, ahol ideális körülmények között, nyugodt lovon, patraccal dolgozhatunk. 

Egyébként már hétfőn elkezdtünk gyúrni a vágta kiülésére, és az edzés végére sikerül ráéreznem, hogy mit kell csinálni. Na nem mondom, hogy döccenésmentes lettem, de határozottam éreztem a dolgot. Annyit kell csinálnom, hogy kicsit kiemelem a kengyelből a lábam, mert amint belenyomom, egy rosszul beidegződött mozdulattal megtartom magam rajta. Imola azt mondja, hogy folyamatosan azon vagyok, hogy függetlenítsem magam a lótól és a ló fölött legyek, pedig a cél az, hogy "benne legyek a lóban" és a lóval együtt mozogjak. Tiszta sor… 

Kis kerülőúttal értem ki Imolához Bogdányba, még szerencse, hogy van négykerék meghajtásom… Egy nagyon kedves, félig angol telivér lovon ültem, jó nagy mozgású, magas ló. Alig tudtam felküzdeni magam rá, pláne, hogy ugye a patracon nincs kengyel. Az első pillanattól kezdve imádtam a dolgot. Feladatokat kaptam, ami közben rájöttem, hogy a combommal oda tudom magam betonozni a lóra. Mondjuk Imola mondta - és most a Lovasakadémia Lovasoktatás kézikönyve c. könyvben is olvastam - hogy klassz, hogy nem esek le, mert tényleg szuper erős a combom, de azért ez nem feltétlen jó módszer, mert nagyon fárasztó. Nem az a cél, hogy combbal ezerrel fogva a lovat maradjak fenn, hanem hogy úgy találjam meg az egyensúlyom, hogy könnyedén, nagyobb erőbefektetés nélkül oldjam meg ugyanezt. Nekem most 3 dologra kell különösen figyelnem, amin nagyon javítanom kell:

- az ülőgumóimon üjek (ne toljam ki a fenekem)

- a lábszáramra figyelejek - kicsit hátrébb kell raknom, mint ahova most teszem, és oda kell tapasztanom, nem mozdulhat el.

- ne térdtől felfele tapasszam magam a nyeregbe, hanem egyenletesen simuljon a lábam - a lábszárammal egyetemben - a ló oldalához.

Az edzés végére már sikerült elkapnom a fonalat: az ügetést és a vágtát is szépen lazán ki tudtam ülni. Igaz a legvégére elfáradtam, és ettől kicsit bemerevedtem. Nagyon, de nagyon klassz volt!!!

Karával is gyakoroltam utána, és rájöttem, miért került előre a lábam… Korábban se Vera, se Csaba nem mondta, hogy ez gond lenne, ezt a szokást azóta vettem fel… Az van, hogy most tudatosan figyeltem, ahogy az ülésemet igazgattam, hogy ahogy kicsit hátrább tolom - azaz a helyére - a csizmám, Kara ezerrel megindulna, de ha előrébb van, akkor nyugton marad. Nem értek a western lovagláshoz (se…), nem tudom, hogy ez ottani sajátosság-e, vagy Kálmán lovagolta így Karát, és azért tanulta meg így. Mindensetre én tudat alatt átvettem a dolgot… Na nem baj, most akkor ezt helyrerakjuk mindkettőnknél! :)

A nagy elhatározás: lovas másoddiploma

Fotó: FB Lovaskultúra

A lovasok.hu oldalon láttam meg a felhívást, miszerint a TF Lovaskultúra oktató szakirányra pótfelvételit hirdet, amire június 12-ig lehet jelentkezni… 

Egy ideje már nézegetem, hogy intézményesítve milyen lovasképzésben lehetne résztvenni… Mindegyikről (mármint az OKJ-s dolgokról) rettenetes kommenteket olvastam. Csak a pénzre mennek, a képzés nívótlan, mindenki megkapja a papírt, hiszen erre megy ki a dolog. Csakhogy nekem nem kell papír, én tényleg tanulni szeretnék… 

Aztán, amikor Dallos Gyula bácsihoz ellátogattam, akkor az Állatorvosi Egyetem Hippológus tanulói között vettem részt egy előadáson, és ott elgondolkodtam, hogy érdemes lenne egy olyan képzésbe becsatlakozni, ahol tényleg az ország legjobbjaitól lehet tanulni. Amikor láttam közülük az egyik srácot lovagolni, elpárolgott a kétkedésem, és arra gondoltam, ez nekem se lenne lehetetlen… Ez a kis félreértés adott nekem önbizalmat ahhoz, hogy egyáltalán vegyem a fáradtságot és körbejárjam a TF képzésének lényegét, a felvételi menetét. Egy kedves új lovasismerősömet kérdeztem meg, hogy nehéz-e bejutni. Ekkor derült ki, hogy keverem a szezont a fazonnal, mert a TF és az Állatorvosi Egyetem képzése eléggé más, és amíg ez utóbbinál nem feltétel a lovas tudás, a TF-en ez elengedhetetlen alapkritérium. :))) Mire erre fény derült (mondjuk nem volt több fél napnál…), addigra már teljesen belelovalltam magam a dologba, szóval, ha 1,20-at kéne ugrani a felvételinél, esküszöm, azt is megpróbálnám… Végülis van egy hónapom felkészülni. Hahahaha… Szerenécsére ennyire nem vészes a helyzet, mindössze az "A1-es díjlovagló feladat korrekt bemutatása" a feladat, amihez lovat biztosítanak. Azt sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy a "korrekt" mennyire szigorú fogalom. Írtam Irénnek fb-on, hogy szerinte egy hónap alatt fel tudok-e készülni. Azt hiszem jól szórakozott rajtam… Azt mondta, hogy ha 1 évet mondanék, kicsit nyugodtabb lenne… :))) Végül abban maradtunk, hogy ezerrel készülnöm kell, és meg kell próbálni, hiszen veszteni valóm nincsen, max. nem vesznek fel. És még akkor is pótfelvételizhetek augusztusban. 

Van egy "csekély" alapproblémám, nevezetesen, hogy se a tanügetést, se a munkavágtát (mondjuk semmilyen vágtát) nem tudok kiülni rendesen, mindent kikönnyítve csinálok. Tehát elég messziről futok neki… Úgy gondolom, hogy ha én valamit elhatározok, akkor azt véghez is viszem, tehát: egy hónap múlva könnyedén fogok ügetni és vágtázni lengő csípővel, kis papírlappal a seggem alatt… Ez a cél, ez lesz az eredmény. 

Át kellett gondolnom, hogyan fogok felkészülni… Beszéltem Imolával is. Ő is azt mondta, hogy necces, de nem lehetetlen. Minden segítséget meg fog adni. A terv a következő…

- Imolával tudatosan készülünk a felvételire. Hétfőnként Karával, máskor nála, az ő lovain veszek ülésjavító tréninget és amit még kell… 

- Elkezdek minél többet osztályban lovagolni a Szilajban, hogy többféle lovat szokjak. 

- Egyedül edzve (plusz Imola és a szilajos Viki segítségével) megtanulom a programot. Imola azt kérte, hogy amikor egyedül vagyok akkor, legjobban az ülésemre és a segítségeimre figyeljek, ne arra, hogy Kara mit csinál. Viki azt mondta, hogy majd Vilin gyakorlok, ha vele leszek.

Hát ez a terv. A felvételi június 28-án lesz. Addigra meg kell legyek… :) Juhúúúú!

Kara füle érzékeny…

Ma, amikor kimentem Karához furán viselkedett a karámban. Odamentem hozzá, láthatóan örült nekem, aztán, amikor adtam a fejére a kötőféket, kikapta belőle, és elkezdett elmenni. Nem tudtam megfogni egy darabig, finoman mentem utána, de ellépett. Ekkor (amikor már ő is viszonylag stabilan állt nem messze tőlem) nem piszkáltam tovább, hanem kivettem a sokásos répát a zsebemből és elkezdtem enni. Azért koszos volt, bakker… :) Na, több se kellett neki, félt, hogy el fog fogyni, úgyhogy oda is lépett hozzám. Ekkor feladtam rá a kötőféket, megkapta a répáját, és mintha mi sem történt volna, mentünk ki. Igen ám, de felszerszámozásnál vettem észre, hogy kantározásnál, megint iszonyút ránt a fején, amikor a fülét szeretném átbújtatni… És ekkor esett le a dolog. Fáj a füle. Még jó, hogy nem szídtam le a karámban a kis magánszám miatt, hiszen nem bunkóságból ment el előlem…

Megmutattam Imolának, és abban maradtunk, hogy miután nem tánik rosszkedvűnek, dolgozunk vele, utána meg kitöröljük a fülét azzal a szerrel, amit a vélt bőrbajára vettem (és amirő kiderült, hogy szimplán a sütése….:))). 

Az edzés nagyon klasszul zajlott, most inkább rám fókuszáltunk, nem a lóra, és az ülésemet javítottuk tanügetésben és munkavágtában. Azzal, hogy nem a lóra fókuszáltunk, hirtelen ő is sokkal jobban teljesített, bár Imola azt mondja, miután mindennek az alapja a helyes ülés, így inkább ez segített sokat. Nagyon élveztem az edzést. 

Edzés után teljesen elfelejtettük megcsinálni Kara fülét, szóval ez rám maradt… 1:10 felhigítottam a szert, és gondoltam, kitörlöm a fülét. Igen ám, de természetesen és jogosan nem adta csak úgy. Hívtam Tibort, hogy segítsen, ő megcsavarta az orrát (azt mondta ez a pipa), amitől aztán se jobbra-se balra nem mozdult Kara, viszont nyugodtan tartotta a fejét, amít Tibor kiszedett mindenfélét a füléből és kicsit kitörölgette a szerrel. A sok-sok fülzsír mellett talált benne egy papírgalacsint, amit nem értünk, hogy került be és mióta lehetett ott, hiszen én magam nem fértem hozzá…. 

Abban maradtunk, hogy kénytelen leszek neki fülvédőt venni, és ebben lesz a legelőn. Rápróbáltunk egyet, hogy mit szól hozzá… :).

Vasárnapi öröm-edzés

Ma nagyon klassz napom volt a lovardában!

Délelőtt egy lovas ismerősöm, Emese, feltett képeket arról, ahogy a lova spanyol lépést csinál. Utánaolvastam Gőblyösnél, aki szerint ebben az a jó, hogy semmilyen különösebb képzettség nem szükségeltetik a megtanulásához se a ló se a lovas tekintetében. Utánanéztem, hogyan csinálják pár helyen (hűűű, azért nagy marhaságokat is látni ám…), és úgy döntöttem, ez lesz az első olyan dolog, amit először tanulunk közösen. Úgy érzem, a földi munkában már nagyon sok mindnet "játszottak" vele Kálmánék, de ezt - mert később persze leellenőriztem - még nem tudja. Szóval ma azzal az elhatározással mentem a lovardába, hogy kis földi munka is lesz.

Előkaptam a csomózott kötőféket, a répabottól megőrülök, de találtam egy rövidebb idomító pálcát, amit kényelmesen használtam (újabban minden talált pálcát hozzám raknak be, én nem bolygatom őket, örömmel használom, amire éppen szükségem van…:)).

Először a pálcára érzéketlenítettem Karát. Végigsimogattam, finoman csapkodtam vele, hogy álljon egyhelyben. Utána - ez nem ment annyira jól, de egyébként talán semmi értelme se volt... - kicsit csapkodtam a levegőben a pálcával, hát azért ennek nem örült. A végére egész jól tűrte egyébként. Utána csináltunk eleje és hátulja körüli forgást (első lábbal keresztez, hátsó lábbal keresztez), oldallépést, ami meglepően jól ment (ezzel a könnyű pálcával sokkal egyszerűbb, mert finoman hozzáérintem a lábához és érti, mit akarok). Kicsit futószáraztam magam körül úgy, hogy átadtam a hátam mögött a futószárat (magyarán nem figyeltem, ott mit csinál, de csinálta rendesen), aztán gyakoroltuk a hátraküldés-behívást. Ez is sokkal jobban megy, mint régebben. Miután a pálca suhogástól tényleg tart, könnyű volt hátraküldeni. Ugána már kézrázásra is egészen jól csinálta. Ezek neki ismerős gyakorlatok, már párszor csináltuk. Ezek után mentünk rá a láb felemelésére. Ő majdnem szóra csinálja egyébként, de ahhoz kell a megszokott szitu, hogy a patamosónál állunk, és én mellette a patakaparóval, és kérem a lábát. Most nem így álltam. Finoman ütögettem az első lábát a hajlatban, és közben a "kérem" szót mondogattam, amit a patamosóban is szoktam. Nem értette. Az vált be, hogy a homlokommal megtoltam a vállát, ettől áthelyezte a testsúlyát, és ekkor mondtam, hogy "kérem", miközben finoman böködtem a pálcával. Első körben többször kézzel felemeltem, de előtte mindig próbáltam pálcával is. Egyszer csak megcsinálta. Igaz, hogy a homlokommal finoman meg kellett tolnom a vállát, de határozottan a finom pálcaböködésre és a "kérem"-re emelte fel a térdét. Kb 3x-4x csináltuk meg, utána abba is hagytam az egészet. Szerintem az egész lovarda hülyének nézett. Kemény lehettem a homlokommal a ló vállán… :)))) Na mindegy. Néznek majd, ha megvan a spanyol lépés… :)

Ezek után felnyergeltem Karát, és felmentünk a felső pályára, ahol az ugró akadályok vannak. Itt csináltam egy jó kis cavaletti pályát, először megemeltem az utolsó rudat, hogy most akkor majd ugrunk, de végül inába szállt a bátorságom, és szkippeltem a dolgot. Bemelegítésként körön dolgoztunk: nagykör, kiskör, körben váltás, lépés-ügetés-lépés. Ezek után vittem rá a cavalettire. Nagyon szereti! Nagyon koncentrál, élvezi és örömmel pakolássza úgy a lábát, hogy kijöjjön a matek. Megvettem a Lovasakadémia CAVALETTI könyvét, ebből tudtam, hogy kb. 130-150 ügetésben a rúdtávolság. De megtartottam ezt lépésben is, és akkor egészen rövideket lépve bement a rúd közé. Tök ügyes. Utána azt találtam ki (miután Imolától mégis csak a hajlításokat kaptuk házinak…), hogy a rudakat szlalom pályának is használom, és kígyóba fogok átmenni rajta. Először csak minden másodikon, így is elég szűk volt a fordulat, tehát jól meg kellett hajolnia. De utána elértem, hogy nagyo összeszedetten és lassan lépjen, és sikerült többször minden rúd között kígyóba átmenni, ráadásul láttam rajta, hogy tudja, mit szeretnék, és ezerrel tolja ő is. Nagyon nagy élmény volt, állati jó fejül csinálta. Egy-egy cavaletti után megengedtem a dolgot és pár kört vágtáztunk, mintegy jutalomból, utána mindig gyosan igyekeztem visszavenni lépésbe, majd állj. Az egész végén kirágattam a szárakat, és jól lelazulva, hosszúszáron bóklásztunk kicsit körbe-körbe. Szuper nap volt. És ma derült ki az is, hogy Kara egész egyszerűen imádja a kiscicákat. Kár, hogy videót nem készítettem. Finoman puszilgatta a szájával a kismaccsot, aki ettől bebódulva elaludt.

De nem csak a cica érdekelte Karát, hanem a lovarda területén fel-alá közlekedő szamár is...

3. havi mérleg

Kara egészen pontosan 14 hete van velem. Ideje elkészíteni a 3. havi mérlegünket… :)

Lássuk, mire jutottam ennyi idő alatt...
- Sokkal messzebbnek tűnt a dolog, mégis megléptem, és már 3 alkalommal is egyedül mentem terepre. Egyre ügyesebben, egyre gyorsabban (azaz időnként már ügetve).
- Van egy választott edzőm, Mészáros Imola, aki nagyon sokat segít abban, hogy megértsem, mit miért kell csinálni. Ő adott ahhoz is bátorságot, hogy kimenjek Karával terepre.
- Képes vagyok egyedül tudatosan edzeni.
- Felültettem a gyerekeket is Karára, persze csak futószáron.
- Karával való kapcsolatom egyre fejlődik. Most már többször odajön hozzám, érezhetően jobban bízik bennem, és én is teljesen nyugodt vagyok mellette.
- Egyedül vásárolok / cserélek zablát minden gond nélkül (tönkre ment az almás, kapott helyette hétszer tört oliv zablát).

Mi változott / javult a munkánkban és mi szorul fejlesztésre?
- Ha vágtázunk, már gyorsan vissza tudom venni ügetésbe, onnan lépésbe. De sajnos még mindig nem irányítom precízen vágtában, és lecsapjuk a sarkokat sokszor. Balra körön képesek vagyunk kisodródni. Azt gondolom ez hajlékonysági probléma, pedig most nagyon sokat csináljuk az átváltásokat / kisköröket, és ott jól működik. Fene se tudja...
- Többsör sikerül jó lábra beemelni vágtába.
- Nyugodtabb a szárkapcsolat, de még mindig nem konfliktusmentes. Addig minden okés, amíg lépés-ügetés munka folyik, de amint vágtáztunk, onnan nagyon nehéz nyugodt mederbe terelni a dolgot.
- A tanügetést már egészen jól kiülöm, a vágtát viszont még nem. Időnként, egy-egy ritmus már megvan, de aztán elvsztem a fonalat. Ezt muszáj lesz gyakorolnom.

Hát így állunk. Heti 4-5 edzést tolok, egyszer Imolával, szeretnék heti legalább egyszer terepre menni Karával. Ehhez most úgy tűnik, muszáj lesz megpatkoltatni, mert a köves talajon nagyon szenved. Remélem, az javít rajta. Plusz Kálmán írta, hogy adjak neki biotint. Mindenképpen kipróbálom. Most jól utánaolvasok a patát erősítő kúráknak. Mindig van valami új a láthatáron… :)

A harmadik terep...

Ma kicsit dolgozgattunk a pályán, majd gondoltam egyet, és harmadszor is nekivágtunk a terepnek. Az iduláskor egy kicsit tétovázott, nem örült a túrának, de jól megnyomtam az oldalát, aztán elindult végre. Nagyon izgalmas utunk volt, mert két óriási traktor húzott hatalmas utánfutókat, és ezek jöttek-mentek a pici úton szállítva valamit, mi meg oda is és visszafelé is egészen közel elmentünk mellettük. Karát a legkevésbé sem érdeklik ezek a járművek, egyáltalán nem fél tőlük, mintha legalábbis kocsis ló lett volna előző életében… A mellettünk elrobogó vonat se okozott neki gondot. Korábban azt hittem, hogy nagyon félős, de kiderült, hogy egyáltalán nem, csak nagyon nyugis körülmények közül jött… Minden újdonságra megrezzenéssel reagál, de aztán hamar megszokja. A nagy nyomású víztől azért még néz nagyokat, amikor mosom a patáját, de tulajdonképpen már azzal is megbarátkozott.
A terepen már sokkal nyugodtabban viselkedik, mint az első alkalmakkor, de azért folyamatosan érzem benne a feszültséget. Az orrlyuka is ki van tágulva, minden irányba nézelődik, szaglászik. Szépen megy arra, amerre mondom, de fognom kell, mert szíve szerint menne. Én viszon nem akarom, hogy kitörje a lábát a mezőn lévő lyukakban…
Egy kavicsos-murvás út vezet ki a terepre, ezen nagyon szenved Kara. Több emberrel beszéltem, és mindenki azt gondoja, hogy kelleni fog neki a patkó. Biztosan így van… Szeretnék vele sokat terepezni, akkor pedig egyszerűen nem úszhatjuk meg.
Miután átszenvedjük magunkat ezen rossz úton, egészen rendbenlévő talaj vár minket. Egy darabig a mezőn közlekedünk (ahol folytatódik a murvás út, amit nem szeret), utána viszont átmegyünk egy homokos útra, ahol már nagyon szépen tud közlekedni. Ezen megyünk egyre messzebb, itt már ügetünk is. Azért mindent nagyon vigyázva csinálok, mert nincs hozzászokva az egyenletlen talajhoz, nem tudom, mennyire ügyesen veszi a botlásokat. Egyelőre jónak tűnik a dolog.
Arra gondoltam, legközelebb átmegyek a síneken (láttam egy átjárót) és a másik irányba is megnézem a pályát. Előbb-utóbb szeretnék vele átlovagolni a 7vezérbe… :)

A második terepséta

A tegnapi Imolás edzés nagyon feldobott, reggel szépen próbálgattam is a házifeladatokat. Sok kiskört, körben való váltást és átváltást lovagoltam, mindig odafigyelve, hogy jól meghajlítsam a lovat: odatettem a belső csizmám, lezártam a külső oldalt, és nem hagytam elsunnyogni a hajlításokat. Addig-addig huzogattam a belső szárat, amíg "megadta magát" és szépen elhajlott a csizmám körül. Ilyenkor abbahagytam a huzogatást, és egyenletesen mentünk körbe-körbe, szépen megtartva a hajlíást. Mindkét oldara csináltuk sokat. Aztán kicsit a vágta-ügetés átmeneteket gyakoroltuk. A végén pedig megpróbáltam lenyugtatni, mert sajnos a vágták után annyira benne marad a bugi, hogy ha nem tartom szárral, menne, mint az őrült. Megálltunk, visszaléptünk, kiskörön sétáltunk, stb… Végül lehiggadt. Ekkor gyakoroltam a tempós lépés, rövid lépés dolgot. Utána hosszúszár és sétafika a pályán. :) Annyira lelazultunk, hogy úgy döntöttem, ideje másodszor is kimenni terepre, ezúttal kicsit hosszabb sétára. Most nem szálltam le róla, amikor kiértem - egyébként gond nélkül - a rétre, hanem elmentem a messze, át a réten, fel a dombon, körülnézni, és innen sétáltunk vissza. Fotózáskor kicsit legelt, ott a szájában a nagy csomó… :)

Visszafele szereti szaporázni a lépteit, ilyenkor megállítottam, és visszaléptettem. Szépen megértette, hogy nincs sietés hazafelé. Úgy tűnik a lovak okosabbak a kutyáknál. Rézivel ezt nem tudom megcsinálni, hiába használom a tükör módszer ide vonatkozó feladatait, gyakorlatilag "szarnak a pofon", húz tovább pórázon… Még jó, hogy csak 10 kiló.

3. edzés Imolával: hosszhajlítások

Fotó: Mráz Edina
Forrás: Zabla és Kengyel

Már korábban is megállapítottam, hogy Kara fordulékonyságával időnként "baj van", és, hogy a bal oldali undora (ami miatt például kivágtázott velem a pályáról…) minden bizonnyal abból fakad, hogy erre még kevésbé hajlik. Ez az első közös edzésünknél tökre kijött, amikor egyszerűen nem akart bevenni velem egy bal kanyart, mindig betagadott, kisodródott, igaz utána - Irén tanácsára - jó alaposan visszaküldtem. Emlékszem, amikor Irén végig tolattatta szegény állatot a fedelesben, mert nem hajlandó neki azonnal elindulni balra futószáron a kikötött fejével. Hát persze, hogy ellenkezik, hiszen rossz neki, hogy nem hajlik! Kara természetét szépen megismerve rájöttem, hogy ez nem arról szól, hogy ő - rosszindulatból… - nem akar valamit megcsinálni, hanem hogy ez neki kellemetlen. Ezek után sokat olvastam a témában, és nem tartott sokáig megértenem a probléma mibenlétét. Emlékszem, amikor megkérdeztem Irént, nem lehet-e ezt másképp csinálni. Erőszak nélkül. Ő akkor azt mondta, le kell meccselni, ki a főnök… Én viszont - most a lovat megismerve, és az azóta elolvasott szakirodalmat értelmezve, és sok szakember véleményét meghallgatva, átgondolva,  - ma már biztos vagyok benne, hogy ez így nem volt helyes. Meg kell érteni a ló viselkedését, és segíteni kell neki abban, hogy tudjon teljesíteni. Korai volt neki erősen kikötött fejjel balra futószáraznia, és ehhez még jó pofát is vágnia, amikor másfél éve alig dolgozott, és le volt merevedve. Finoman lovagolva hosszhajlításokat kell vele végezni (kiskör, nagykör, átváltások, stb…), tornáztatni kell, hogy képessé tegyük arra, amit kérünk tőle. Amikor mi magunk is megdolgoztunk az eredményért, akkor számonkérhetjük a lovon a tudását.

Most, hogy az ütemesség sínen van (na, nem mondom, hogy most már nem pörög fel Kara, de határozottan javult, és kezemben van a módszer, hogy miképpen próbáljak meg javítani rajta), Imola szerint nagyon sokat javultunk, a vágta is sokkal szebben megy, ideje a ló hajlékonyságára is fókuszálni. Ehhez nem csak a lovat, de engem is kell trenírozni.

Az első közös edzésünkön Imola elmondta, hogy kicsit merev a kezem. Szerintem rájött, hogy ez abból a megfelelési kényszeremből fakad, hogy gyönyörű tartással lovagoljak, így szépen összerakom a kezeimet (állított kézfej, stb…), de ettől akkor se térek el, amikor tanácsos volna. Most Imola "szétszedte" a kezeimet, használjam csak őket külön-külön, egymástól távol. Igaz ez a kiskörök lovaglásánál is. Azt modta, hogy nyugodtan nyissam szét a kezem, alaposan mozdítsam oldalra a belső kezemet, és így bírjam hajlásra Karát. A másik oldalon finoman tartsam meg. Néha nem figyeltem, és megemeltem a külső kezem, ilyenkor rám szólt, hogy az maradjon lenn, hátrafelé felé húzzam finoman, ha kell. Ha Kara jól csinálja (lehajtja a fejét és testből meghajlik), akkor engedjek a húzáson. Figyelmeztetett, hogy egyenletes húzás helyett, mindig finom, szakaszos húzogatást alkalmazzak. Az egyenletes húzásba a ló automatikusan belefeszül és ellentart, a finoman változó erősségű huzogatás ellen nem nagyon tud mit csinálni, inkább megadja magát, és akkor meg kell szüntetni a kellemetlen érzést. Tiszta sor, merő értelmesség… :)

A váltakozó húzogatásról jut eszembe, hogy most ezt a technikát alkalmaztuk a vágtából való visszaállásnál is. Kara ugye nehezen jön vissza vágtából. Ez most már sokat javult, azaz pöccre visszaveszi magát ügetésbe, de utána továbbra is paprikásan megy előre. Azonnal ügetésből lépésbe kell felvennem és megállítanom. Ebben most azt kell gyakorolnom, hogy amint visszaváltunk ügetésbe, azonnal egyik kéz húz - másik kéz húz játékba kell kezdenem a kezeimmel, ez annyira meglepi, hogy elfelejt rohanni, és azonnal megnyugszik. Döbbenetes, hogy tényleg azonnal működött a módszer.

Házifeladatnak két dolgot kaptam. A hosszhajlítások gyakorlását a megadottak szerint, és az ütemváltást finom szársegítségre. Lépésben amikor ütemesen és elengedettem megyünk - néhány lépés erejéig - rövidebbeket kell lépjen a szársegítség hatására. Utána azonnal visszaengedni. Gyakorlom a lovas-érzést… :)))

A hosszhajlításokról idevettem Dallos Gyula mesteredző szavait is, hogy egy szakértő is megszólaljon a témában:

"A hosszhajlítások, oldaljárások azok a legcélravezetőbb gimnasztikai feladatok, amelyekkel lovunkat nyakból, és ami még ennél is fontosabb, bordából tökéletesen hajlékonnyá tehetjük. Természetesen, mint minden feladatnak, úgy az oldaljárásoknak, hosszhajlításoknak is megvan a speciális rávezető mechanizmusa.
Az egyszerű fordulatok gyakorlásával érjük el azt a kiinduló állapotot, amellyel lovunk készségesen - nyakból, a szárak biztosította keret által, bordából pedig a közvetlen a hevederen elhelyezett belső csizma körül, "mint forgatótengely" és a hátravett külső csizma a rugalmasan megtartó külső szár, és a könnyű állítást végrehajtó belső szár által - meghajlik a kívánt irányba és mértékben.
Az egyszerű fordulatok a következők lehetnek: nagy és kis körök, kígyóvonalak a hosszú fal mentén vagy a négyszög belső terében, azután átlóváltások, átváltások és minden alkalommal a sarkokon való átlovaglás.
Az irányváltásoknál ne csak arra koncentráljunk, hogy átüljünk például a másik lábpárra, hanem a következők szerint cselekedjünk. Minden fordulat előtt félfelvétel, állítás, áthajlítás, és előrenyúlni az aktuális belső száron, az aktuális külső száron pedig rugalmas támaszkodás mellett vezetjük a lovat. Nagyon fontos kritérium, hogy lovunk az íveken se ferdüljön el, ne veszítse el lendületét, önhordását, öntartását és támaszkodását."

Gyerekek Kara háton

Köszönhetően az új edzéseknek, amivel Kara ütemességére és "nyugodtságára" fókuszálunk, úgy érzem, eljutottunk egy olyan szintre, hogy nyugodt szívvel ráengedem a gyerekeket. Többet futószáraztam mostanság Karát tudatosan: átmeneteket gyakorolva, és arra figyelve, hogy a parancsokat mihamarabb teljesítse.

Reggel korán keltünk, hogy kimenjünk a Decathlonba, és végre beszerezzünk lovas védőfelszerelést a gyerekeknek. Eddig csak kölcsön kobakban lovagoltak, most mindkettő kapott egy-egy sajátot, és egy-egy gerincvédőt. Jobb a békesség…

A lovardában elég nagy volt a tumultus, a szombat délelőtt abszolút csúcsidő persze. Azért Irénék nagyon kedvesek voltak, megengedték, hogy hátul futószárazzam a gyerekeket, sajnos muszáj volt a fedelesben maradni, mert olyan pocsék idő volt a napokban. 

Először csak magában futószáraztam Karát, megnéztem, milyen passzban van. Nem tudom, mit parázok állandóan, mert ez a kis cuki mindig megbízható passzban van, már ami a jóindulatot illeti. Sajnos sietni kellett (Danit szedtük fel a reptéren), így mindkét gyerek csak 10-10 percet ment a lóval. Léptünk, és ügettünk. Mindkettőnek furcsa volt Kara ügetése a pónik után, de szépen belejöttek. 

A kengyelszíj sajnos még legkisebb lyukban is nagy nekik, ezért felcsomóztam, így viszont - főleg Szását - a csomó zavarta az ülésben. Arra jutotam, hogy legközelebb leszedem a kengyelt, és mindkét gyereket kengyel nélkül tanítom. Ahogy Dallos Gyula bácsi mondja… :) Kicsit jobban utánaolvasok a lovasoktatásnak, hogy mégis, mivel tudom nekik izgalmasabbá tenni ezt a fél órát. 

Szóval ezen a tűzkeresztségen is átestünk, és remekül működött minden. A gyerekek nagyon ügyesek voltak, hát még Kara. Az volt az érzésem, hogy tudja, akik most rajta ülnek, azokra vigyázni kell. Amilyen kis cuki-golyó, simán lehet, hogy tényleg így van… 

Az első igazi terepséta!

ÉÉÉÉS, megvolt az első terepsétánk egyedül!
Miután gyakorolgattuk a fedelesben az Imola által feladott leckét (csupa olyan feladatot, ami az ütemességet, a nyugodt közlekedést segíti), és Karának esze ágában nem volt pörögnie, úgy döntöttem, itt az idő, kisétálok vele a közeli mezőre, és kipróbálom, mire jutunk egyedül. Imolával megbeszéltük kedden, hogy szerinte menjek nyugodtan, sőt jót tenne a lónak, ez pedig erőt adott. Mindenesetre felvettem a gerincvédőmet...
Kara az úton kicsit idegeske volt, de ami furcsább nekem, hogy nagyon félti a patáját: gyorsan szedi a kis csülkeit, és nem szívesen megy kövesebb talajon, inkább keresi a füvet. Ahol tudtam, ott engedtem neki, és a szimpatikus talajon mentünk. Amúgy nem volt gond, szépen oda ment és azt csinálta, amit mondtam. Nagyon együttműködő, és bár érezhetően azért parázik, nem jut eszébe a kéréseim ellen cselekedni. Ez jó. Csak ez számít.
Na, de mi sem mehetünk Murphy törvényei ellen, természetesen a magas fű miatt meg is történt a "rémálom"… Mindjárt az első terepünkön az orrunk előtt csapott fel egy fácán. Kara megállt, kicsit megrebbent, majd ment tovább. :) Ennyike… Most már a madárijesztők sem zavarják, igaz, a mezőre vezető kis erdősávban azért többször megrebben valamilyen "gonosztól". Kiértünk a rétre, néhány lépés után leszálltam Karáról és engedtem kicsit legelni. Vártam egy kicsit, hadd élvezze, aztán pár perc múlva visszaültem, és besétáltunk. Úgy éreztem, első sokkolásnak ennyi pont elég lesz. Egy kellemes élmény Karának és nekem is.
Hű, de mennyire felpörgetett, hogy így haladok a célom felé! Hogy vágtassak a réten át, mint Mark Darcy… :) Kara nagyon együttműködő, szerintem abszolút nem lesz gond. Ahogy Csaba is mondta.

Az ütemesség elérése - ne pörögjön fel a lovam

Kara első két hónapjában egy kicsit össze-vissza voltunk: Amikor Irén lovagolt rajta, vagy engem edzett, akkor főleg a támaszkodásra koncentráltunk, bár azért időről időre foglalkoztunk azzal is, hogy megpróbáljuk visszafogni a kis bepörgéseit. Én - amikor egyedül dolgoztam vele - ugye azt se nagyon tudtam, hogy mit csinálok… :) Mindenesetre arra nagyon jó volt ez az idő, hogy összeszokjak a lovammal. Örülök, hogy sokat "lovacskáztam" rajta, mert így megismertem a természetét, rájöttem, hogy kedves és együttműködő, és arra is, hogy nagyon kevés dícséret is az egekbe repíti a teljesítményét. Szerencsére nem dolgoztunk egyedül sokat, így nem rögzült benne sok viselkedési "hiba", amit nem korrigáltam, mert igazából nem tudtam, hogy mit kéne tegyek. Amikor Imola múlt héten megnézett minket, konstatálta, hogy először is az ütemességet kell rendbe rakni. Mondjuk ez ésszerű… Ha már egyszer ez szerepel az idomítási skála első helyén is. :)))

Ma a követekezők szerint edzett engem Imola. Cél: a lovam ütemesen közlekedjen, azaz maradjon az adott jármódban és se ne lassuljon le, se ne gyorsuljon fel, amíg én nem kérem azt. Megint nagyjából körön dolgoztunk, bár már kétszer egészpályás kígyóvonalakat is lovagoltunk, és időnként félpályáztunk. Körön indítottuk a munkát. Lépés, aztán lépés-ügetés. Sok-sok átmenettel. Kiderült, hogy amikor lassítani akarom a lovat, akkor kicsit előre mozdítom az alsó lábszáram. Ez nagyon nem jó: oda kell tapasztanom a helyére. És a zárt ülésemre is jobban kell figyeljek, azaz a combommal is jobban meg kell tartsam magam. Ha Kara finomabban begyorsult az adott jármódban, akkor visszább veszem, kiskörre lovagolom. Ha durvábban begyorsul, akkor vagy visszaveszem a jármódot (ügetés - lépés), és így megyek egy-két kiskört, amíg rendesen nem csinálja (ha igen, akkor megdícsérem, és szárat engedek neki), vagy - ha nagyon pörgött - megállunk és hátra léptetem párat. A cél az, hogy teljesen egyenletesen menjen. Imola azt mondja, hogy már most nagyon-nagyon nagy a különbség az előző héthez képest. Tök jó!
Arra is nagyon figyelünk, hogy először a testsúlyommal adjam a segítséget. Azaz, amikor vissza akarom venni, akkor jól üljek bele, feszítsem meg a hátam (ne toljam előre az alsó lábszáram…:)). Ha nem reagál rá, akkor használom a szárat. Az volt a hibám, hogy annyira csak testsúllyal akaratam visszavenni, hogy sokáig szarakodtam vele, de Imola szólt, hogy most már 5 számoláson belül vegyem vissza, már jól csinálom a testsúly segítséget, tehát, ha nem reagál azonnal, akkor nyúljak hozzá szárral is. Cél: Imola kimondja, hogy lépés, és 2-re legyek lépésben. Természetesen a végcél az, hogy én arra gondolok, hogy lépés, Kara meg akkor azonnal (sőt még előtte…:)) lép.
Megkértem Imolát, hogy kengyel nélkül is próbálkozzunk. Ekkor gyakoroltam a tanügetést. Már sokat javultam én is. Az a nehéz a dologban, hogy úgy kell elengedettnek lennem, hogy közben a combommal tartom magam. Azaz az egyes testrészeim másként elengedettek… :) Volt egy-két jó pillanatom, amikor megéreztem a dolgot: kicsit előre toltam a csípőmet (hogy a farzsebemen üljek), és teljesen hullámzott a hasam. :))) Állítólag ez a jó.
Ezek után megkezdtük a vágta munkát. A "rossz" oldalával kezdtük. Kifarolt. Áll-visszalép. Megint kicsit kifarolt. Megint áll-visszalép. Szépen ment, jó lábra kezdett, dícséret, engedtük kicsit menni. A jó lábra beemeléshez arra kell figyelnem, hogy nyugodtan adjak bizalmat Karának, és engedjem el a belső szárat jobban. Akkor tud rendesen előre nyúlni a belső lábával. Persze, ezt tanultam, csak valahogy elfelejtettem. Illetve Kara annyira szeret vágtázni, hogy már nem foglalkoztam ezzel a dologgal, mert gyakorlatilag pöccre indult. Most viszont kiderült, hogy a helyes lábra indításhoz (főleg a bal, azaz a gyengébb oldalán) nagyon nagy segítség lesz ez, plusz, hogy a másik oldalt jól lezárom (hátrébb a láb, feszesebb a szár). Gyakoroltuk a vágta-ügetés átmenetet. Ez megy neki ugye nagyon zötykölődősen. Meg nekem is. :))) Szóval - testsúllyal, szárral visszaveszem ügetésbe, és a lehető leggyorsabban próbálok vele nyugodtan menni… Hahahaha. Könnyű mondani. Vagy lépésbe veszem gyorsan fel, vagy nyugodtabb ügetést próbálok "kikényszeríteni" - ha nem durva az ütem - kiskörön. Volt már, hogy egészen hamar megnyugodott: nagyon megdícsértem, hosszú szárat dobtam neki.
A munka végére mindketten kipurcantunk. Nagyon élvezetes volt! Azt szeretem nagyon Imola edzéseiben - azon túl, hogy gyakorlatilag azonnal érzem, hogy hatásos - hogy azt is elmagyarázza, mit miért csinálunk. Semmit nem csinálunk "csak úgy", mindennek értelme van, és mindent mond közben. Imolának az a célja, hogy egyedül is boldoguljak Karával, és tudjam, mit kell vele csinálnom. Nem akar ő állandóan istápolni engem (legalábbis ezt mondja). Én is fejlődöm napról napra (félelmetes, hogy az elmúlt alig több, mint 2 hónapban mennyit tanultam), de minél többet megyek előre, annál hosszabbnak látom az utat. Jövök ki a sötétségből! :))))

Életem első lovas érme!

És - bár csak egy kis baráti ügyességi versenyről van szó - nagyon örülök neki. Úgy érzem, hogy sikerült ésszel mennem: nyugodtan, visszafogottan, és bár ez az időmön is meglátszott (1perc54másodperc), legalább nem hibáztam. Több nálam gyorsabb versenyző akadt, de ők a nagy rohanásban hiábáztak. Én vigignéztem magam előtt 6 indulót, és rájöttem, hogy tényleg a hibátlanság a legfőbb cél. Bevált, bár ez ezúttal "csak" a bronzra volt elég. Klau, Gábor volt barátnője, a gödi 12 betyár lovasiskola vezetője nyerte meg a felnőtt kategóriát, egy magabiztos srác lett a második, utána pedig én a harmadik. Amanda szokásosan rázta a fejét, de a kritikus időpontban mindig odatette magát nekem. Nagyon klassz kis ló ez!!! Persze ettől függetlenül jövőre hűtlen leszek, és Karával indulok. 

Komeathy Lajos készített pár képet rólunk. Ezt például még a verseny előtt, ahogy Amandával a sorunkra várunk:

Ez pdig már verseny közben. Talán inkább a célbaérés fotója ez, bár hasonló volt a látvány indításkor is.

Vajon fogok én díjlovagolni? Olyan jó lenne egyszer ott is érmet nyerni! :)