Az ütemesség elérése - ne pörögjön fel a lovam

Kara első két hónapjában egy kicsit össze-vissza voltunk: Amikor Irén lovagolt rajta, vagy engem edzett, akkor főleg a támaszkodásra koncentráltunk, bár azért időről időre foglalkoztunk azzal is, hogy megpróbáljuk visszafogni a kis bepörgéseit. Én - amikor egyedül dolgoztam vele - ugye azt se nagyon tudtam, hogy mit csinálok… :) Mindenesetre arra nagyon jó volt ez az idő, hogy összeszokjak a lovammal. Örülök, hogy sokat "lovacskáztam" rajta, mert így megismertem a természetét, rájöttem, hogy kedves és együttműködő, és arra is, hogy nagyon kevés dícséret is az egekbe repíti a teljesítményét. Szerencsére nem dolgoztunk egyedül sokat, így nem rögzült benne sok viselkedési "hiba", amit nem korrigáltam, mert igazából nem tudtam, hogy mit kéne tegyek. Amikor Imola múlt héten megnézett minket, konstatálta, hogy először is az ütemességet kell rendbe rakni. Mondjuk ez ésszerű… Ha már egyszer ez szerepel az idomítási skála első helyén is. :)))

Ma a követekezők szerint edzett engem Imola. Cél: a lovam ütemesen közlekedjen, azaz maradjon az adott jármódban és se ne lassuljon le, se ne gyorsuljon fel, amíg én nem kérem azt. Megint nagyjából körön dolgoztunk, bár már kétszer egészpályás kígyóvonalakat is lovagoltunk, és időnként félpályáztunk. Körön indítottuk a munkát. Lépés, aztán lépés-ügetés. Sok-sok átmenettel. Kiderült, hogy amikor lassítani akarom a lovat, akkor kicsit előre mozdítom az alsó lábszáram. Ez nagyon nem jó: oda kell tapasztanom a helyére. És a zárt ülésemre is jobban kell figyeljek, azaz a combommal is jobban meg kell tartsam magam. Ha Kara finomabban begyorsult az adott jármódban, akkor visszább veszem, kiskörre lovagolom. Ha durvábban begyorsul, akkor vagy visszaveszem a jármódot (ügetés - lépés), és így megyek egy-két kiskört, amíg rendesen nem csinálja (ha igen, akkor megdícsérem, és szárat engedek neki), vagy - ha nagyon pörgött - megállunk és hátra léptetem párat. A cél az, hogy teljesen egyenletesen menjen. Imola azt mondja, hogy már most nagyon-nagyon nagy a különbség az előző héthez képest. Tök jó!
Arra is nagyon figyelünk, hogy először a testsúlyommal adjam a segítséget. Azaz, amikor vissza akarom venni, akkor jól üljek bele, feszítsem meg a hátam (ne toljam előre az alsó lábszáram…:)). Ha nem reagál rá, akkor használom a szárat. Az volt a hibám, hogy annyira csak testsúllyal akaratam visszavenni, hogy sokáig szarakodtam vele, de Imola szólt, hogy most már 5 számoláson belül vegyem vissza, már jól csinálom a testsúly segítséget, tehát, ha nem reagál azonnal, akkor nyúljak hozzá szárral is. Cél: Imola kimondja, hogy lépés, és 2-re legyek lépésben. Természetesen a végcél az, hogy én arra gondolok, hogy lépés, Kara meg akkor azonnal (sőt még előtte…:)) lép.
Megkértem Imolát, hogy kengyel nélkül is próbálkozzunk. Ekkor gyakoroltam a tanügetést. Már sokat javultam én is. Az a nehéz a dologban, hogy úgy kell elengedettnek lennem, hogy közben a combommal tartom magam. Azaz az egyes testrészeim másként elengedettek… :) Volt egy-két jó pillanatom, amikor megéreztem a dolgot: kicsit előre toltam a csípőmet (hogy a farzsebemen üljek), és teljesen hullámzott a hasam. :))) Állítólag ez a jó.
Ezek után megkezdtük a vágta munkát. A "rossz" oldalával kezdtük. Kifarolt. Áll-visszalép. Megint kicsit kifarolt. Megint áll-visszalép. Szépen ment, jó lábra kezdett, dícséret, engedtük kicsit menni. A jó lábra beemeléshez arra kell figyelnem, hogy nyugodtan adjak bizalmat Karának, és engedjem el a belső szárat jobban. Akkor tud rendesen előre nyúlni a belső lábával. Persze, ezt tanultam, csak valahogy elfelejtettem. Illetve Kara annyira szeret vágtázni, hogy már nem foglalkoztam ezzel a dologgal, mert gyakorlatilag pöccre indult. Most viszont kiderült, hogy a helyes lábra indításhoz (főleg a bal, azaz a gyengébb oldalán) nagyon nagy segítség lesz ez, plusz, hogy a másik oldalt jól lezárom (hátrébb a láb, feszesebb a szár). Gyakoroltuk a vágta-ügetés átmenetet. Ez megy neki ugye nagyon zötykölődősen. Meg nekem is. :))) Szóval - testsúllyal, szárral visszaveszem ügetésbe, és a lehető leggyorsabban próbálok vele nyugodtan menni… Hahahaha. Könnyű mondani. Vagy lépésbe veszem gyorsan fel, vagy nyugodtabb ügetést próbálok "kikényszeríteni" - ha nem durva az ütem - kiskörön. Volt már, hogy egészen hamar megnyugodott: nagyon megdícsértem, hosszú szárat dobtam neki.
A munka végére mindketten kipurcantunk. Nagyon élvezetes volt! Azt szeretem nagyon Imola edzéseiben - azon túl, hogy gyakorlatilag azonnal érzem, hogy hatásos - hogy azt is elmagyarázza, mit miért csinálunk. Semmit nem csinálunk "csak úgy", mindennek értelme van, és mindent mond közben. Imolának az a célja, hogy egyedül is boldoguljak Karával, és tudjam, mit kell vele csinálnom. Nem akar ő állandóan istápolni engem (legalábbis ezt mondja). Én is fejlődöm napról napra (félelmetes, hogy az elmúlt alig több, mint 2 hónapban mennyit tanultam), de minél többet megyek előre, annál hosszabbnak látom az utat. Jövök ki a sötétségből! :))))