Nem tudom, azért van-e, mert a hétvégi munka nélküli kajaosztós akciónk bevált, vagy mert narancssárgállot a kezemben egy répa, netalán már valamilyen szinten elkezdett kötődni hozzám, mint biztos pont (álmodik a nyomor…), de ma reggel kívülről könyököltem a karám szélén, és néztem Karát, közben a kezembe tartva egy répát. Nem hívtam, nem mondtam semmit, csak néztem befele. Ő nézett-nézett, aztán egyszer csak megindult, és szépen a karám másik végéből odasétált hozzám. Juhúúúúú!!!! Ezt most nagyon akartam, mert még mindig halálra be vagyok szarva a lovarda legkedvesebb iskolalovától, aki szerintem rám sunyított. Ezen persze mindenki szétröhögi az agyát… Szóval odajött, én bementem (közben folyamatos imát mondogatva, hogy el ne szaladjon), nyakon át a vezetőszár, kötőfék fel, répa odaad… És már mentünk is kifele!
Letisztogattam, a patáit is lemostam, lekapartam a sarat a széléről is, és jól beolajoztam. Végre szépen meg van körmölve, és nem ragad bele olyan mennyiségű kosz…
Felszerszámoztam (most senkitől nem kérdeztem, jó helyen van-e a nyereg, egyedül csináltam mindnet, és húztam meg a hevedert. és bevezettem a fedelesbe. K. fújt a szél, de nem nagyon zavartatta magát. Először elöl futószáraztunk, a másik oldalra pedig hátra vittem, hogy ott is szokja a csörömpölő fóliát, meg valami nagyon zörgő zacskót. Egyszer-kétszer kicsit megrázkódott, de csinálta rendesen a feladatokat. Miután végeztünk a futószárral, odavittem Karát a félelmetes zacskó közelébe, és hagytam, hadd szokja, hogy ezerrel belekap a szél. Közben simogattam, és dumáltam hozzá. A végén már leszarta. Visszavittem előre, heveder meghúz, kis fellépővel felszáltam rá, és elkezdtünk sétálni.
Főleg lépésben dolgoztunk a szárkapcsolaton, aztán átmeneteket gyakoroltunk, és ügettünk. Egész pályát mentünk, köröket lovagoltam. Az ügetés-lépés átmenet mindig megy szépen úgy, hogy száron marad. De a lépés-ügetés nehezebb sztori, ilyenkor szereti felszegni a fejét, pedig már annyira finoman nyomom az oldalát, hogy néha észre se veszi… :) Azért jobb kézre volt, hogy sikerült. Bal kézre nagyon merev. Nem hajlik, és itt ügetésben a szárkapcsolat sincs meg jól. Valahogy szétesünk. Nem akar hajlani, és ha a bal csizmámat tartom, hogy meghajlítsam, inkább elkezd sietni. Úgy próbáltam kicsit gyúrni erre, hogy nagy körről egyre kisebb spirálba mentem. Ez egy pár lépés után szépen megy, és egészen beleeresztett. Nem is vágtáztunk, hanem egy kicsit még léptünk, és ezzel a sikerélménnyel zártam az edzést. Elmeséltem Irénnek az edzést, és ezen kívül holnapra javasolt még cavalettit, mert szerinte az érdekes Karának és ellazul tőle… Meglátjuk!
Miután leszereltem, kicsit lekefélgettem, megkapta a szokásos vödrös finomságát (3 répa, 2 alma felvágva, meglocsolva chevinallal), és visszavezettem a karámba. Ilyenkor rám néz, röhög egyet a pofámba, elkezd kicsit ásni, majd nagy elánnal belehempereg, amíg retek nem lesz újra.
Ma nem mentem ki Karához, abban maradtunk, hogy Irén megfutószárazza, megnézi, rendben van-e a lába. Cseteltem vele, és azt mondja, kétszer tört zablával és voltizshevederrel futószárazta Karát, aki így nem is bezzenkedett a kikötőszár ellen. Abban maradtunk, hogy veszek egy ilyen zablát én is…
Így maradt megint egy kis időm elmélettel foglalkozni, és gondoltam utánajárok az első órán hallottaknak. Az legelső kérdés, amit Irén feltett nekem, amikor felültem Karára, úgy szólt, hogy tudom-e, mi az a kiképzési skála. Kénytelen voltam őszintén bevallani, hogy fogalmam sincs. Akkor még nem jutottam hozzá, az azóta kedvencé vált könyvemhez, a Lovasakadémia sorozat 12. részéhez, "A jól képzett lovas" című kiadványhoz. Innen lehet a legjobban megtanulni elméletben, mi az, amit a lovaglásról feltétlenül tudni kell. Márpedig nekem is és Karának is legelölről kell kezdenünk a munkát...
A ló kiképzése is rendszerben történik, és abban már megegyeznek a lovasok, hogy a legjobb, ha ez a "kiképzési skálához" igazodik. A kiképzési skála végső célja a ló átengedőségének elérése. A kiképzési skála a jól lovagolt, átengedő ló alaptulajdonságait foglalja össze, kritériumait minden lónak teljesíteni kell, ahhoz, hogy önként és harmonikusan tudjon reagálni a lovas segítségeire.
Ütem
Az alajármódokban a lépések, léptek és ugrások tér és időbeli egyenletessége.
Elengedettség
A ló lengő háttal végzi a munkát, izmai kötetlenül, lazán feszülnek meg és ernyednek el. A belső és külső elengedettség jelei:
- elégedett arckifejezés (szem, fül játéka)
- egyenletesen lengő hát
- csukott, tevékeny (zablát rágó) száj
- szépen hordott, moztással együtt ingó farok
- prüszkölés annak jeleként, hogy a ló belül is elengedte magát.
Támaszkodás
A ló szája és a lova keze között létrejövő állandó, puhán rugózó kapcsolat.
Lendüet
A hátulsó lábakból kiinduló energikus impulzus átvitele a ló egész mozgására. A ló akkor jár lendületesen, ha energikusan lép a talajra, és a lebegési szakaszban végtagjai előrelendülnek.
Egyenesre igazítás
A ló egyenesen jár, ha elülső és hátulsó patái egy nyomba lépnek, vagyis a ló "patanyomot fedve" jár.
Összeszedettség
A ló természetétől fogva a testsúlya nagyobb részét az első lábain viseli. Az összeszedésben a hátulsó lábak a koncízület nagyobb mértékű hajlítása révén fokozattan átvszik a terhet, és a súlypont alá lépnek. Ezáltal az elülső lábak mentesülnek a teher egy része alól. Az ütem megmarad, és egy emelkedettebb mozgásfolyamat jön létre.
Ma - miután összeszedtük Lénát és legjobb barátnőjét, Deát az ottalvós buliból - családilag kimentünk Karához a lovardába. Tegnap végre megkörmölték (huhhh, már nagyon ideje volt), és a kovács azt mondta, hogy inkább most ne lovagoljunk rajta, mert nagyon puha a patája. Így csak odamentünk, a gyerekeke megismerték őt (még nem is találkoztak), lepucolgattuk, és vittem neki répát meg almát, amit leöntöttem kb. 25ml chevinallal, hadd szépüljön… :)
Kara nagyon cuki volt… Olyan dél körül értünk ki, eszméletlen, micsoda tömeg van ilyenkor. Bértartók és iskolalovasok vegyesen, sokan. Szerencsére az összes ló kinn volt, így Kara csak Ajándékkal (ő a legjobb barátja, a rossz szemű ló, aki nem dolgozik) eszegetett a karámban, könnyedén kihoztam. Ajándék nevét mondogattam, neki adtam az első répát, aztán odaléptem Karához, átraktam a vezetőszárat a nyakán, és ilyenkor már szépen bedugja a fejét a kötőfékbe. Bár szerettem volna megnézni a patáját, teljesen reménytelen volt odaférni a patamosóhoz. Viszont bokáig süllyedtünk a sárba... Most már mindkét kinti pályát is használták, az egyik ilyenhez kötöttem ki Karát is. Megszeretgettük, aztán már vittem is vissza. Nem is baj: olvastam, hogy fontos időnként csak szeretgetésből kihozni, ne gondolja már mindig, hogy kemény munkával jár csak együtt a karám elhagyása…
Kara - akit nem angol stílusban lovagoltak, sőt legtöbbször zabla nélkül - legnagyobb kihívása most, hogy "száron legyen", azaz elfogadja a zablát, és támaszkodjon. A támaszkodás akkor jön létre, ha a ló - bármilyen keretben legyen - a zablához lép. A ló csak akkor képes és hajlandó a nyakát fokozottan és ívben megemelni, kinyújtani és tarkóban engedni, ha a megnövekedett tolóerő révén hátulsó lábaival a súlypont irányába lép. A homlok - orr vonal ekkor a függőlegeshez közelít.
Nehéz dolgom lesz, nem is tudom, hogyan lehet egyedül "beállítani" a helyes tartást, hiszen nem elég megfigyelnem a nyak a tarkó és a fej helyzetét, még a mozgását is hozzá kell néznem. Ezt - talán még ha értenék hozzá - se tudnám feltétlenül megállapítani a ló tetejéről… :) Mindegy, azért képzem magam a témában, hogy legalább tudjam, milyen hibákat lehet véteni, és igyekezzem elkerülni azokat… Mert könnyű a lovat elrontani, de k. nehéz a berögzött hibákat kijavítani...
1. A függőleges mögött
A ló homlok és orr vonala a lovas helytelen, túlzott haása miatt a függőleges mögé kerül. Erre figyelnem kell, bár fogalmam sincs, hogyan láthatom ezt a lóhátról.
2. Szár mögött
A ló homlok-orr vonala itt is a függőleges mögött van, de pluszban még hátrafelé kitér a segítségek elől. Ez a hiba gyakran jár együtt a "hamis görbülettel". Fontos a puha, rugalmas és mélyen tartó kéz, amelyhez a lovas nagyon finoman adagolja az előe hajtó segítségeket, így a ló meg tud bízni a lovas kezében. Irén sokszor rámszól, hogy ne hagyjam löttyenni a szárat, mert akkor, amikor újra meghúzódik, a zabla koccanni fog a fogához, és ez kellemetlen a lónak. Magyarán nem csak a túl erős szárkapcsolat, de az egyenletlen is okozhatja, hogy a ló nem akar támaszkodni.
3. Hamis görbület
A lovas hátraható kézzel próbálja kierőszakoni a támaszkodást. A legmagasabb pont nem a ló tarkója, hanem a nyak elülső része, rendszerint a 3. és 4. nyakcsigolya között található. Ez nagyon nagy hiba, és ha egyáltalán kijavítható, csak nagyon hosszú idő alatt, és következetes tornáztatással.
4. A lovas kezére támaszkodva
A ló a egyensúlya és hiányos öntartása miatt megpróbál az úgynevezett ötötdik lábára támaszkodni, és nem hajlandó hátulról kellően a súlypontja alá lépni. A lovasnak fokozott előrehajtással aktivizálnia kell a ló hátsó lábát, és nem szabad felkínálnia a kezét támaszkodásra, mert a lónak azt kell megtanulnia, hogy önmagát hordozza.
5. Szár ellen, illetve szár felett
Na, ezt csinálja Kara rendszeresen, de már határozottan javul. Nagyon finoman kell dolgoznom vele, mert Amanda, akit terepen szoktam lovagolni teljesen el van rontva, állandóan emelgeti a fejét, ahogy kicsit jobban a zablához lovagolnám. Most azt olvasom "A jól képzett ló" könyvben, hogy a hosszabb kikötőszárral végzett futószáras munka segíthet.
6. A helyes tartás: a ló "száron van"
A ló a megnövekedett tolóerő révén hátulsó lábaival a súlypont irányába lép. A homlok - orr vonal a függőlegeshez közelít.
A lovas alatti korrekciónál ajánlatos óvatosan eljárni és a nyújtó jellegű gyakorlatokra szánt időt meghosszabbítani. Meg kell próbálni elengedtetni és lengésbe hozni a ló hátá, hogy ezáltal biztos támaszkodást érjünk el. A lovaglás nyújtott nyaktartásban, vagyis a "szárakat a kézből kirágatni" gyakorlat helyes irányban fejleszti a megfelelő izmokat. Az oldalra ható szársegítség megkönnyíti a lovak számára a mélybe vezető utat. (Ezt egyébként magamon is kipróbáltam: mennyivel ha oldalra nézve próbálok meg bólogatni, magasabbra emelni a fejemet, az k. nem kényelmes, gondolom így van ezzel a ló is…). Érdemes nagy, ívelt vonalakon lovagolni gyakori kézváltással.
A poszt anyagának forrása: a Lovasakadémia sorozat 13. része, "A jól képzett ló" c. könyv 126-128. oldal.
A két legjobb köny, amit szerintem kezdő megvásárolhat az a Lovasakadémia sorozat 12. és 13. darabja, azaz "A jól képzett lovas", és "A jól képzett ló". Nem tudom, miért nem mondta nekem senki, hogy ezeket vegyem meg, szerencsére magamtól rájuk találtam a Horze lovasáruházban. Segítenek nekem megtanulni az alap kifejezéseket, fel tudom lapozni, hogy mi is az, ami kínainak tűnt, amikor az edző mondta… Én például "A jól képzett ló" megfelelő, az alap jármódokról szóló fejezetét olvasva jöttem rá, hogy amit a lovam csinált, amikor lassan vágtázott, azt "összeszedett vágtának" hívják. Miután ma nem mentem ki Karához - volt nála végre a kovács megkörmölni, és azt mondta, hogy a nedvességtől olyan puha a patája, hogy most két napig ne lovagoljunk rajta… - gondoltam, tanulok helyette egy kis elméletet, és összeszedtem az alap jármódokat, amelyekhez tök jó ábrákat találtam a neten!
Lépés
Négy ütemű mozgás lebegő szakasz nélkül. 8 szakaszban játszódik le. A lábsorrend egymás után átós oldalsó felosztású (jobb első, bal hátsó, jobb hátsó, bal első).
A lépés iramai:
- Középlépés: a hátulsó paták az elülsők nyomát átlépve érnek talajra. A ló állandó és puha támaszkodásban lép, a lovas pedig kezével lehetővé teszi a ló fejének és nyakának bólogató mozgását. Ez a ló természetes, szabad jármódja.
- Összeszedett lépés: a hátulsó paták legfeljebb az elülsők nyomába lépnek. A ló homlokvonala a függőlegeshez közelít. Csekélyebb mértékű bólogatás jellemzi, az egyes lépések kifejezőbbek, emelkedettebbek lesznek.
Ügetés
Lendületes, kétütemű, négy szakaszból álló mozgás. Az átlós lábpár egyidejűleg lendül előre és ér talajt. Mivel az előrelendülő lábpár egy kicsit később fog talajt, mint ahogy a másik lábpár elrugaszkodik, a kettő között egy pillanatra szabad lebegés alakul ki.
Az ügetés iramai
- Munkaügetés: az alapkiképzés szokványos irama. Állandó, friss, szorgalmas, de nem elsiető. A hátsó paták nagyjából az első nyomaiba lépnek.
- Középügetés: a ló nagyobb térnyerésének köszönhetően nagyobb utat tesz meg. A hátulsó paták az elülső nyomai előtt érnek földet.
- Összeszedett ügetés: a hátsó lábak fokozott konchajlítás mellett nagyobb mértékben lépnek a ló súlypontja alá, ezáltal a térnyerés (a szorgalom, aktivitás és lendület csökkenése nélkül) rövidül.
- Nyújtott ügetés: az ügetés legmagasabb fokozata. Az orr és a nyak előre nyúlik, a hátulsó paták jóval az elülső nyomai elé lépnek. A lehető legmagasabb fokú lendület, tolóerő és térnyerés jellemzi.
Vágta
Lendületes háromütemű mozgás, ami egymást követő ugrások sorozatából áll, amelyek közt a ló egy pillanatra szabadon lebeg. Megkülönböztetünk jobb és balkézen lovagolt vágtát, attól függően, hogy melyik lábpár nyúlik előre. A lábsorrend: a mindenkori külső hátsó láb földet ér, aztán a belső hátsó egyszerre a külső elsővel, majd a belső első láb, végül a lebegési szakasz következik.
A vágta iramai
- Munkavágta: szorgalmas, egyenletes és lendületes, egyértelműen felismerhető, háromütemű vágta. A térnyerés (más néven talajnyerés) kb. egy lóhossznyi.
- Középvágta: hosszabb és térnyerőbb vágtaugrások a keret megfelelő tágulása mellett.
- Összeszedett vágta: a lényegesen jobban aláugró hátulsó lábak több terhet viselnek, a mozgás szorgalmassága azonban nem változik. A vágtaugrás ezáltal emelkedettebb lesz.
- Nyújtott váta: a lehető legnagyobb térnyerés a cél. Fenn kell tartani az egyenletes támaszkodást és biztosítani a megfelelő keretet. A vágtaugrások a középvágtánál térnyerőbbek, de nem elsietettek. Feltétele az összeszedettség.
Nagyon, de nagyon jó kedvre derültem ma… Most már biztosan tudom, hogy az eddigi kételyeimet el kell engednem: Kara egy rettenetesen okos, intelligens ló, aki szenzációsan gyorsan tanul. Be kell ismernem, hogy okosabb nálam...
Ma, amikor kiérkeztem a lovardába, meg se próbáltam kihozni Karát a karámból, megkértem Melindát, hogy segítsen már nekem. Nem is Kara miatt, most éppen Vilitől félek. Tök rendes volt, kihozta, előtte azért felhívta Irént titokban, amíg hoztam a kötőféket, szerintem azért, hogy megengedje-e, hogy egyedül lovagoljak. Gondolom Irén mondta neki, hogy elvagyok a lovon, attól nem kell parázni.
Egész gyorsan leápoltam most Karácskát, és bevezettem a lovarda hátsó részébe futószárazni. Most már tök nyugis, egyáltalán nem fél a fedett végénél található kocsira terített lebbenő fóliától. Szerencsére a disznók nem csörtetnek újabban. Mindkét oldalra sétált, ügetett és vágtázott, és nem kötöttem ki a fejét. Így tök nyugodtan és jókedvűen dolgozik, igaz, szeret sietni. Amikor sietni kezdett, annak ellenére, hogy sissegtem, meg fütyültem neki, mindig kicsit kisebb körre igazítottam, itt azért elment a kedve a rohanástól. Ha megnyugodott, visszaengedtem a nagyobb körre. Nem tudom, így kell-e (el ne felejtsem megkérdezni), de elég célravezetőnek tűnt. Miután kifuttattam, mondjuk nem izzadt meg azért, meghúztam a hevedert, előrementünk a fellépőhöz, és gond nélkül felszálltam rá. Szép nyugodtan szokott állni, nem megy sehova, amíg el nem indítom. Aztán sétáltunk egész pályán körbe-körbe, közben folyamatosan figyeltem a fejét, ha nem engedett bele a zablába, akkor befele állítottam, és ami egészen meglepett, hogy az elejétől fogva pontosan tudta, mit kérek tőle. Rögtön elfogadta a szárkapcsolatot, felvette az ívelt nyak pózt (én nem erőltetem, magától), és csodálatosan ment. Elképesztő élmény volt, hogy ennyire gyorsan megtanulta ezt a dolgot, de ami még meglepőbb, hogy - most komolyan mondom… - érezhetően örömmel próbálgatta. Néha kicsit befeszült, de utána tökre lenyugodott, és láttam rajta, hogy koncentrál, hogy csinálni tudja. Félelmetes élmény volt. Ami még nem az igazi, az a lépés-ügetés átmenet, itt még sokszor felveszi a fejét, ilyenkor visszamentünk lépésbe, és megint próbáltam. Itt inkább úgy fogalmaznék, hogy volt, amikor sikerült. Viszont az ügetés-lépés átmenet az majdnem mindig sikerült. A végén pedig vágtáztam vele, de csak jobb oldalra, azt nagyon élvezte, abba se akarta hagyni… :) És ami tetszik még, hogy simán le lehet lassítani, és közben vágtázik tovább, szépen, ütemesen, hullámzóan. Talán ezt nevezzük "összeszedett vágtának".
Isteni prögős kis állat ez a Kara, és elképesztően kényelmes rajta ülni. Nagyon finom ritmusa van, nem ráz, nem zötyög. És persze a nyereg is k. jó. Szóval időnként gyakorlom a tanügetést, és megpróbálom a vágtát is kiülni. Menni fog.
Edzés utan letisztogattam, dumálgattunk még Melindával, adtam Karának gyümit, meglocsolva Chevinallal, és visszavezettem a karámba. Olyan rohadt saras minden, hogy kétszer majdnem pofára estem, ahogy a gumicsizmám bokáig elsüllyedt.
Egész délután-este csak mosolyogtam. Olyan élmény volt ez a tök egyedüli közös edzés, amihez foghatót még nem éreztem. Mégiscsak jól döntöttem, hogy Karát választottam. Nagyon jól fogunk mi együtt fejlődni, érzem. Tényleg döbbenet, milyen okos egy állat! :)
Még hoztam egy fotót a február 14-én született kis Valentinről. Olyan édes!
Ma délután 3 körül értem ki a lovardába. Kara a földön pihengetett szürke haverjával együtt. Úgy látom, nagyon szépen beilleszkedett. Bementem hozzá, nevén szólítottam, ekkor felállt és elment előlem. Hiába tettem felé lépéseket, mindig elment, ráadásul kettőnk közé állt Vili, a fakó iskolaló, és elég csúnyán sunyított. Felhívtam Irént, hogy mit kéne tennem ezesetben, aki azt mondta vágjam rohadtul pofán Vilit, mielőtt állandósul velem ez a magatartása, vagy dupla lábbal rámrúg. Hogy ezt nem viccből mondta, azt onnan tudom, hogy amikor múlt héten üldöztük a ménest (hogy elkapjuk Karát), akkor ő volt az, aki jártában-keltében-rohantában időről időre hátra rúgott. Szóval tényleg nem bízom ebben a lóban, és eléggé be vagyok szarva tőle (gondolom, ezt érzi). Alapvetően azt a taktikát választottam, hogy Ajándékot simogatom, hátha Kara féltékeny lesz, de a rohadt Vili megint felém indult. Én csak rákiabáltam, és megemeltem a kezem a kötőfékkel a kezemben, ettől kicsit megrebbent, de azért nem mondanám, hogy különösebben ijedtnek tűnt. Az a helyzet, hogy csúnyán megfutamodtam, és kimentem a karámból. Egyrészt nem akartam belemenni egy másfél órás üldözésbe, amit most már egy Vilivel nehezített pálya. Inkább megvártam Irént, aki odament a már eszegető Karához, simán megfogta, és kihozta nekem. ÁÁÁÁÁ!!!! Ez azért megint elkeserített.
Megint sokáig nyünnyögtem Kara tisztogatásával, felnyergeltem, felszerszámoztam minden gond nélkül, Irén ellenőrzte, minden renben volt. Juhúúúú! Bementünk a pályára először futószárazni. Most szétnyitottuk a szárat, és kikötőszárként felkötöttük a hevederre. Kicsit bizonytalan vagyok ezzel a kikötőszárazással kapcsolatban. Vannak olyan iskolák, amelyek szerint enélkül semmit nem ér a futószáras munka, mások szerint meg teljesen felesleges, sőt káros is lehet… Inkább hajlok arra, hogy higyjek a klasszikus iskolának, és azt mondjam, kell ez, de azért a kisördög ott van az agyam hátsó részében, hogy ez biztos-e...
Hogy is mondjam. Végülis nem lenne nagy bajom a kikötőszárral, ha nem azt érezném, hogy Kara gyűlöli, és betagad minden egyes alkalommal, amiből mindig egy rohadt nagy csata alakul ki Irén és a ló között. Most is, elkezdett tolatni, nem akarta csinálni, amit Irén kért tőle, hátrálni kezdett, erre Irén addig tolatott Karával, amíg a lovarda tart… Kara utána is folytatta a tagadást, ekkor már kapott egyet, és tovább tolatott vele. A ló eléggé felidegelte magát, ágaskodott is egyet, és ellenkezett. Irén azt mondta, muszáj lemeccselni ezeket, mert a ló vagy elsimer vezetőnek, vagy azt gondolja ő a főnök, itt nincs haverkodás… Kérdeztem, hogy tényleg nincs-e olyan, nyugodtabb megoldás, amikor nem kell fenyegetni a lovat, amire azt modta, hogy írhatna neki kérvényt, de sajnos nem tud olvasni… Azt is mondta, hogy nézzem meg, én nyuszihusizom a lovat, de ő tudja megfogni a karámban. Na, ezzel eléggé meggyőzött… :) Azt gondolom - miután nem öncélú agressziót érzek, és nem arról van szó, hogy fájdalmat okozna Karának - talán tényleg ez a megoldás. Én viszont arra jutottam, hogy amíg nem tudok ilyen határozottan fellépni, inkább nem fogok kikötőszárat alkalmazni, mert én nem biztos, hogy győztesen jutnék ki egy ilyen konfliktusból, annak meg több lenne a kára, mint az előnye.
A nehéz indulás után Kara azért mindig rájött, hogy nincs az a tolatás és tagadás, ami megakadályozná, hogy dolgoznia kelljen, és szépen beletörődve csinálta, amit Irén kért tőle. Miután mindkét oldalra megfutószárazta, megálltak, hogy felüljek rá. Én megkértem Irént, hogy inkább ő üljön rá először, mert Kara orrlyuka eléggé járt, láttam rajta, hogy k. zabos, gondoltam, ha már Irén így felpiszkálta, nyugtassa is le… :) Ment vele jó pár kört, figyltem, hogyan próbálja elérni a szárkapcsolat elfogadását, hogyan mozgatja finoman a zablát a szájában, hogyan állítja a lovat és engedi finoman vissza, ha megvan a beleengedés. Nagyon izgalmas volt nézni, és ahogy Kara lenyugodott, úgy láttam, milyen szép, amikor ilyen egyensúlyban, és jó tartásban megy. Ezek után én ültem fel Karára. Határozottan jobban lerakta a fejét, néha még szár fölé ment, ekkor haljítottam, amikor beleengedett, finoman vissza. Próbáltam ruganyos könyökkel, ellazultan lovagolni, hogy ne legyen oka ellenkezni. Sokkal jobban ment, mint tegnap, és egész sokszor ment ütemesen és száron. Irén mondta, hogy mindig bizgeráljam a zablát a szájában, finoman "nyomkodjam a szivacsot" a belső kezemben, midnig figyeljek, mindig korrigáljak… Tök jó érzés volt. Utána azt gyakoroltuk, hogy csak akkor indítsam el ügetésbe, ha megvan a kívánt kapcsolat a fejével, és szépen beleenged. Figyelnem kellett, hogy megmaradjon a szép tartás. Egész sokszor sikerült. Ami viszont nagyon menőn ment, az az ügetés-lépés átmenet. Azt teljesen jól megtartottam, nagyon finoman próbáltam csinálni, és Irén döbbenten mondta, hogy "basszus, Petra, olyan hibákat ejtesz, mint egy kezdő, de időnként olyan átmenetet lovagolsz, amit egy 15 éve díjlovagló lovas is csak szeretne…". Van remény. Most úgy éreztem, néha már tudom, mit csinálok, és miért. Először éreztem meg (talán itt volt az ideje…), hogy pontosan mi is az: szárra lovagolni a lovat. Hogy benne volt a ló ereje a kezemben, hogy hátulró előre lovagoltam, és elöl megtartottam ezt a lóerőt. Ha ici-picit engedte rajta, ment, ha fogtam akkor maradt, de "dübörgött", mint egy k. erős motor. Kicsit még vágtáztunk, de csak a jobbik oldalára, és befejezetük az edzést.
Nagyon jó volt, és úgy érzem, marha nagyokat fejlődöm, minden egyes alkalommal. Mi lesz itt?! A végén még tényleg megtanulok lovagolni! :))))
Tisztítgatás-szárítás-karámba visszaengedés. Amikor is Kara - szerintem direkt még jól előttem - elkezdett ásni kicsit, és a csodásan kitisztogatott szőrével ezerrel belehempergett a sárba. Hahaha….
A futószárazás - a ló olyan tréningje vagy feladata, amikor gyalogos edzője körül egyhosszú szár végén mozog - az egyik legértékesebb eszköz a lovas tárházában. Annak ellenére, hogy sok lovas elsősorban a könnyű munka egyik fajtájának, vagy a túl élénk ló lovaglás előtti lejártatásának tartja, legnagyobb értéke helyes használata esetén a kiképzésben van.
Könnyűnek tűnik, de nem az. Mindannyian tudjuk, hogy a korrekt ülés és a megfelelő kommunikáció a lóval megtanulható. A futószárazás ugyanilyen körültekintéssel tanulandó, hiszen ez egyolyan művészet, amely sok-sok gyakorlást igényel, míg mesterfokig jutunk. Sajnos ezt gyakran nem ismerik fel, és a futószár használatához szükséges megértés, ismeret és gyakorlat - főképpen a türelem - hiányából a lónak nagyon sok kára származhat mind fizikailag, mind mentálisan.
A futószárazás nem sokban különbözik a tulajdonképpeni lovaglástól, de helyes kivitelezése, melynek során elérjük a kívánt célt, talán még a lovaglásnál is nehezebb. Mivel a futószáras munka a ló alapvető képzésének és tréningjének fontos része, részleteiben is tárgyaljuk, és foglalkozunk azzal, hogy mit, miért és hogyan teszünk. Hála a legtöbb lóban megtalálható ösztönös önvédelemnek és értelemnek, a ló leggyakrabban kijavítja a gyakorlatlan lovas hibáit és általában hamar rendbejön egy-egy rossz élmény után. Sajnos nem mindig ez a helyzet, ha a ló a futószáron ment; ez esetben a képzetlen ember fizikailag is megsértheti a lovat és ellentétbe kerülhet a ló természetes ösztöneivel, teljesen összezavarja és hosszú időre elveheti az állat bizalmát.
A futószárazás alapelvei pontosan ugyanazok, mint a lovagláséi. A futószárazás nem csak aztjelenti, hogy a lovat körbe-körbe futtatjuk. Az edzőnek a futószárazott ló által leírt kör közepén kell maradnia. Ideális esetben ugyanazon a ponton marad és kis lépésenként saját tengelye körül fordul, mindig előbbre tartja a jobb lábát, ha a ló a bal kézen megy és fordítva, ha a jobb kézen. (Eza helyzet segíti az edzőt egyensúlyának megtartásában, ha a ló hirtelen és váratlanul megugrik.) Az ilyen középponti helyzet azonban csak akkor lesz lehetséges, ha a ló alaposan kiképzett, figyelmes és teljesen hozzászokott a futószárhoz, tökéletes kontroll alatt van és az edző és ló között teljes a bizalom. Amíg a ló el nem éri az idomítottságnak ezt a szintjét - azaz fiatal lovak esetében, az edzőnek rugalmasabban kell a körben elhelyezkednie, de mindig egy kicsivel a ló mögött. Ebben a helyzetben a ló úgy érzi, hogy az előtte levő terület szabad, hogy „nyitva áll az ajtó", és ez biztatja az előre mozgásra. Amint az edző egyre közelebbkerül a ló vállának vonalához, vagy akár kissé meg is előzi, az „ajtó becsukódik" és a ló csökkenti a sebességét. Ha az edző rövidíti a futószárat és közelebb lép a lóhoz, meggátolja abban, hogy levágja a kört. Szinte sohasem szabad, akár csak kevéssel is a ló elé kerülnie. Mozdulatainak gyorsnak kell lennie, de nem kapkodhat, ha nem akarja megijeszteni vagy összezavami a lovat. Mindig a ló szemét kell néznie, hogy bármilyen váratlan mozdulatra azonnal reagálhasson. Valóban csak a lóra ügyelhet, és sohasem szabad hagynia, hogy figyelme bármi másra elkalandozzon.
Fontos szempont, hogy fiatal lovat sohasem szabad nyílt területen futószárazni. Alovarda egy sarka, vagy egy külön futószáras kör a megfelelő hely; a kör mindig a lehető legnagyobb legyen. A fiatal lónak meg kell tanulnia edzőjének hangjára reagálni. Az ostor iránt inkább bizalmat érezzen, mintsem féljen tőle. Meglehetősen sok időt kell tölteni a futószáron sétával és ügetéssel. Kezdetben a körön vágtázás túl nehéz a fiatal lónak, nem képes megtartani az egyensúlyát és az ütemét, hajlamos arra, hogy szétessen, keresztezzen a hátuljával és könnyen az elejére kerül.
A futószárat az edző egyenlő hurkokba rendezve tartsa a külső kezében, mielőtt a kapicánhoz vagy a zablához rögzíti.
(Fotó: Horze)
A kapicánt évszázadokkal ezelőtt találták fel. Alkalmas a fiatal lovak futószárazására, mivel nem teszi tönkre a ló száját. (Idősebb lovak futószárazhatók csikó-kantárral, kikötőszár segítségével, a szárakat úgy rögzítve, hogy ne lebegjenek össze-vissza.) A kapicán párnázott vasrészét kényelmesen kell a ló orrára csatolni és meg kell győződni arról, hogy a fej oldalán futó szíjak nincsenek túl közel a ló szeméhez. A kikötőszár rendszeres használata nem elengedhetetlen, de tanácsos. A kikötőszárakat a hevederhez, valamint vagy a zablakarikához, vagy a kapicán orrszíjának külső gyűrűihez rögzítjük.
Fiatal lovak gyakran megpróbálnak elrohanni. Ezért mind a négy bokát valamiféle ín- vagy lábszárvédővel kell óvni a fizikai károsodástól. A ló szájával állandó, könnyű kapcsolatot kell fenntartani. Mindkét kézen, a jármódok változtatásával kell futószárazni. Meg kell tanulnia a lónak az átmenetre felszólító jeleket, valamint a megállást és a nyugodt egyhelyben állást egyaránt. Azután, hogy a futószárat a zablához vagy a kapicánhoz rögzítette az edző, a futószár végén levő hurkot a csuklójára csúsztatja (bal csuklóra ha a ló balra halad és fbr-dítva), és a többi hurkot ugyanazon a kezén tartja, hogy lehetővé tegye a szár engedését és felvételét. A szár legkisebb részét sem szabad leejteni.
Az edző könnyű kapcsolatot létesít a ló szájával vagy orrával és előre lépteti a lovat. A kapcsolat fenntartása érdekében rövidít vagy enged a futószáron. Az edző a futószárat tartó kezét a külső váll előtt, a ló szájának magasságábantartja. Felsőteste párhuzamos a ló vállával és az ostor a belső kézben a ló csánkja felé mutat. A ló és a futószár megfelelő összeköttetésének van egy még kifinomultabb módja, ami hatásosabb és szigorúbb irányítást tesz lehetővé mint a kapicán, de csak öregebb lovaknál, gyakorlott kézzel használható, mert különben inkább ártalmas lehet. „Kontinentális módnak" nevezik (noha valójában a németek javára írható a feltalálása). Akontinentális módszemél a futószár a belső zablakarikán át a fülek mögött a ló fejtetőjén halad, majd a külső karikához kapcsolódik. Itt is használható a helyesen beállított kikötőszár, hasonlóképpen, mint a kapicán esetében.A futószár ugyanazt a szerepet szolgálja a lovas kezében, mint a szár. Az ostor, ami a belső csánk felé mutat, hátulról követi a ló csánkját, támogatja az ütemét és a lendületét. Szükség esetén nyugodtan és ritmikusan le-föl mozog a csánk irányában, így helyettesíti a lovas előrehajtó csizmáját. Az edző helyzetét, könnyű, folyamatos kapcsolatát a ló szájával, és az előrehajtó ostor zavartalan támogatását úgy kell összehangolni, hogy ezek mind egyszerre hassanak.
A futószáras munkának számtalan célja lehet, így fontos ezek elkülönített tárgyalása. Remek előkészítő munka a fiatal lónak a felülés előtt. Később a lóhátról valóidomítás sokkal könnyebb lesz, mivel a fiatal ló addigra megszokja edzőit és bizalmat érez irántuk. A futószár kiváló módja az alapvető fegyelem megismerésének is; a ló megtanul félelem nélkül körbesétálni és ügetni, valamint megállni és helyben várakozni. Hozzászokik az idomító hangjához és az ostorhoz. Így aztán nem zavarja a lovas súlya, megtanul ellazulni, és közben fokozatosan megerősödik. A futószárazás során különösen nyugodt bánásmódra van szükség és minden küzdelmet gondosan el kell kerülni. Fiatal lovak előkészítő munkájához a kantár fölé csatolt, megfelelően beállított, jól pámázott kapicánt használjuk, melyet kényelmesen az orrcsonthoz igazítottunk. Anyereg fölé egy hevedert csatolunk és a kikötőszárat ehhez, valamint a zablakariká-hoz rögzítjük. A kikötőszár igen hasznos, mert már az idomítás legelejétől fogva „keretet" ad a lónak. Fiatal lovaknál a kikötőszárat úgy kell beállítani, hogy nagyon enyhén feszüljön egyformán mindkét oldalon, mintsem hogy kontaktus nélkül, lazán lógjon. Ha a ló kötőszár nélkül próbál meg kitörni, az idomító hiába rángatja a ló fejét és nyakát, egyáltalán nem lesz hatása a külső vállára. Ez olyan helyzetet teremhet, amelyben az elülső és hátulsó bokák keresztezik egymást, és összeütődnek, amitől komoly sérülések keletkezhetnek. A fiatal ló futószárazásának kezdetén igen hasznos a segéd alkalmazása. Ha a lómegpróbál kitörni vagy az ellenkező irányba fordul, akkor a segítő visszavezeti a helyes csapásra és megnyugtatja. Mindig ez a legokosabb, amit tehet.
Nagyon hasznos dolog a fiatal lovat ügetésből ugratni. Az akadályokat külön a futószárazáshoz kell felállítani, mindig alacsonyan kezdve. Kitörőként rudakat kell az akadályok mellé tenni, nehogy a ló kívülről vagy belülről elkerülje az ugrást. Könnyű kontaktust kell tartani a ló szájával, érzékenyen követve a mozgását és nem szabad zavami a száját. A lónak kell kiszámítania a helyes elugrási távolságot és a földet érés után majdnem azonnal ügetésbe kell visszaesnie. Ez a gyakorlat, ha helyesen hajtjuk végre, nagyon lazító hatású, és biztonságot ad a rohanás nélküli ugráshoz. Később kisebb oxerek vagy akár nagyobb akadályok is használhatók, de természetesen csak fokozatos előkészítés után.
A futószárazás egy másik fontos alkalmazása a ló iskolázása és tréningje. Fejleszthető a ló egyensúlya, és az üteme is hatásosan szabályozható. Ahogy az iramot csökkentjük a lépések meghosszabbíthatók, amit hanggal és az ostor mozgatásával érünkel. Az átmenetek szintén megtaníthatók. Ha egy képzettebb lovat kisebb körre húzunk a korábbi lendületet fenntartva, automatikusan nagyobb összeszedettséget fog produkálni és a testétjobban meghajlítja hosszanti irányban. Ezt csak rövid időre követeljük, majd vezessük a lovat nagykörre és hajtsuk előre.
Ha a lovat lovas nélkül futószárazzuk, mindig kikötőszárat kell használni. Idősebb, elrontott ló újraidomításánál azonban, különösen ha a kéz tevékenységének elfogadtatására törekszünk, a segédszár használata még hatásosabb, mint a kitötőszáré. Ilyenkor viszont nagyon gyakorlott idomítóra van szükség. Az ilyen munkához a segédszárat a kengyelszíjak alá helyezzük és a nyeregkápán egy csomóval rögzítjük. Itt ugyanazok az alapelvek érvényesek, mint amikor a segédszár a lovas kezében van. Az egyetlen különbség, hogy a futószárazásnál a segédszár végét nem a lovas tartja.A segédszárat a következőképpen állítjuk be: állítsuk a lovat vízszintes felületre úgy, hogy mind a négy lábát egyenletesen terhelje, fejét és nyakát természetes helyzetben tartsa. Fogjuk össze egyik kezünkkel mind a két oldalon a segédszárat, tartsuka kápa fölött úgy, hogy felvesszük a legkönnyebb kapcsolatot a ló szájával, majd tegyünk ide egy csomót. A segédszárat mindkét oldalon legfelül a kengyelszíjon egy-egy hurokkal rögzítjük. Ez egy háromszöget képez, amelyben a segédszár a heveder-től indulva keresztülhalad a zablakarikán és visszajut a kápa fölötti csomóhoz. Ha a ló nem rántja előre a fejét vagy nem próbálja kinyújtani a nyakát, akkor nincs hatás a szájában. Ha mégis húz a fejével vagy megpróbál szár fölé kerülni, akkor a háromszög nem enged, nyomás lép fel mindaddig, amíg abba nem hagyja a húzást, enged, és újra felveszi fejével a természetes helyzetet. Ez a tapasztalat előbb-utóbb rábírja a lovat, hogy engedelmeskedjen a szájában fellépő nyomásnak. A segédszár ilyen használatával a ló feje nincs tartásba kényszerítve, hanem ő maga találja meg a megkívánt és egyben természetes fejtartást. A segédszrnak az a vége, amely a hevederhez van rögzítve, sohasem lehet a ló vállánál alacsonyabban. A segédszár ilyen használata, a futószár korábban vázolt kontinentális állításával együtt, igen komoly dolog és gyakorlatlan kézben veszélyesebb lehet, mint majom kezében a borotva. Ügyes idomító esetében azonban az eredmény figyelemre méltó lehet. Ismételt belső félhajlításokkal, ami automatikusan fellép a futószámál, valamint folyamatos előrehajtással fenntartott lendület mellett a ló hamarosan helyes fej- és nyaktartással magától megtalálja a támaszkodást és így megtanulja a száron való mozgást. Az ily módon végzett futószárazás előnyös hatása nyilvánvaló: a ló minden jármódban körön marad, egyenletes ütemben mozog, figyelmét az idomítóra összpontosítja. A rögzített segédszár kontaktusa könnyű, rugalmas és vibráló, amivel megtanítja a lovat, hogy kellemesebb számára, ha nem rángat és nem küzd. Amikor a ló nyaka természetesen ívelt és feje a függőleges előtt van, akkor az idomító két ujjal képes fenntartania kontaktust és nyugodtan, majdnem beavatkozás nélkül követheti az ostorral a ló csánkját. Ebben a keretben a ló összeszedett, élénk és elengedett, fizikailag és szellemileg is egyensúlyban van, és folyamatos kapcsolatot tart fenn a zablával.
Nem tagadom, időről időre felmerül bennem (ebben a másfél hétben…. hahahaha), hogy jól választottam-e lovat. Szó sincs arról, hogy nem volt szerelem első látásra. Kara egy szuper cuki, nagyon kedves, nagyon barátkozós, igazi nyuszihusi… Pont, amilyet kerestem: egy családtag. Inkább a képzettsége az, ami miatt felmerültek bennem kételyek. Eleve kihagyott egy másfél évet, előtte se tudom, milyen intenzitással edzett vele Kálmán, vagy mit tanult. Azt tudom, hogy egy igazi lóbarát helyen töltötte eddigi felnőtt életét, de azt is, hogy a tenyésztőtől egy kezdő lovas vette meg, aki gyakorlatilag Karával együtt tanult meg lovagolni. Kara ismeri a természetes lókiképzés csínját-bínját. Megáll, ha én is, hátralép, ha én, hozzá se kell érnem, ellép, amerre a testbeszédemmel kérem, és még jó sok mindnet tud, amit én nem is… Viszont futószáron nincs egyensúlyban, és bal kézre szinte nem hajlandó vágtázni, és konkrétan lázad a szárkapcsolat ellen… Direkt nem kerestem túl fiatal lovat, hogy messze képzettebb legyen nálam, és így ő tanítson meg engem, de most úgy érzem kicsit vak vezet világtalan helyzetben vagyok. Nagyon nehezen érem el, igazából csak pillanatokra, hogy a kiképzési skálának akár az első fokára lépjünk, és egyenletes ütemet vegyünk fel… :) Mindezek ellenére - bár a nem volt egyszerű, vagy rövid - szenzációsan éreztem magam a mai edzés alatt! Időnként és pillanatokra sikerült elérnem, hogy Kara ütemesen, elengedetten és száron dolgozzon. Tudom, nem nagy szám, de valahol el kell kezdenünk… :)
Ma fél három körül értem ki a Szilajba, Karát simán kivezettem a karámból. Esküszöm, azt hiszem, örül nekem. Ekezdtem pucolgatni, jó sok rászáradt sarat vakartam le róla. Megint nagyon sokat nyünnyögtem körülötte, de hát mit tegyek, élvezem, hogy foglalkozom vele, és ez nekem is segít ellazulni. Most sok iskolaló volt körülöttünk, és örömmel néztem, Kara milyen kedvesen kommunikál velük. Végre sikerült szuperül felhelyeznem a nyerget, jól meghúztam a hevedert, és teljesen finoman, könnyedén a szájába adtam a zablát is. Minden szuper-relaxáltan történt.
A fedelesben gyerekek lovagoltak pónin, elképesztő, hogy ezek a kicsik milyen ügyesen tudnak menni… Elmentem Karával hátra és megint a fedeles "para oldalán" futószáraztam, mindkét oldalra sétáltunk, ügettünk és vágtáztunk. Utána megjött Irén, én fellépővel felszálltam Karára, és indult a brutál-melós óra. Végig figyeltem arra, hogy nyugodtan vegyem a levegőt, és jól ellazítsam magam. Be is jött, úgy érzem, ő sem parázott. Először is el kellett érnem, hogy ütemesen közlekedjünk. Kara képes iszonyúan megszaporázni a lépteit bizonyos helyeken, erre előre fel kell készülnöm, és vissza kell fognom. Aztán főleg a szárkapcsolatra koncentráltunk. Hogy minél rugalmasabb legyen a könyököm, hogy ne rázkódjon a szájában a zabla, és hogy azért fogjak valamit a száron, legyen a kezemben súly. Hajlamos vagyok előre menés közben több szárat adni neki, pedig ez nagy hiba, fontos, hogy hátulról a szárhoz lovagoljam Karát, és ott megtartsam. Az az igazság, hogy Kara nagyon finom "műszer", külön meg kell tanulnom bánni vele. Az iskolalovak, akiken eddig toltam, sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, tudják a dolgukat, és tűrik a tanulók hülyeségeit. Ültem már érzékenyebbnek számító lovakon (Amanda, vagy Ferdinánd a 7vezérben), de Karát nem lehet egy lapon emlegetni velük… Sok idő, mire öröm lesz ránk nézni, és egy harmonikus, nyugodt ló-lovast lát a külső szemlélő, én pontosan érzem ezt. Az óra közepén cavalettiztünk egy kicsit, itt már konkrétan betagadott, amikor az egyik soron át akartam vinni, gondolta, kikerüli őket. Ezt megcsinálta velem kétszer, de aztán már jobban odatettem a csizmám, és ennek megvolt a haszna. Ebben a cavalettis dologban eléggé felhúzta magát, és megint nagyon idegesen jött-ment. Elveszett az ütem, hát még elengedettség… :) Az óra elejétől azzal voltam elfoglalva, hogy nem akar szárkapcsolatot, össze-vissza emelgeti a fejét. Irén azt javasolta, hogy ahányszor ezt elkezdi, rögtön rakjam belső állításba. Ha megnyugszik, akkor fokozatosan igazítsam egyenesre. És ha megint kezdi, akkor újra és újra. Ezt csináltam, és úgy láttam, működik. (Jut eszembe, ezt ki fogom próbálni Amandánál is). Időnként tényleg sikerült nyugodtan mennünk. Jó érzés volt. Óra végén még egy kicsit vágtáztunk mindkét irányba. Jobbra egyből sikerült helyesen beugratni, és szépen ment körbe-körbe. Na, de jött a bal oldal… Az szánalmas volt. Beugrattam vagy háromszor rossz lábra. Utána végre sikerült jól indítanom, de egészen egyszerűen nem akart fordulni félpályánál (félpályán dolgoztunk, a másik oldalon a kis törpék nyomták a lovaglást). Kifejezetten betagadott, elindult jobbra, és ki is fordult velem kétszer. Egyeszer egy elég durva ide-oda tili-tolit nyomatott, néztem nagyot, fel is készültem valami nagyobb turpiszságra, de aztán megálltunk. Harmadszorra jó lábra ugrattam be, és nem estem megint abba a hibába, hogy az első fordulatnál elhiszem neki, hogy hajlandó balra kanyarodni, a másodiknál is nagyon keményen odatettem a jobb csizóm, és voilá, fordult is rendesen. Vágtáztam vele néhány kört: egyébként marha kényelmes ló. Ezzel a pozitív élménnyel zártuk az edzést. Rettenetesen élveztem a munkát, és azt is, hogy végül sikerült igen keményen ellenállnom az ellenállásának.
Nagyon sokat tanultam a tegnapi ijedős utánaolvasásokból, látszik, hogy érdemes mindennek utána menni. Megtartom ezt a jó szokásom. :)
Munka után bebugyoláltam a megizadt Karát a vadi új, pihe-puha polár takarójába, és megkapta a jól megérdemelt zöldséges-gyümölcsös "horsie-bag"-et meglocsolva egy kis Chevinallal. Ennek mindig nagyon örül. Nem vártam meg, míg megszárad, Irén elvállalta, hogy beviszi a karámba. Sietnem kellett egy munka miatt, de nem nagy örömmel hagytam ott egyedül...
Napjainkra már nem képezheti vita tárgyát, hogy a modern lókiképzés vezérfonalát a kiképzési skála logikája adja.
Minden lovasnak és edzőnek olyan alaposan kell ismernie a skála különböző részeit és szakaszait, hogy képes legyen annak gyakorlati alkalmazására.
A fiatal lovak képzésének első fázisa a szoktatási szakasz három részre osztható.
Az első a helyes ütem biztosítása. Az ütem bármilyen zavara a szársegítségek hibájára, illetve hibás lovassegítségek alkalmazására utalnak, vagy arra, hogy az iram helytelen megválasztásával a ló nem találja természetes egyensúlyát (túl élénk az előrelovaglás, vagy vontatott az előremenetel).
A második cél az elengedettség elérése. Az elengedett ló izületeiben és izmaiban fesztelenül, minden jármódban ütemesen mozog. Az elengedett ló kényelmes. "Ruganyos, acélos, élénk érzés van a hátán… Combjaikat valósággal oldalára szívja, combjainkba úgyszólván beledagad oldalával." - írja Kókay Pál. Az elengedettség elérése a kiképzés egyik legfontosabb eleme, amelyet a későbbiekben is rendszeresen ellenőrizni és finomítani kell mert ez az alapja minden későbbi munkának.
A harmadik lépés a száronlét elérése. A száronlét meghatározásakor szintén Kókay Pál gondolatát kell idézni: akkor van száron a ló, ha a lovas által meghatározott keretet önként, puhán, "hátulról előre" kitölti. A száronlét elérése nem lehetséges a megfelelő egyensúlyi helyzet kialakítása nélkül. Az "elején" lévő ló a keretet nem tudja önként és puhán kitölteni. Az ütemesség és a lengő háttal együtt járó elengedettség mindhárom jármódban szintén szükséges feltétele a száronlétnek.
A képzés kezdeti szakaszában rövid száron lépni kizárólag közvetlenül az ügetés megkezdése előtt célszerű, mivel ellenkező esetben a ló elveszítheti lábsorrendjének tisztaságát. A szoktatási szakaszban a ló nyakának bármely pozícióba való erőltetése igen komoly károkat okoz. A fiatal ló legkönnyebben a könnyű szárkapcsolat használatával tudja egyensúlyát megtalálni, állandó ütemességét és elengedettségét kialakítani.
Hubertus Schmidt, igen kiváló díjlovas szerint: Az elengedettség, az ütemesség és a száronlét az alapja a helyes iskolázottságnak. Ebben a kérdésben semmiféle megalkuvást nem lehet elfogadni. Hiányuk ellehetetleníti a fiatal ló fejlődését. Sőt! A későbbiekben is, az előrehaladottabb képzési szakaszokban lévő lovaknál is napi rendszerességgel kell ellenőrizni az idomítási skála elemeinek tényleges meglétét és még a legmagasabb szintű feladatok végrehajtása során is azokat fenn kell tartani. Ez különösen az elengedettségre igaz. Csak az elengedett ló tudja kibontakoztatni természetes karizmáját és eleganciáját, csak az elengedett ló tud harmonikus együttest alkotni lovasával. Ez nem csak a díjlovaglásra, hanem minden szakágra érvényes."
A tolóerő kifejlesztési szakaszának részeit az elengedettség, a száronlét, a lendület és az egyenesre állítottság képzi. A hordozóerő kifejlesztési szakaszának részeit a lendület, az egyenesre állítottság és az összeszedettség képzi. Lendületes az a ló, amely hátulsó lábaival határozottan súlypontja felé lép. Egyenesre állított az a ló, amely hátulsó lábaival elülső lábainak nyomvonalában halad. Az összeszedettség a lovaglás beteljesedése. Relatív fogalom, mértéke a ló képzettségének függvénye.
A fiatal ló képzése során a homlokvonalnak mindig a függőleges előtt kell lennie. A támaszkodást kezdetben ugyan mélyen találja meg a ló, de ez nem jelenti az előző állítás akár időleges megszeghetőségét sem. A mély pozíció csupán a nyak- és hátizmok kinyújtását és az elengedettség biztosítását célozza, nem a ló nyakformájának kialakítását. A nyak pozíciójának szárakkal történő erőltetése merevséget okoz, megakadályozza a helyes egyensúly kialakításának lehetőségét. A durva kéz továbbá ellehetetleníti a hátulsó lábak súlypont felé lépését és a lendületes "hátból" való mozgást.
Az idomítási skála logikája az átengedőség elérését célozza. Átengedőnek azt a lovat nevezzük, amely a lovas segítségeire azonnal, engedelmesen reagál.
(A posztot Gőblyös István Zabla és kengyel blogjáról másoltam. Az eredeti ITT megtalálható. Fénykép: alpha coders)
Amikor kimegyek Karához, mindig van egy kis kő a gyomromban, hogy mi lesz, ha nem sikerül elkapnom a karámban. Múlt csütörtök óta pláne… :) Ma reggel f10-re mentem ki a lovardába. Egy-két répát zsebre vágtam, magamhoz vettem a kötőféket, és irány a ló… Ahogy beléptem a karámba, nem néztem rá, mintha minden más jobban érdekelne, de felé tartottam. Megdobban a szívem: tett felém pár lépést, már amikor beléptem!!! Már megismer, tudja, hogy hozzá jövök! Szeretném gondolni. Talán kezdi sejteni, hogy nálam vannak azok a finom falatok… :) Simán odamentem hozzá, a nyakára tettem a vezetőszárat, és szépen feladtam rá a kötőféket, miközben ő nyugodtan várt. Ezért annyira hálás voltam, hogy a művelet végeztével adtam neki egy juti-répát. Minden gond nélkül, szépen jött velem a patamosóhoz.
Tisztogattam, jó sokáig, ahogy szoktam. Muszáj teljesen elengednem magam a társaságában, ebben meg segít, ha sokat matatok rajta. Mondjuk ma küzdöttem is, a patáját rohadt nehéz volt kitszitítani, tele volt beleragadt mindennel… Muszáj lenne már megkörmölni, múlt héten is már égetően aktuális volt. Letört egy darab a patájából, de Irén szerint ez nem nagy gáz. Elszöszmötöltem vele, közben megjöttek a pónik is, ma ugyanis ovis oktatás is volt. Nem annyira örültem, mert így muszáj volt a fedeles hátába mennem gyakorolni, ott meg mindig parázik a ló… Egyébként állítólag mindegyik. Elkértem Vikitől a futószárat, persze kellett neki is a pónikhoz. Amíg nyergelt, addig pár kört azért futószáraztam. Előtte még megkértem a lovász lányt és Vikit is, hogy nézzék meg, jól van-e a lovon a nyereg, és elégggé meghúztam-e a hevedert. Persze egyik se volt okés… Jaj, csak menne már ez a dolog, olyan nevetségesnek érzem magam, hogy itt a lovam, én meg még egy nyerget se tudok rárakni. Mindegy, majd menni fog, muszáj a közhellyel élnem, mert hát igaz: gyakorlat teszi a mestert… A zablát szépen bevette, és egész ügyesen felraktam a kantárt. Na, legalább ennyivel beljebb vagyok már, nem olyan régen még ez se ment gond nélkül. Fejlődöm. :)
Szóval futószárazásnál minden okés volt. Most csak a nyakára csavartam a szárat, nem kötöttem ki, de mondták, hogy jobban tenném, ha kikötőszárat alkalmaznék (vagy rácsomózom a hevederre a szétnyitott szárat), mert úgy tanulja meg a ló hordani a súlyát, egyensúlyba maradni. Holnap így fogom csinálni. Viki segített felülni, és meghúzta nekem utána még a hevedert. Mentem pár kört. Még csak sétáltam, nem is ügettem (talán ez a mázli), amikor beütött a baj. Ott, a fedeles hátsó részében mindig feszkós kicsit Kara (ponyvás teherautó, mozgó fal, sok is állat…). Most is tiszta szívgörcsöt kapott két csirkétől, akik a fedeles sarkában kotlottak… :) Oda irányítottam szépen, hadd nézegesse meg, aztán elmentük mellettük. Már minden tök jónak ígérkezett, nyugisan mentünk körben, egyre kevésbé érdekelték a csirkék, amikor nagy robajjal kiszabadultak a disznók a fedeles melletti ólból, és őrült röfögéssel kezdtek csörtetni mellettünk, a fedeles másik oldalán. Nem is tudom, én kaptam-e nagyobb szívbajt, vagy Kara… Valószínűleg nem segített a helyzetemen a saját ijedtségem se, mert jól megugrott, ide-oda lépegetett, szerintem ágaskodott is egy kicsit, hogy bakolt-e, arra nem emlékszem, mindenesetre, hol fogtam, hol előre lovagoltam, de valamit nem valami jól csinálhattam, mert ide-oda, előre-hátra táncolt a ló. Ügyeltem, hogy jól beleüljek a nyeregbe, kicsit hátrébb tettem a testsúlyom. Végül vettem egy nagy levegőt, engedtem egy kis szárat, és jól megnyomtam a csizmámmal, amire végül hajlandó volt előre nyomulni…. A fedeles másik, "nyugodt" oldalán, ahol a pónik dolgoztak az óvodásokkal, megálltunk egy darabig, amíg Gábor, a lovász visszavitte azokat a hülye disznókat a helyükre. Szerencsére március elején levágják őket…
A nagy stressz után mentem egy-két kört a biztonságos oldalon a pónik körül, de Viki azt mondta, hogy szerinte annyira feszkós Kara (és valószínűleg én is), hogy inkább talán szálljak le róla, mert a végén még zakó lesz… Leszálltam, nem kellett kétszer mondani. Így utólag sajnálom. Talán megnyugodtam volna én is, Kara is, és tolhattunk volna egy jó edzést. Így viszont csak megfogtam az egy darab felszabadult futószárat (délután átmentem a Nagylovasba, és vettem egy sajátot…), és hátra mentem a "para" helyre, ott futószáraztam pár kört, hogy "de-démonizáljam" a helyet. Még vágtáztattam is. Sajna aztán megint vissza kellett adnom a futószárat, így féloldalasra sikreült az edzés. Mindegy, lényeg, hogy Kara végül eléggé megnyugodott, és a "para" helyen tök elengedetten ment. Úgy döntöttem, ezentúl mindig ott fogom futószárazni, hadd szokja. Vikitől kérdeztem, hogy szerinte visszaüljek-e, de végül nem mert semmit mondani, így arra gondoltam, most ezt nem kockáztatom meg, majd legközelebb Irén társaságában. Így utólag ezt is megbántam, szerintem ment volna… De könnyen beszélek, itthonról, épen, törött végtagok nélkül. Még életemben nem estem le lóról, talán itt az ideje megtapasztalni.
Amúgy egyáltalán nem maradt bennem rossz érzés ezzel az egész sztorival kapcsolatban. Azt hiszem. Azon kívül, hogy fogalmam nem volt, mint fog csinálni a ló, és ettől paráztam, elég biztosan ültem a nyeregben, egy percre sem vesztettem el az egyensúlyom. Igyekeztem jól beleülni. Azt hiszem, azt rontottam el, hogy az első ijedtségben rövidebb szárat fogtam, ahelyett, hogy előre lovagoltam volna. Legközelebb megpróbálom "csak előre", ahogy Csabi szokta mondani, és - ahogy most utána olvastam, köröket lovagolni, hogy adjak neki munkát és eltereljem a figyelmét. Izgalmas, hogy mik vannak. Jókedvűen takarítottam le, kapott friss almát, répát Chevinallal leöntve, aztán vidáman visszaballagtunk a karámba. Jó érzés volt, hogy amikor bementünk, akkor se szaladt el, hanem egy-két simire még maradt.
Itthon kicsit beleolvastam az ijedős ló irodalmába, és a lovasok.hu oldalon találtam egy elég hosszú és részletes cikket a témában (ITT). A cikk alapján a következőkre jutottam:
- A ló alapvetően ijedős állat, erről szól az evolúció. Zsákmányállatként létfontosságú, hogy megijedjen, és idejében menekülni tudjon a veszélyforrás elől. Persze ugyanilyen fotnos, hogy gyorsan megnyugodjon, különben egész nap csak rohangálna, és nem tudna enni… :) (Mellékes info, de a ló egy nap kb. 17 órát tölt legeléssel.) Ez utóbbi tulajdonságát kihasználva igenis lehet arra kondicionálni a lovat, hogy minél kevésbé legyen érzékeny a környezetére.
- Bővíteni kell a ló komfort érzetét, minnél több "ijesztő" dolgot kell neki bemutatni, ezzel felkészíthetem a tereplovaglásra is. Az ijesztő tárgyakat messziről spirálban egyre közelebb lovagoljam körbe, ismertessem meg a lóval. Közben nekem nyugodtnak kell maradnom, hogy érezze, ez tök normális szitu. Generáljak ijesztő helyzetet (kössek pl. színes nejlonzacskót a karám oldalára), ha megijed tőle, akkor ne a tárgyra koncentrálva, de a közelében adjak a lónak feladatokat, így nem a veszélyforrásra koncentrál, amit szépen megszokik. Közben azt is megtanulja, hogy érdemes az én utasításaimat követni, ahelyett, hogy menekülne. Ha megugrik, akkor léptessem a hátulját az első lábak körül, vagy lovagoljak kisköröket.
- Nem érdemes a lovat erőszakkal, egyenesen a félelem irányába terelni, ezzel csak jobban megijed, és megmakacsolhatja magát, rombólódik az önbizalma is. Lovagoljak "biztonságos" távolságra a félelemforrástól, és szépen körökben menjek egyre közelebb, ahogy a lónak még nem kényelmetlen.
- Lovasként ébernek, de elengedettnek kell lennem: ha valami a ló számára szerintem ijesztő dolgot látok, vagy azt gondolom, talán attól megijedhet (pl. egy sárkányt eregető kisfiú a távolban), akkor szép nyugodtan, de határozottan lovagoljam előre, és adjak neki feladatot, hogy ne legyen ideje és módja az ijedezésre koncentrálni.
- A legeslegfontosabb viszont, hogy a ló ijedősségének oka leginkább a lovasban keresendő!
Csabi is mesélte, hogy kapott egy "ijedős" lovat egy hónapra, hogy segítsen javítani a problémán. Minden reggel ráült, a lónak szerinte semmi baja nem volt. Aztán visszaadta a tulajdonosnak, aki nemsokára felhívta, hogy mi a francot csinált annyi ideig, mert a ló ugyanolyan parás, mint annakelőtte.
Ha szeretnénk, hogy lovunk nyugodt maradjon, nekünk is annak kell lennünk. A ló csak akkor fog ösztöneit félretéve nyugodtan reagálni a vélt veszélyekre, ha bízik a lovasában, és tudja, hogy az ő vezetésével nem eshet baja. A lovasnak előre kell gondolkodnia, mindig készenlétben kell lennie, és para helyzetekben is meg kell maradnia irányítónak. Így tudja közvetíteni a lova felé, hogy a túléléshez nem törvényszerű a menekülés. Azaz minél magabiztosabb a lovas, annál több önbizalma lesz a lónak is. A ló és lovas között a félelem ragályos lehet. Ha én úgy megyek ki a pályára, hogy "félős a lovam", és ettől parázom, akkor a ló is ideges lesz, és önmagát beteljesítő jóslatként meg is fog ijedni. És ha ilyenkor nem tudok határozottan reagálni, a ló az ösztöneire fog hagyatkozni, és az marhára nem jó nekem, mert elvileg ilyenkor ész nélkül menekülni kezd… Ha nyugodt tudok maradni, akkor a lovam is hamar megnyugszik, és az "ijedős ló" probléma magától is javulni kezd. Ha nem tudok szívből nyugodt lenni, akkor "úgy kell tennem, mintha…". Muszáj kontrollálni a testemet, oda kell figyelnem az ellazult ülésre, a nyugodt lélegzetvételre, és picit lazább száron előre lovagolni. Ha ezt - a parázásom ellenére - végbe tudom vinni, akkor a ló el fogja hinni, hogy nyugodt vagyok, megnyugszik, és innentől nekem se kell majd már "úgy tennem, mintha…".
Ez utóbbi szabály vezessen engem holnap, amikor újra felülök Karára! :)
Ma talán megtört az átok… Az elmúlt két alkalom bénázása, és a tegnapi pihenőnap után egyszerűen besétáltam a karámba, Kara éppen evett, én meg úgy tettem, mintha a másik lóhoz mennék. Azt megsimogattam, és beszéltem kicsit hozzá. Ezután finoman Karához fordultam, áttettem a nyakán a vezetőszárat, és szépen a fejére a kötőféket. Nyugodtan, rezignáltam. Voilá, ló elkapva! :))) Ezután a patamosóban elmolyoltam rajta vagy egy órát, ahogy szoktam, mire tisztán-csinosan munkára fogtam. Már késő volt és sötét is sajnos, kicsit futószáraztam - egy nagyon kedves bértartó, Dóri segített nekem pár dologban - aztán feültem rá. Dóri ellenőrizte a hevedert, és húzott rajta egy hatalmasat. Őszintén mondom, nem éreztem magam annyira komfortosan Kara hátán. Minden szartól megijedt, nyilván azért mert én is beszari voltam. Meg sötét volt… Meg furcsa hangok jöttek be… Egy keveset jöttem-mentem vele, közben Dórival beszélgettem, ami segített lelazítani. Végül úgy döntöttem, a kis séta és egy kevés ügetés elég lesz, és leszállok Karáról. Mindent összvetve ez egy nagyon kellemes este volt. Vak sötétben vittem vissza Karát a karámba, de azzal az érzéssel, hogy nagyon sok mindnent sikerült önállóan megoldanom.
Ma nem mentem ki Karához, néha muszáj dolgoznom is, de lebeszéltük Irénnel, hogy ráül, és foglalkozik vele. Beszéltünk utána telefonon, és azt mondja, simán elkapta, és utána dolgoztak egy nagyot. Most iriglem… Jó volna, ha már nekem lenne egy ilyen napom. De ami késik, nem múlik, csak kitartááááás!
(A fotó egy korábbi kép Amandáról. Ma már nincs hó a terepen, csak elvétve jeges lefagyások.)
Ma nem sikerült Karát lovagolnom...
Délelőtt kimentem Fótra Csabihoz a 7vezérbe, és tereplovagoltunk egyet, én szokásosan Amandán. Nagyon klassz volt, kedvenc lovam, Amanda (aki egy elrontott, fejet rángató ló, de ettől eltekintve csupa bűbáj) szokásosan nyugis volt, és egy-két fejrángatós befeszülést leszámítva, amikor próbáltam kevesebb szárat használni, és jobban derékból lassítani, ami aztán működött is, szuper nyugisan mentünk. Vágta nem volt sajnos, nagyon jeges a terep. Nagyot beszélgettünk Csabival Gábor haláláról, a lovarda sorsáról, a terveiről. Csupa klassz dolog fog történni, alig várom, hogy kiköltözzünk Fótra!
Terep után átmentem a Szilajba Karához, gondoltam futószárazom egyet, és megyek rajta egy-két kört...Bementem a karámba, szóltam hozzá, odamentem, adtam Karának répát, majd egy lendületes mozdulattal megindult előlem, és innentől kezdve nem sikerült elkapnom. Az hagyján, hogy én üldöztem egy jó pár percig, de utána hívtam a lovászlányt, hogy segítsen, és neki se sikerült. Szerintem vagy 3/4 órát kergette szegény az egész ménest (néha Gábor lovász társaságában), de teljesen reménytelen volt Karát elkapni.
Átgondoltam a dolgot, és teljesen az én hibám… Amikor odajött hozzám, át kellett volna raknom a nyakán a vezetőszárat, innentől nincs kecmec, marad mellettem. Annyira kezdő vagyok, hogy karámból való lókivezetés is meghaladja a tudásomat. Kicsit azért elkenődtem, mert minden ilyen sztori megmutatja, mennyire idejekorán léptem meg a saját ló vásárlása dolgot. Nyilván nem ártott volna például, ha jobban lovagolok... Ugyanakkor már nagyon szeretném megtapasztalni, hogy milyen érzés bizalmi kapcsolatot kiépíteni a lóval. És úgy éreztem, hogy egy fásult iskolaló erre nem lesz alkalmas. Erre egyébként ma is rájöttem, amikor a 7vezérben odamentem a kikötött Amandához, hogy "megnyuszihusizzam", ahogy mondani szoktam. Amanda, aki a többi iskolalóhoz képes még kedves, fényévekre van Karától kommunkációban. Akit eddig szuper-cuki lónak gondoltam (egyébként az is…), azt most fásult kis dolognak láttam. Mert Kara annyira kedves, nyakbapuszizós, "dumálós" ló.
De visszatérve a mai üldözéses "mókára", ami után felhívtam Irént, hogy elújságoljam neki, mi történt... Jót röhögött rajtam (köszi...:)), és mondta, hogy akkor kimegy és lovagol majd Karán. Na, később küldött is egy fotót a kötőfékes Karáról, és megírta, hogy minden gond nélkül, simán elkapta, és nagyot edzett vele. Egyébként megállapította, hogy a bal hátsó lába nagyon gyenge, ez vágtánál jön ki leginkább…
Azt még itt elmesélem, hogy mielőtt ebbe az egész kergetőzésbe belefogtunk, felszereltem a nyerget. A Nyeregvilágtól megvettem ugye a nyerget, vettem még kengyelszíjat, hevedet, zablát és kantárt szárral, de biztonsági kengyelük nem volt, én viszont elhatároztam, hogy csak azzal fogok lovagolni. Még a Platános Lovaskúriában Vili, az oktató mondta (aki már csak tudja, mit beszél, hiszen egy nagyon durva lovas baleset törte derékba az ugró karrierjét), hogy csak gumis kengyelt vegyek, az a legbiztonságosabb. Ezt megvettem a Horzéban tegnap, és ma kezdtem felaplikálni. Hát, ha ezt bárki látja, szétröhögi az agyát... Fingom nincs, hogy kell felrakni egy kengyelt. Első körben fordítva raktam fel a szíjat, de valahogy éreztem, hogy ez így nem kóser, így bementem a nyergesbe, és egy másik bértartó nyergét elemezve küzdöttem fel a szerkezetet. A másik kihívás az volt, hogy hirtelen nem tudtam a kengyel kinyílós, gumis része elöl kell legyen, vagy hátul. A magyar netes oldalakon nem láttam erről fotót, végül nagy kutatómunkával kiderítettem, mi a kengyel angolul (stirrup), aztán a "safety stirrup" kereséssel találtam értelmezhető fotót... Felszereltem (gumi elöl), és még senki nem mondta, hogy rosszul, ebből gondolom, hogy minden okés...
Mielőtt elhoztam Karát Esztergomból, lebeszéltem Sacival a Nyeregvilágtól, hogy szeretnék neki venni egy jó kis angol nyerget, mert alapvetően angol stílusban szeretnék fejlődni, aztán majd meglátjuk… Ledumáltuk ezt a keddi időpontot, és már korábban mutattam neki fotókat a lóról, hogy kicsit "hordós", gyakorlatilag mar nélküli állatról van szó, ehhez passzoló nyergeket hozzon ki, és próbáljuk rá.
Elhozott kb. 7 nyerget, ami megfelelhet a célnak, mindet kirakta a korlátva, mint egy jó kirakodóvásárban, és elindítottuk a próbálgatást, haladva a legolcsóbbtól a legdrágábbig. Hogy, hogy nem nyilván a legeslegdrágább lett csak jó rá! :) Nem, félreértések elkerülése végett, nem arról van szó, hogy én egy percig is bármi olyat gondolnék Saciról, hogy márpedig ezt akarta rám sózni… Egyrészt nagyon meggyőző volt a szakértelme, másrészt, bár magamtól találtam a Nyeregvilágra, a lovardában is megerősítettek abban, hogy ennél jobb helyen nem is lehetnék a témában. Nost, így lett 190.000 Ft-ért használt nyergem. Most már - tekintve, hogy megvettem a Kara hátára igazíttatott western nyerget is - tényleg többe van a szerzszám, mint a ló. :))). Viszont, az a helyezt, hogy ez a nyereg maga az álom!!! Olyan ülni benne, mint egy fotelben, pihe-puha és nagyon klasszul, mélyen ültet. Nem tudom, hogy Kara viszonylag kényelmes léptei, vagy maga a nyereg teszi-e, esetleg a kettő együtt, de egész jól kiülöm végre a tanügetést is, amit eddig a 7vezérben hanyagoltunk, vagy csak rövidfalakon kevés ideig gyakoroltunk a gerincsérvem miatt. És amikor Irén látta, hogy kikönnyítve vágtázom, megjegyezte, hogy muszáj lesz azt is kiülnöm, mert úgy biztosabban tudok hatni a lóra terepen, ha valami gebasz van. Nagyon érdekes, ahogy a különböző oktatók rendre mást tanítanak, mást tartanak fontosnak. Csabánál a 7vezérben eleve kikönnyítve tanultam meg vágtázni (mondjuk tiszta mázli, mert Mirza ló háta vágtában olyan volt, mint a legrosszabb ütvefúró, a szart is kirázta volna belőlem), és ha jól emlékszem, a Tattersallban (ahol tavaly télen lovagoltam heti egy alkalmakat) Verának nem volt kifogása a kikönnyített vágtám ellen. Nekem terepen se volt vele gondom, de az is igaz, hogy eddig szerencsém volt, és nem is volt semmi olyan gebasz, ami miatt jobb lett volna, ha jó mélyen benne ülök a nyeregben… :)
A pénteki érkezést követően Kara kapott 2 nyugodt napot, hogy megpróbáljon beilleszkedni és szokogassa a környezetet. Amikor kiérkeztem hozzá (hétvégén disznóvágásos programunk volt, sajna nem tudtam meglátogatni - de hát ez a bértartás előnye…), összefacsarodott a szívem. Ott állt szegénykém egyedül, messze a többiektől. Gábor, a lovász azt mondja, hogy nagyon kis gyámoltalan volt a hétvégén, igaz, legalább mindenféle balhé és sérülés nélkül megúszta a beilleszkedés első napjait. Amikor bementem hozzá, odajött, komolyan úgy látszódott, nagyon örül nekem, azaz inkább, hogy valaki foglalkozik vele. Félve feltettem rá a kötőféket, és kivezettem…
Megpucolgattuk, és Irén - az új edzőm - felszerszámozta a saját cuccaival. Futószáraztuk mindkét oldalra, és azt láttam, hogy határozottan jó véleménnyel van a lóról. Azt mondta, igazán kompakt kis szerzet, egészen szép mozgással. Örülök, hogy akkor jól választottam… Irén megmutatta, hogyan kell futószárazni, mit csináljak, merre lépjek, stb. Soha nem csináltam korábban, nagyon izgalmas volt! Kara igazán együttműködő, bár egyszer-kétszer betagadott Irénnek, de ő nem hagyta magát, finom büntiket eszközölt (hátraléptette a lovat jó hosszan), ettől aztán helyére került az esze… Nem akart az egyik irányba elindulni futószáron, illetve Irént felengedni a hátára. Szerintem a fellépő zavarta meg, talán nem találkozott még ilyen szerkezettel. Én simán fel tudtam ülni a hátára (fellép nélkül, Irén ellentartott), és nagykörörn sétáltam, ügettem és kicsit vágtáztam. Nagyon izgi volt. Kara nagyon más, mint az iskola lovak: nagyon érzékenyen reagál minden segítségre. Finomnak kell lennem és nagyon meggondoltnak, nem akarom elrontani...
Ismét megállapítottam, hogy jó korán vágtam én bele ebbe a saját ló projektbe. Tulajdonképpen félek a lovaktól. Jó, már nem rettegek, mint másfél éve, amikor először ültem újra lovon gyerekkorom óta, és meg voltam győződve róla, hogy tuti minden ló fel akar rúgni és meg akar harapni, de azért még elég erősen tartok tőlük. Még nem sikerül elhinnem azt, hogy én vagyok a ragadozó, ő meg egy zsákmányállat. Olyan nagy, egyelőre én érzem magam a zsákmány pozícióban, ezen viszont sürgősen változtatnom kell, mert ha megérzi a bizonytalanságomat, akkor tuti nem fog tisztelni, és nem is mer majd együttműködni velem, hiszen nem fog bízni az ítéleteimben. Ha sokáig húzom a szerencsétlenkedést, még a végén a fejemre nő, és elkezd főnökösködni. Mennyi olyan videót láttam, ahol a cuki-nyuszi ló vadállattá változott a határozatlan lovas miatt, akit dominálni próbált. Na, hát ezt a jövőképen inkább nem szuggerálom. Ha becsukom a szemem azt vizionálom, hogy csomózott kötőfékkel szőrén ülök rajta, és vágtázom a naplementébe… :)))
A kérdést az oktatóm tette fel, amikor elmeséltem neki, hogy én valójában tökre félek a lovaktól, és hogy gyerekkorom óta van bennem egyfajta tartás…
Akkor nem tudtam érdemben megválaszolni a kérdést, de valóban eltöprengtem rajta, és azt hiszem nem véletlenül próbálkozom időről-időre: egyszerűen vonzódom a lovakhoz, tetszik a fizimiskájuk, érdekesnek találom a természetüket, még a szagukat is szeretem! De legjobban magát a lovaglást, és a lóval való együttműködést. Lehet, hogy pont a kihívás tetszik az egészben: hogy legyőzzem magamat, a félelmeimet, mert tényleg nem találok annál szebb dolgot, mint amikor ember és állat teljes összhangba kerül.
Sok embert ismerek, aki olyan hobbit választott, ahol a határok feszegetése a cél. Egyesek ejtőernyőznek, mások falat, sziklát, hegyet másznak, raftingolnak, vagy ejtőernyőznek. Kell ez az izgalom, kell ez az élmény. A sikertelenség frusztráló, a sikerességhez viszont hozzá lehet szokni, és egyre kevésbé jár vele öröm-érzet. Az új - lakberendező - karrierem elején nagyon feldobott voltam minden újabb eredménytől: például, amikor az első munkáim megjelentek magazinokban, amikor 1000, majd 10.000 fölé kúszott a blogom olvasótábora, amikor külföldiek jöttek fotózni, amikor tévéműsorba kerültem, amikor díjakra jeöltek, vagy amikor befejeztem egy-egy olyan lakást, ami igazán kedves a szívemnek. A sok és szenvedélyes munkába, az állandó "készenléti állapotba" viszont teljesen belefásultam… Hiába jöttek az újabb sikerek, az öröm-érzet már nem követte őket, sőt, egyfajta állandó undor és érdektelenség állapotába kerültem. Nem vagyok éppen mazochista, nem hagytam magam sokáig ebben a helyzetben. Miután felütöttem az internet "kieégés jelei" oldalait, felismertem a problémámat, és megpróbáltam megoldani: rájöttem, hogy új hobbit kell keresnem, amely megadja nekem azt a fajta eufóriát, ami kikopott az életemből…
Közben másfél éve nyáron, Léna lányom únszolására, lovastáborba vittem a gyerkeket. Az utolsó napon kértem én is egy futószáras oktatást, kíváncsi voltam, emlékszem-e még gyerekkoromból valamire. Tudni kell, hogy 11 éves korom körül kb. egy évig kijártam a Tattersallba, ahol Gömbi edző felügyelete alatt osztályban lovagoltam, de a lovaktól - egyébként minden ok nélkül - való rettegés szép lassan felőrölte az erőmet, míg végül az aktív táncos életem betette a kaput a lovaglás előtt. Később, 29 éves korom körül egy vidám kis csapattal kijártunk Szirákra séta-ügetés terepekre, de a dolog talán egy évig se tartott, amikor teherbe estem. Amúgyis zavart, hogy csak utazok a lovon, mert hát nem tudok lovagolni, és ez az eszköztelenség nagyon bizonytalanná tett, így nemhogy javult volna az állandó félelemem, inkább mélyült…
Végül egy újabb 10 éves kihagyás után, a lovastáborban igazán megdícsértek, hogy nagyon szépen és helyesen ülök a nyeregben. Ekkor jöttem rá, hogy ez lesz az a hobbi, ami kiszed a fásultságomból!
A lovaglásnál nem lehet jobbat talánia egy mániákus lakberendezőnek. Ahol épített környezet van, ott egyfolytában jár a szemem és az agyam, folyamatosan lesem a technikákat, elemezem a formákat, színeket, megoldásokat. Tudat alatt nincs egy perc nyugtom sem, nem tudok kikapcsolni. Az erdőben viszont nincs mit elemezni. A természet ott van, ahogy van, nem nagyon alakítgat rajta senki, csak úgy nő. Ez nagyon megnyugtató! Ugyanakkor - futószáron is - a lovaglás alatt minden idegszálammal a lóra koncentrálok (meg néha az edzőre, hogy mit is mond) - így nincs időm sem gondolkodni. Nem bambulhatok el, mert azt a ló észre fogja venni, és ki is fogja használni! Egyébként erre nem kell magam figyelmeztetni: lóháton maximálisan a lóra és a helyzetre koncentrálok, ez természetesen jön.
Tehát az elhatározás megvolt, de kellett az a bizonyos "lökés". Éppen az autómmal utaztam valahova közben Petőfi rádiót hallgatva, amikor egy beszélgetős műsorban olyan hospice házban haldokló emberekről esett szó, akiket megkérdeztek arról, hogy mit bántak meg életükben. A családdal eltöltött kevés idő után közvetlenül az olyan hobbi tevékenységek szerepeltek a listán, amelyek kipróbálására mindig is vágyott az illető, de lustaságból, vagy más okból végül nem tette meg. Több se kellett nekem, aznap este szörcsöltem egyet a weben, és kiválasztottam a városligeti lakóhelyünkhöz közel eső, fóti lovardát, a 7 Vezér Lovastanyát.
2015 szeptemberében mentem ki először Fótra, ahol Surányi Gáborral kezdtem futószárazni. Emlékszem, amikor megérkeztem, nagyon megszepentem: a lovarda kicsit elhanyagolt állapotban volt, az OSB-ből felhúzott épületek oldalai néhol kicsit betörtek, helyenként leszakadtak a korlátok, kidőltek az oszlopok, a lovak izzasztó helyett katonai pokrócot kaptak a nyereg alá, és ekkor még se kerítés, se kapu nem volt. És sajos őszintén meg kell mondanom, Gábor iránt sem voltam bizalommal első látásra: pocakos és nagy darab volt, a szeme véreres, és - mit szépítsem - erősen bor szagú… Arra gondoltam magamban, hogy csak éljem túl ezt az első alkalmat, ide se jövök többet…
Ahogy ott totyorogtam, Gábor kérdezte, hogy "Petrám, lóra szállsz még ma?", és indult az edzés… Egyenesen ülj, lazíts, sarkat le, fejet fel, stb-stb… Gábor folyamatosan, nyugodtan, beszélt hozzám, közben olyan feladatokat adott, amelyekkel lelazultam. Elkezdtem bízni benne és Panni lóban, aki már nagyon sok kezdőt és gyereket edzett, és élvezni a szituációt. Az első fél órás futószáras edzés után már biztos voltam abban, hogy jó helyen vagyok: itt kapok minőségi oktatást, biztatást és motivációt. Így kezdődött a lovas életem. És itt szeretném elmondani, hogy mennyire megrázott engem, amikor megtudtam - éppen síelni voltam - hogy Gábor január 29-én vasárnap meghalt. 3 nappal előtte még elbúcsúztam tőle, hogy most egy darabig nem jövök olyan sűrűn… 1 év 5 hónapot lovagoltam az általa alapított és vezetett 7 Vezér Lovastanyán, és biztosan tudom, hogy ezek az első edzések, Gábor humora és kedvessége voltak azok, aminek köszönhetően ténylegesen belevágtam ebbe a lovaglás dologba. Rettenetesen fog nekem hiányozni, mert nagyon vártam már, hogy szomszédok legyünk Fóton… Vidáman ellettünk volna...
De nem sokat ültem ám futószáron, 2-3 alkalom után kimehettem karámba magánoktatásra, onnan pedig átvett engem Sipos Csaba, Csabi, aki szintén nagyon klassz tanár, kevésbé szigorú, de ugyancsak nagyon alapos. Nagyon megszerettem az ő óráit is, mert nyugodtan, jól tanít, és sok anekdotát mesél a lovaskönyveiből. Egy nagyon kedves, elég "trampli" nóniuszon, Mirzán kezdtem az edzéseket. Állítólag félős, mindig óvva intettek, hogy figyeljek, mert néha megijed és kilép, de velem soha nem csinált ilyet. Megtanultam megbízni benne, nem gondoltam, hogy le akarna dobni, vagy meg akarna harapni és rúgni. Igazán megszerettem ezt a mafla nagy lovat, pedig nem egy kedves jószág: totálisan tojik az emberre. Egykedvűen hagyja, hogy tisztítsák, nyergeljék, letudja az órát, semmi reakció, aztán irány vissza a karámba a többiekhez, és csak enni és enni és enni.
Heti kétszer jártam ki lovagolni Fótra, de beköszöntött a nagy hideg, és időnként nem lehetett kimenni, mert befagyott a pálya. Ez kicsit elkeserített, és elkezdtem alternatívákat keresni, így jutottam vissza a Tattersallba, ami ugye elég közel van a Városligethez, és két fedelessel is rendelkezik. Falus Vera foglalkozott velem heti egyszer egy órát - néhány hónapig - itt elképesztően sokat tanultam. Fél órával az edzés előtt már a boxban kellett lennem, letisztogatni a lovakat, felszerszámozni, nyergelni, egyedül kivinni a pályára. Ezeket eddig nem csináltam (volt is mindig igazítanivaló a munkámon…), ráadásul a lovak is kevésbbé voltak "iskolásak", azaz élenkebbek, kommunikatívabbak, több közülük telivér. Itt ugrott meg velem elször ló (a Boszi), itt vágtáztam egy hatalmas sprintet a korábban galoppos versenylóval, Mimivel, amikor véletlenül letérdeztem a sarokba tett fém oszlopot, amitől Mimi és én is szívbajt kaptunk. Olyan volt ez a pár hónap, mint egy hullámvasút. Hol azt éreztem, hogy többet márpedig nem lovagolok, hol meg olyan euforikus sikerélménnyel távoztam, amilyet korábban sport még nem adott nekem. Vera fantasztikus oktató, aki szuperül kommunikálva, mindenkivel megtalálva a megfelelő hangnemet, nagyon szemléletesen adja át hatalmas tárgyi tudását. Borzasztóan sajnáltam, hogy eljött a nyár, ilyenkor Vera az Őrségbe vonul a lovaival (fel fogom még keresni őt itt egy jó kis táborozásra…), és abba kell hagyni a Tattis edzéseket. Ráadásul tudtuk, hogy szeptembertől nem jöhetünk vissza, a Nemzeti Lovardát éppen felújítják, addig új helyet kell keresni a lovaknak. Nagy bánatomra az M5-ös mentére költöztek, ez pedig olyan távolság volt, amit már időben nem tudtam bevállalni a - még mindig sok - munkám mellett. De biztos vagyok abban, hogy keríteni fogok még sok-sok alkalmat, hogy Verával edzhessek.
Így esett, hogy a nyár beköszöntével ismét heti egyről kettőre nőtt a fóti edzéseim száma, és - már birtokában egy viszonylag biztos vágtázásnak - az egyik alkalom rendszresen egy két órás terep lett. Nagyon szeretem ezeket a túrákat, mindig jókat dumálunk Csabával a lovaséletről, és más dolgkoról. A lovaglásba már eddig is beleszerettem, de ettől a ponttól menthetetlenné váltam… :) Megtaláltam azt az euforikus élményt, amit kerestem!
Szerettem volna többet kijárni a lovardába, szerettem volna, ha lovakkal nem csak felületes kapcsolatom lenne, hanem sokkal bennsőségesebb… Ha tudnék velük kommunikálni. Elkezdett érlelődni bennem a saját ló gondolata, és ekkor még egy éve se lovagoltam. Aztán elkezdtem házakat nézni Fóton, mert hogy úgy kéne saját ló, hogy tényleg én foglalkozom vele… Tehát a háznak legyen istállója karámmal… És akkor megtaláltam azt a házat, amiről tudtam, hogy a család is imádni fogja! Kis erdei lak, természetvédelmi övezetben, a háztól kicsit elkülönülten található a lovas résszel, aminek köszönhetően elkerülhető az érzés, hogy egy tanyán lakom. A házhoz csinos kis kert tartozik, a gyerekek legnagyobb örömére egy szép medencével… Miután tényleg mindenki beleszeretett, megvettük a házat - 2 köpésre a 7vezértől. Mi több, életemben először Csabival kanyarodtam oda lóháton… :). A házat kb. fél évvel később vehetjük át (március végén), addig tehát van időm még szokni a lovakat, tanulni róluk. És megkeresni a nagy szerelmet!
Bár Dani nem annyira értett egyet azzal, hogy hamarabb vegyek lovat, mint a költözés, de miután egyáltalán nem értek a dologhoz, úgy gondoltam, jobb lesz, ha előbb beszerezem a lovat, akit bértartásban megismerek úgy, hogy közben értő segítséget kapok. Edzővel lovagolok és képzett lovász segít a ló ellátása körüli tudnivalókban. Közben kaptam a szüleimtől a 40. születésnapomra egy "borítokot" kifejezetten azért, hogy lovat vegyek belőle. Ezek után ezerrel elkezdtem keresni a nagy Őt…
Több lovat megnéztem Nyíregyházától Pécsig, több kiválasztottam is volt, de valami mindig közbejött. Az egyiket, Apollót, a csodálatos, nyugodt és megbízható 13 éves kisbérit már majdnem megvettük, amikor felmerült, hogy Dani Moszkvában kapna állást, így - amíg el nem döntöttük, hogy maradunk -jegeltük a kérdést, utána meg már elkelt. Nem csodálom: nagyon nyugodt, kiegyensúlyozott, és csodálatosan szép ló volt.
A következő, komolyan megvásárolni szándékozott ló szintén nagyon nyugodt, kedves teremtés volt, Eddy. Szép foltos félvér ló, aki több lovast díjugrató rajtengedély vizsgára vitt, így arra gondoltam, milyen klassz lesz majd ez nekem is. Addigra már a karám edzéseken sokszor ugrottam kereszteket Csabival, és a tramplicska Mirzát lecseréltük Amandára, akinek - bár van baja, mert nem bírja zablát, emiatt néha befeszül, és össze-vissza emelgeti a fejét - remek ugró affinitása van. Ezzel az élénkebb, menősebb Amandával a terepen az önbizalmam is sokat fejlődött… Eddy lovat le is beszéltük, hogy néhány hónap múlva elhozzuk (ami a tulajdonosnak is megfelelő volt, mert így még az öccse is meg tud tanulni rajta lovagolni). Sajnos, mielőtt elhoztuk volna, kicsit lesántult, és kiderült, hogy egy járásbeli hiba miatt gond van a lábával, amit nem lehet meggyógyítani, csak szinten tartani, de ehhez nyugalom kell neki és kevés munka. Úgy döntöttem, ezt nem vállalom be, mert olyan lovat szeretnék, aki hosszú évekig egészségben velünk van, és sok közös terepes élményünk lesz…
Több lovat próbáltam - egyébként nem olyan nagyon sokat, és ebből azért látszik, mennyire nem értek a dologhoz - mire beakadt az új szerelem: Kara…. Ő lett a ló, akit végül tényleg megvettem, és akiről ez a blog szól.
