Dallos Gyula bácsinál jártam

Kivételes lehetőségem adódott: reggel csatlakozhattam egy csapat egyetemistához, és meglátogathatam Dallos Gyula nyílt edzését és előadását. Három lovat láthattunk munkában: egy 3 éves éppen belovagolt fiatal állatot, amelyiket díjlovaglásra választottak ki, egy nem emlékszem mennyi idős, de körülbelül 5 éve nagydíjban versenyző szürkét, mindkettőt ugyanaz a nagyon képzett srác lovagolta, és egy pej lovat, amelyen az egyik tanuló vehetett egy kis leckét. 

Izgalmas volt élőben is látni, amit Gyula bácsi a könyvében olyan pontosan leír. Miután az első fejezeteket nagyjából már betéve tudom, az átadott "elméleti" tananya istenigazából nem ért újdonságként. Gyakorlati anyagot persze bajos csak könyvből elsajátítani, nagyon soka számít nekem, hogy nézőként - ahogy Gyula bácsi fogalmazott - "együtt" lovagolhattam a lovassal. Persze - és ezt ő is mondja - mi (az edzőt is beleértve) mind csak kívülállók vagyunk - meg kell kérdezni a lovast, hogy hogyan érezte magát a lovon, milyen érzései voltak. Ezt ugye nem lehet nézni… Azt, hogy hány dkg van a lovas kezében, pl. még mindig nem tudom… :) Ha csak a látványra szorítkozom, akkor azt kell mondanom, hogy nagyon kevés, bár ugye amúgy is az a cél, hogy semmi ne látszódjon.  

A fiatal ló nagyon gondos kiválasztás során került az istállóba, a sportcélnak tökéletesen megfelelő felépítésű, és képzettségi szintjén tökéletes izmozású állat. Gyula bácsi elmonda, hogy ezeken kívül a ló idegirendszeri sajátosságai lesznek első körben meghatározóak. A mozgás egy része természetesen a tenyésztésből adódóan jó, de a lóban nem a leendő elvárt mozgást kell nézni, azt majd a lovasnak kell kialakítania, felépítenie. Azt mondja, igazából az első évek közös munkája után lehet eldönteni, hogy melyik szakágra lesz alkalmas a ló: military, díjugratás, vagy díjlovaglás. Ha a ló hosszú évek munkája után nem lesz alkalmas a kiválasztott feladatra, az mindig az edző hibája. Három helyen végezhette rosszul a munkáját: rosszul dönthetett a kiválasztásnál, vagy a szakág meghatározásánál, vagy rosszul edzhette a lovat... 

Már az óra legelején elhangzott, a könyv egyik alapvetése is: a helyes ülés mindennek az alapja. Mondjuk az megnyugtatott, hogy a lovat szenzációsan, játszi könnyedséggel lovagló srác ülése sem volt egészen tankönyv szerű: kicsit beejtette a mellkasát, és a díjlovaglás etalonnál jobban mozgolódnak a lábszárai. Gyula bácsi szerint, ahogy az ülés az elején bevésődik, olyan marad már mindig. Én azért nem adom fel: továbbra is fogom tolni a kengyel nélküli lovaglást különösen arra figyelve, hogy ne kalimpáljak. Utálom azt a látványt a videón…

Szóba került a "lovas érzés"… Gyula bácsi szerint "lovas érzéssel" születni kell, azt nem lehet megtanulni, tanítani. Ebbe nagyon belementünk, ami nekem azért volt izgi, mert pont 2017 márciusában írt Gőblyös egy posztot (itt), miszerint a "lovasérzés tanulható"…. :))). Ez utóbbit egyébként máshol is olvastam. Szerintem ez csak egy értelmezési különbség, és az ellentét elég gyorsan feloldható, ha onnan közelítjük meg, hogy a lovagláshoz valakinek vagy van érzéke, vagy nincs… Most ezt nem a magam fényezésére mondom, de amikor pár hónap alatt olyan egyensúlyban ültem a lovon, hogy elkezdhettem több órás terepekre járni, mindeközben kisebb kereszteket ugrani  (40 évesen, heti 1-2 edzés mellett), mindezt úgy, hogy alapvetően azért nem vagyok egy szuper-bátor alkat, akkor szerintem kijelenthetem magamról, hogy valamilyen érzékem kell legyen a dologhoz. Lehet, hogy tök jó átmeneteket lovagolok, meg jól állítom meg a lovat - azt be kell lássam - lovas érzésem marhára nincsen… Szerintem muszáj hozzá egyfajta gyakorlat és elméleti tudás, amit az ember csak idővel szedhet magára. Amíg azzal vagyunk elfoglalva, hogy megtanuljunk helyesen ülni, hogy függetlenedjen a kezünk az ülésünktől, és még valami fontos: kifejlődjön a mozgáshoz szükséges izomzatunk, addig szerintem nem lehet lovas érzésünk! Láttam most egy profit és egy lelkes amatőrt lovagolni. Ez utóbbiról el lehetett mondani, hogy köze nem volt a lovas érzéshez, fogalma nem volt róla, hogy mit kéne csinálni a lovon, hogyan kéne "helyzetbe hozni", a körön, a körben való fordulatban hajlítani, vagy teljesen reménytelen volt például, hogy beemelje a lovat vágtába… Persze érdekes volna tudni, mióta és mennyit lovagol, de akkor is látszott az ülésén, hogy nem megy a lóval, nem érzi a mozgását, nemhogy nem engedi el magát, de még mozgatja is a csípőjét. Remélem, ezt soha nem olvassa, de el nem tudom képzelni, hogy valaha is lesz igazi lovas érzése… Összességében - én úgy gondolom - mindkét tábornak lehet igaza: kell egy tehetség a lovagláshoz, de ez önmagában még nem jár együtt a lovasérzéssel. Vannak olyan tehetségek, akikben ez kifejleszthető, és vannak annyira nem a lovaglásra termett emberek, akik küzdhetnek életük végéig, akkor sem fogják érezni a dolgot… 

És most esett le, hogy én tulajdonképpen azért vettem lovat, hogy ezt a "lovas érzést" kifejlesszem magamban. Eddig lóval való kommunikációnak hívtam, de tulajdonképpen azt szeretném elérni, amit a profi srác csinált a lovon: játszi könnyedséggel együtt létezni a lóval. Ez lehet a lovas érzés. Egyszer-kétszer, olyankor, amikor nyugodtan magamban lovacskáztam, elkezdtem kapisgálni valamit: amikor megéreztem Karát a kezem és a csípőm/csizmám között, amikor éreztem, hogy egy milimétert kell csak mozdulnom és engednem, és ő egy hajszállal akkor élénkedni fog. Persze egy szétesett vágta utáni ügetésnél, vagy Kara zaklatottam pillanataiban, amikor csak megyek utána az eseményeknek, na akkor nincs meg a fonal… Mégis úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem az elmúlt másfél hónapban, és rettentően izgalmasak a perspektívák…

És még valami… Kedvet kaptam ehhez a Hippologus szakirányhoz… Már írtam is e-mailt az egyetemnek, hogy indul-e 2017 szeptemberében. És még az is érdekes, hogy egész eddig azon gondolkodtam, hogyan tudnám ezt a lovazást valami "hasznosítható" mederbe terelni, hogy több legyen, mint csak egy hobbi (ha már ilyen megszállott lettem), és most összeállít a kép. Már azt is tudom, mit kutatnék. Lehet, hogy majd megnézem a közgázos marketing PHD képzéseket, mert - még nem írom le nyilvánosan - de a téma tökre aktuális és elég égető!

De visszatérve Gyula bácsi órájára….  Nekem ugye most a legnagyobb kérdésem az: szabad-e egy ló fejét bármerre - mondjuk ki, mert azért arról van szó… - erőszakkal, és erős tartással bármerre is igazítani. Beleengedésre "kényszeríteni". Ennek semmilyen jelet nem láttam az edzésen. A fiatal ló - gondolom egyrészt a tökéletes anatómiájának, másrészt pedig a szakértő lovaglásnak köszönhetően - szépen, de nyugodtan tartotta a fejét, a nyaka ívelt volt, de a feje soha nem került a függőleges mögé! Nem úgy, mint Kara feje a felvételen, ahol Irén lovagolja (ITT), amikor az az érzésem, hogy a ló a sok kéztől már inkább "hátra menekül a fejével", feszülté és ütemtelenné válik. Szegénykém, valószínűleg ideges is, csak annyira kedves és együttműködő állat, hogy a végletekig megfelelni igyekszik, ahelyett, hogy ugrálna... A mai napon - Gyula bácsi edzéseit megnézve - úgy döntöttem, nem ezen az úton fogok továbbmenni Karával. Szeretném Kara mozgásából kihozni a maximumot, de ezt nem egy-két hónap alatt fogjuk megoldani. Finomabban szeretnék a célom felé menni, ami a követekező: Kara mozgásából hozzuk ki a benne lévő legtöbbet, legyen jól lovagolt, egészségsen izmozott, teljesen együttműködő, terepbiztos, de nem utolsó sorban boldog ló. Én meg találjam meg a "lovas érzést", érezzem magam "nyeregben", szeretnék erős díjlovas és némi díjugrató alapokat elsajátítani, és persze én is legyek/maradjak boldog lovas… :)

Dunakesziről egyenesen a Szilajba mentem, és már az "új szellemben" lovagoltam Karát. Hogy ne zavarjon semmi a tartásom és az ülésem gyakorlásában, levettem a gerincvédőmet is. A díjlovas négyszög nem túnik extra veszélyes helynek, az ujjam meg ígyis-úgyis eltörik… :) Nagyon kellemes nap volt a mai, és élvezetes a Karával való közös munka. 

Nagyon köszönöm Beának és Gyula bácsinak a lehetőséget, hogy ezekre a dolgokra ma rájöhettem. Azt hiszem, a mai nap elég meghatározó volt a lovas életemben!