Szerda reggel gyűltünk össze, nem voltunk sokan, mindössze hárman vettünk részt tanulóként, és támogató segítséggel jelen volt Emese, aki a Zugolyban tartja a lovát, egyébként meg részt vesz Péter 3 éves képzésében... Jópofa volt, mert rájöttünk, hogy találkoztunk már Dallos Gyula bácsinál. Péter kicsit késett, ami nem volt baj, mert addig mi négyen összeismerkedtünk. Rajtam kívül mind résztvesznek a 3 éves képzésben. Dóri egy olyan lóval érkezett, akit már egy ideje lovagol, most meg el akarnak adni, ezért gondolkodik, hogy megvegye-e. Be akarta mutatni Péternek, és kikérni a véleményét. Regina, annak ellenére, hogy csak 17 éves, már saját lovardával büszkélkedhet. Ő Pompással érkezett, az első lovával, akivel korábban nagyon meggyűlt a baja (rúgott, vad is volt, aztán el is kényeztette…), és azt mondja Péter kurzusai rengeteget segítettek nekik. Emese lova, Báró egy nagyon kedves, szürke herélt, én is gyakorolhattam vele egyszer, ami igazán nagy élmény volt, mert nem hajlandó csak úgy "csicskázni". Ha valamit nem jól csináltam - volt ilyen rendesen… - az rögtön kiderült! Szerencsére Emese gyorsan a segítségemre sietett, ha nem boltogultam. De ne szaladjunk ennyire előre...
A pénteki nap nagyon töményre sikeredett. Délelőtt elméletet vettünk. Beszéltünk a lovak igényeiről, a "működésükről", a földi munka és a természetes lókiképzés hasznosságáról. Átvettük a Parelli játékok menetét és egymásra épülését. Péter nagyon kedves ember, jó hallgatni, ahogy a lovakról és a lovak kiképzéséről beszél, érezni, hogy igazán ért a lovakhoz, és nagyon szereti őket. Délben tartottunk egy ebéd szünetet, délután pedig belevágtunk a gyakorlatba. Emese segített nekem lovat választani, két opció közül Hernádot választottuk. Elszoktam az ilyen nagy lovaktól, elsőre kicsit megszeppenve tisztogattam.
Hernád egyébként nagyon jó választás volt, mert élénk és értelmes ló, ráadásul ezeket a feladatokat nem gyakorolták vele korábban, és miután egy viszonylag bizalmatlan (igaz, nagyon kedves) lóról van szó, klasszul végig tudtunk menni az egyes fázisokon. Tényleg meg kellett szoknia az eszközöket (a répabotot és a kötelet), le kellett vetkőznie a bizalmatlanságát, és tényleg meg kellett tanulnia az egyes, egymásra épülő lépéseket. Így azonnali visszajelzést kaptam, ha valamit nem jól csináltam. Úgy tudom, Karával nagyon sokat foglalkoztak földről, így arra gondolok, vele könnyedebben fogunk boldogulni az elején. Nap végére gyakoroltuk a "Barátkozós-játékot", a "Sündisznós-játékot" és a "Hajtós-játékot". Este még összegyűltünk a társalgóban, elemztük a gyakorlottakat, összefoglaltuk a lényeget, feltettünk egy csomó kérdést, amire választ is kaptunk, érdekeset beszélgettünk, és az éjszakába nyúlóan még videókat is elemeztünk.Péter megmutatta nekünk kedvenc díjlovas videóját és lovát, Fuegot:
Mi tetszett a képzésben? Ez volt életem első leckéje, amit földi munkából kaptam. Láttam és éreztem, mennyit tud fejlődni a lóval való kapcsolatom azáltal, hogy megpróbálok a saját nyelvén kommunikálni vele (mennyit számít a tudatos testtartás, levegővétel, a nézés). A lovakat nem ismertem, tehát nem tudom, ők mennyiben viszonyulnak másképpen hozzám, mintha csak rájük ültem volna, azt viszont nagyon éreztem, hogy én egyrész mennyivel határozottabbá váltam mellettük, másrészt mennyivel több bizalmam lett bennük. Az is érdekes volt számomra, hogy megtapasztalhattam, milyen gyors felfogása van a lónak. Nagyon hamar rájöttek, hogy mit kérek tőlük, és következőnek már úgy csinálták. Először figyeltem meg a reakciójukat, amikor gondolkodnak, ahogy sóhajtoznak, és rágnak, nyammognak…
Mit hiányoltam a 3 nap alatt? Tetszik nekem ez a földi munka, és szeretném folytatni a tanulmányaimat ezen a téren. Nem csak élőben, de fényképeken is láttam, mennyit számít a tornáztatás, mi mindent lehet elérni vele. De… Én rájöttem, hogy a lóval való foglalkozás számomra elképzelhetetlen lovaglás nélkül. Egyszerűen imádok a ló hátán lenni, és sajnos erre ebben a három napban nem volt lehetőségem. Ha csak egyszer legalább lett volna egy-egy óránk, vagy egy edzés keretében, vagy - miután annyira gyönyörű a táj - egy jó kis tereplovaglás formájában… Ez bennem nagy hiányérzetet hagyott.
Mit csinálnék másképp Péter helyében? Nagyon tetszett a képzés, és ki nem hagytam volna, tehát nem fikázni szeretnék, pusztán konstruktív kritikát megfogalmazni. Péter módszere az, hogy ő megmutatja, és sokszor elismétli a lóval, hogy mit kéne tennünk, de kevés időt fordított arra, hogy az én bénázásaimat elemezze, és abban segítsen. Ilyenkor már ment a következő tanulóhoz. Szerencsére ott volt Emese, aki viszont nagyon klassz pedagógus (szakmáját tekintve tréner, szóval még jó, hogy…:)), ő sokat magyarázott, mikörben én dolgoztam. Péter helyében kevesebb időt fordítanék a helyes feladat megmutatására, elég néhányszor demonstrálni, abból is megértjük, ami ilyen formán át tud jönni, utána hosszabb időt szánnék arra, hogy a tanulók mozdulatait megfigyeljem, és a saját hibájukból javítsam ki őket.
Utolsó nap még kaphattunk egy grátisz demonstrációt a lószállítóra való felimádkozásból (Dóri lova megmakacsolata magát). És eltartott ugyan legalább egy órát, de megtapasztaltuk, hogy kedvesen és nyugodtan is fel lehetett kérni az állatot a szállítóra mindenféle plusz kényszerítő eszköz nélkül. Sőt, miután bement, Péter kivezette, és újra felvezette a lovat.
Kicsit úgy érzem, hogy ezzel a három nappal kezdődött el igazán a lovas életem. Nagyon örülök, hogy ilyen gyorsan tudatára ébredtem, hogy szükségem van hasonló képzésekre, és nem "vesztegettem" Karával való közös életünk jelentős részét… Megerősítést nyert az ösztönös megérzésem is, miszerint lassabban kell haladnom Karával, fel kell venni a tempóját, figyelni az igényeire. Hiszen nem hajt minket semmi! Beszélgettem Péterrel, láttam a lovát, fotókkal kísérte az elbeszélését, hogy honnan-hova jutottak Vaqueroval. Ez engem nagyon meggyőzött!
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.