Miután tegnap igyekeztem Imola útmutatása alapján foglalkozni Karával (több-kevesebb sikerrel, azért nagyon amatőrnek éreztem magamat), úgy gondoltam, elég lesz szegény lovacskám "kínzásából", és - hogy ne legyen olyan monoton a munka - csináljunk most valami mást. Például nagyon szeretnék vele terepre menni. És miután továbbra se érzem magam olyan magabiztosnak a témában, gondoltam, inkább csak kiviszem sétálni. Szokjuk a hangulatot, legelészünk, kicsit futószáras dolgozunk, és csak barákozunk egymással és a környezettel. Nagyon, de nagyon jól sikerült az egész! Kara a legnyugodtabban jött velem, most a madárijesztőktől se ijedt már meg - megszokta őket - néha azért megállt, fülelni, ilyenkor gyorsan noszogattam, és azonnal folytatta az útját. Amikor azt akartam, hogy jöjjön velem rendesen, ha elkezdte lerakni a fejét (legelésre készen), jól megráztam. Egy-két alkalom után jól leszokott arról, hogy megpróbáljon potyázni egyet. Viszont, amikor úgy álltunk meg, hogy na most lehet, és kicsit engedtem a száron, és lehúztam a fejét, akkor vadul nekilátott a finom kövér fűnek. Dolgoztunk egy kicsit - körön csináltattam vele sok vágta-ügetés, lépés-ügetés átmenetet- aztán megint legeltünk, meg sétáltunk. Tényleg nagyon klasszul sikerült. Azt hiszem tényleg kezdünk összecsiszolódni.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.