Gőblyös István a nyak- és fejtartásról

Minél jobban ásom bele magam a szakirodalomba, annál inkább azt látom, hogy nem kell a ló fejét sehova se igazgatnom erősebb szártartással. Falus Vera, Halász Péter, Dallos Gyula bácsi, mindenki, akivel beszéltem a témáról ugyanazt mondja: a lovat edzeni kell, alakítsunk ki puha keretet, ahol nincs több a kezünkben, mint a szár súlya, a ló feje pedig automatikusan ott fogja megtalálni az egyensúlyt - ha kellően izmozott - ahol annak lennie kell… 

Gőblyös a témáról (Zabla és kengyel blog ITT):

"A szár súlyánál nem lehet több a lovas kezében, mert ha több van, akkor a ló nincs egyensúlyban. Az erők ugyanis párosával lépnek fel, a ló csak úgy tud erőt kifejteni a szárra, ha előredől, előrenyomja magát. Ilyenkor megszűnik a harmónia, a ló sietni kezd, gyorsabban halad, mint lovasa szeretné, a lovas úgy érzi, hogy folyamatosan lassítania kell lovát és nem tudja előrefelé lovagolni. A folyamat öngerjesztő, mert a szár hatására a ló nem tud saját súlypontja alá lépni (a szár tevékenysége pont ezt akadályozza) és az egyensúly méginkább felborul. Ilyenkor akármilyen puccos mozgást mutat a ló, valójában nem előrefelé mozog, hanem csak szalad."

Ráadásul az is látszik Kara videóin, hogy a ló fejének erősebb igazgatása az első lábakra hat, amivel a jármódok tisztaságát is megbolygattuk… Ha pedig "elértük a célunk", azaz amikor Kara erősen beletette a fejét a szárba, amire Irén azt mondta, hogy ott tartsam meg, az lesz az úgynevezett - és nagyon nem kívánatos - ötötdik láb, amiről Halász Péter is ír a Kiegyensúlyozott ló blogjában (ITT): 

"Amikor a lovas többet érez a kezében a szárból mint ami elegendő ahhoz, hogy az ülése különösebb erőkifejtés nélkül is biztonságos és stabil lenne, akkor ez azt jelenti, hogy a ló sem érzi magát biztonságban a négy lábán, keresi az egyensúlyát, ezért előre dől, és a szájával a lovas kezébe való beletámaszkodás által találja meg az egyensúlyt. 

Érthető, hiszen a ló minden helyzetben az egyensúlyra törekszik. Persze, mivel nem akar felbillenni, nem akar elesni. Ha ebbe a játékba belemegy a lovas, akkor erőből meg fogja tartani a szárat, hátrafelé húzza, kapaszkodik bele, a ló pedig erre számítva szinte kihúzza a lovast a nyeregből. Erre a lovas mégjobban hátra húzza a szárat, míg végül kialakul a lóban egy hamis egyensúly érzet. Azért hamis, mert ebben az esetben nem tartja meg magát a négy lábán, hanem a lovas kezében talál magának egy "ötödik lábat". Erre elkezd számítani, és így a lovas keze is hozzászokik az erős támaszkodáshoz. Ez valóban becsapós, mert egy olyan mankót kap a ló, amit ezentúl nem vehetünk el tőle, mert különben az így kialakult egyensúlyérzet azonnal felborul, és a ló elkezd szaladni. 

Szóval állandóan erős támaszkodást érez majd a lovas, a ló izomzata, egyensúlyi érzete pedig ehhez fejlődik ki. De ilyen állapotban a lovas keze el fog fáradni, azt mondja hogy kemény a ló szája, és jöhet a feszítő zabla, mert hát azzal igen nagy nyomást lehet tenni a ló szájára, bár a lovas kevésbé fog megizzadni a lovaglás során. 

De mi a megoldás? Talán inkább a ló izomzatát kellene célzott tornásztató gyakorlatokkal fejleszteni, hogy minden helyzetben tudja uralni a testét, legyen önhordása! Ehhez pedig nem kell még zabla sem... Amikor a ló megerősödik, lovagolhatósági szempontból javul az egyensúlyi helyzete, kialakulhat az öntartása, mely állapotot Josipovich Zsigmond a "használati ló" fogalmának meghatározásakor elérendő célként jelölt meg. Ilyen lónál megvalósul a száron lét, és lovaglás közben ki tudja állni a cérnatesztet."

Fotó: Fuego munka közben (ITT)