Futószárazás terepen

Bár a család már nagyon únja, hogy nem szervezek más programot, mint kimenni lovazni, most még sikerült rábeszélnem őket… Főleg azért, mert a Szilajban hatalmas háziversenyt rendeztek, amibe azért még ők is szívesen belekukkantanak. 

Tegnap már estébe hajlott, amikor sikerült kiérnem Karához, és kiderült, hogy már nem is lehet lovagolni, mert kicsinosították a pályákat. Aztán - amikor tökre felháborodtam, hogy én nem kaptam róla információt, mert, mint most kiderült, még nem vagyok benne a bértartós facebook csoportban - felajánlották, hogy a fedeles hátuljába edzhetek nyugodtan, de végül elszégyelltem magam, hogy hepciáskodtam, és nem akartam plusz munkát okozni, így csak nyuszihusiztam egyet Karával, kicsit bedugtam az almás zablát a pofijába, hogy mit szól hozzá (rágicsálta), odaadtam neki a szokásos Hyppolit-Chevinal-gyümölcs mixet, és haza is mentem.

De visszatérve a mai napra… A verseny nagyon nagyszabásúra sikeredett! Rengeteg vendég ló, lószállító érkezett, mindenki nagyon komoly díjlovas szerkókban, kicsinosított lovakkal. Élmény volt nézni a forgatagot.  Külön vicces volt, hogy felfigyeltem egy gyönyörű srága kancára (négy lábán kesely), és meg is kérdeztem a tulajdonosát, hogy nem ez a ló eladó-e a lovasok.hu oldalon, és kiderült, hogy de… Nézegettem korábban, hogy ha nem lenne Kara, akkor őt biztos szívesen kipróbálnám, és élőben is nagyon szimpatikus az állat. :) Most nem találom az oldalon, pedig beraknám ide a fotóját! 

Szóval… Kicsit nézelődtünk, aztán meg kellett keresnem Karát, az ő karámjukból ugyanis kocsi parkoló lett. Végül felfedeztem, hogy az Irénék idegzsába pónija mögötti karámból lehet kihozni. Sikerült. Ez most már nem gond: Kara megismer, tudja a répás trükköt, örömmel jön hozzám.

Miután minden fullon volt, azt találtam ki, hogy kisétálok Karával a fákon túli rétre, és ott - terepen - fogom futószárazni. Hadd szokja! Ez egy jó 7 perces séta kifelé, ahol most egyszer csak egy szalag zárta el utunkat. Dani jó magasra emelte, és Kara tiszta zabosan átszaladt alatta. Kinn terepen annyira felszívta magát, hogy se lépni, se ügetni nem volt hajlandó, hanem gyakorlatilag vágtázott fél órát mindkét kézre. Esélytelen volt lecsillapítani, így nem is foglalkoztam vele,  gondoltam, zizegje ki magát. Utána fel akartam ülni rá, hogy körön megyek vele egy kicsit, de valamitől megijedt, és elkezdett menekülni, mielőtt felszállhattam volna, én meg rohadt erősen tartottam a szárat, de nagyon necces volt, hogy nem menekül el, miközben a zabla full kijött a szájából. Elég szarul néztünk ki, de annyi a javamra írható, hogy tök nyugodt hangon csitítgattam Karát, aki egyszer csak teljesen lehiggadt, mintha mi se történt volna… Viszont úgy gondoltam, most egyikünk sincs abban az idegállapotban, hogy terepezzünk, így még futószáraztam jó sokat (azért ne gondolja, hogy a hisztivel a munkát meg lehet úszni, ha még a ráülést igen…), ami után megindultunk visszafelé. Dani és a gyerekek lemaradtak hátul, előbb értem a szalaghoz Karával. Álltunk egy darabig, én átmentem alatta, de nem nagyon akart jönni. Akkor finoman az orrához érintettem a szalagot, hogy lássa, ez nem áramos, én megint jöttem-mentem alatta, finoman húztam át, de még mindig nem akart jönni. Nagyon kedvesen hívtam át, emelgettem a szalagot, egyszer csak lehajtotta a fejét, és mint akit seggen csaptak, úgy átiszkolt. Nagyon megdícsértem, tök jó volt, hogy ezt így egyedül, együtt megoldottuk! Mindenki nézett, hogy leizzasztottam Karát, mintha legalábbis hatalmasat terepeztünk volta… Hahahaha… 

Összességében - a meghiúsolt lovaglással együtt - klassz élmény volt ez a délután. A gyerekek szuper jót fogócskáztak, én meg rájöttem, hogy ezt tök sokszor meg fogom csinálni Karával, hogy együtt szokjuk a kinti életet.