Azt hiszem, Karának is tetszik az új sárga széldzsekim…
Reggel a baleseti sebészeten kezdtem, nagyon sokan voltak, de úgy pörögnek, hogy 40 perc alatt mindennel végeztem: megnézték az ujjamat, kiírtak egy úgynevezett Brooks-gyűrűt (ami nem engedi az utolsó ujjpercemet lefittyedni), ezt megvettem a gyógyászati segédeszköz boltban, visszamentem és felhelyezték. Tudom, hogy baj van az egészségüggyel, de a Fiumei út zseniálisan működik! Ezzel a műanyag kütyüvel már sokkal kényelmesebb a lovat ellátni, és gondolom lovagolni is, bár, amikor mondták, hogy ne tornáztassam, gondoltam inkább nem kérdezek rá, lovagolni szabad-e… :)
Ma délután mentem ki a lovardába, így már jó sokan voltak. Illetve, amikor kiértem, még csak a lovak voltak kikötve, de nem kellett sokat várni a lovasokra sem: egy csapat gyerek érkezett.
A karámban csak Kara volt, és a legjobb barátja, Ajándék. Amikor odaértem, Kara, mint egy nyúl ugrott odébb, azt hittem, menekülni fog. Megálltam, vártam egy kicsit, elővettem a répát, és óvatosan megindultam felé. Tett felém néhány lépést - répa zsebrevág, kötőfék fel, jutifali odaad. Abban reménykedem, hogy ha természetes lókiképzéses gyakorlatokat fogunk csinálni, az olyanná formálja a kapcsolatot közöttünk (nyilván idővel…), hogy ha meglát, oda fog jönni hozzám.
Tisztogattam, és észrevettem, hogy hiányzik belőle egy-két darab… Szerencsére csak szőr, seb nincsen. Gondolom, hogy mostanra tényleg megnyugodott, és elkezdett dolgozni azon, hogy feljebb jusson a ranglétrán. A szügyén van egy kisebb lyuk, és a farján a combjánál. Nem nagyok, túl fogja élni.
Felszerszámoztam (ezt most már nem fogom részletezni, úgy megy, mintha így születtem volna…) és bementünk a fedelesbe futószárazni. Bal oldalra indítottunk. Szépen sétált, ügetett és jó hosszan vágtáztattam. Hadd szokja ezt a bal oldalt. Szépen dolgozott. Eléggé meghajtottam a futószár végével, minden jármódban követeltem tempót. Esküszöm, élveztem, hogy kicsit "üldözöm", ő meg jól felpörög. De szépen ment, prüszkölt, tetszett neki. Napról napra magabiztosabb vagyok. Behívtam, megállt szépen, átakasztottam a futószárat a másik zablára. Valahogy topogott, nem akart kimenni, jól megráztam a futószárat az álla alatt, mérges hangot adtam ki, ettől nézett nagyot, és azonnal csinálta, amit mondok. Kezdem érezni a főnökösdit… Rájöttem, hogy kihasználom, hogy ő ilyen ijedős és érzékeny kis jószág: sokkal kevesebbel is le lehet oltani, mint egy dúvadot. Viszont észrevettem, hogy a jobb lába nagyon merev. Ezen az oldalon van az egyik lyuk (a fehér szőrös képen látszik). Sétáltattam, aztán ügettünk. Megkérdeztem egy lányt, aki tisztogatta a lovakat, hogy mit gondol. Azt mondta, hogy szerinte is furin jár. Hívtam az éppen arra járó lovász Gábort (Irén sajnos messzebb volt, kinn tanítgatta a gyerekeket), hogy mit gondol. Egyre jobban látszott, hogy furán mozog. Megnézte a lábát, ő is úgy látta, hogy nem okés, megtapogatta, de lenn nem érzékeny, nem meleg, valószínűleg a combja fáj, ahol megrúgták, vagy harapták. Hát ennyiben maradtunk. Jobb oldalra általában szívesen dolgozik, lehet, hogy most ezért nem akart magától kimenni a körre? Mindenesetre lekódorogtunk a pályáról, leszerszámoztam, lemostam a patáját, és adtam neki enni. Irén befejezte az edzést, mondtam neki, mi van. Megnézte Kara combját, ahogy hozzáért, mintha odébb ment volna. Mondjuk én pucoláskor nem láttam ennyire érzékenynek, pedig direkt néztem, és ott is keféltem… Abba maradunk, hogy pihenjen a héten. Én azért kimegyek hozzá folyamatosan (etetni, meg pucolgatni), majd mindig megnézem kötőfékkel futószáron, hogy milyen állapotban van. Nem, mintha meg tudnám állapítani… :)
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.