TF Lovaskultúra - ugró edzés Zupival

Boldog vagyok, és jó kedvű, mert a TF-es edzőnk, Zupi nagyon megdícsért az ugratások alatt. Az első próbálkozásnak mondjuk iram fölött indultam, és az akadály előtt leállított, de a többinél olyanokat kaptam, hogy "hát ez nagyon szép volt, anyukám, ennél jobban ezt a feladatot nem lehet megoldani", vagy "na, megtalálta a ló a lovasát"... :)
Sajnos az edzések a töki lovardában soha nem feszültség mentesek. A helyi erő árgus szemekkel figyeli minden mozdulatunkat, és simán veszik a bátorságot, hogy beleszóljanak az órába, másrészt a lóállomány finoman szólva is hagy némi kívánni valót maga után. Szegény párák, nagyrészt sánták és kehesek, némelyik kicsit idegbajos. Mondjuk ha úgy fogom fel a dolgot, hogy a vágó elől megmentett lovakról van szó (nézzük a dolgok szép oldalát...), akkor nagyon sokra értékelem a munkájukat, de ha onnan nézem, hogy a TF Lovaskultúra szakra járok sok pénzért, és ezért talán "jobb" lovakon gyakorolnék, mint a kert végében tartott Karám, akkor ez így nagyon karcsú, és ha kekeckedni szeretnék, még fel is háborodhatnék. De én nem vagyok dühös... Igazság szerint az egyik első alkalmat leszámítva - amikor egy olyan sánta lovon ültem, hogy majdnem sírva fakadtam, és amelyiket utána ki is vettek a csapatból - okés lovakra kerültem. Van egy kis póni, Hermione, azt nagyon szeretem. Imád ugrani, megy, mint egy kis tank, vele is nagyon megtalálom az összhangot. Ezzel a szürkével is szuperül elvoltam, ő a helyi jolly joker, sajnos a neve most nem ugrik be. Azt hiszem, ha menős lóra kerülök, azt szeretem...
Egyébként a napokban, Karával kinn a terepen, nagy összhangban, apró, finom jelekkel kommunikálva arra a megállapításra jutottam, hogy nekem nem okoz örömet egy bufka nagy iskola lovon küzdeni. Van egyrészről az az érzés, hogy ismerem a lovam mozdulatait, és ezért az összhangért (is) élvezem az együtt töltött időt. De azt hiszem az is számít, hogy Kara soha nem volt iskola ló, semennyire nincs lestrapálva, befásulva, és a legfinomabb jelzésekre is azonnal reagál. Nem hajtom ezerrel, nem rúgom szét az oldalát, nem tépem a pofáját, így elég egy nagyon finom félfelvétel, egy leheletnyi csizma az oldalába, és csinálja, amit kérek tőle (kivéve, amikor nem, de az más... :)). Azt hiszem, csak nagyon finom verseny lovakon lehetne hasonló (vagy jobb) érzésem, már csak ezért se panaszkodom. El vagyok kényeztetve.

Na, de itt vannak a videóim. Köszönöm Csillának, hogy felvette!

Ez az első nekifutás, egy akadállyal:


Következő ugrás két akadállyal:


Csabával is egyeztetnem kell, szeretnék többet ugratni Karával. Ez nagyon tetszik!!!!