Először megyek megnézni Karát!

Azt hiszem, úgy helyes, ha ennek blognak az első bejegyzése Karával való első találkozásomról szól. Nem titok: visszadátumoztam ezt a posztot, a napló írását egy héttel Kara hozzánk érkezése után kezdtem írni, mert rájöttem, milyen izgalmas lesz visszaolvasni, amikor már szuper-elengedetten szeljük együtt az erdőket... :) Az előzményekről, hogy miért is szeretnék lovat, és mi vezetett idáig ITT már hosszan írtam.

A meghiúsult lóvásárlásokat követően folyamatosan csüngtem a lovasok.hu weboldalon, és pásztáztam a hirdetéseket. 8-13 éves lovat kerestem, olyat, amelyik nyugodt, kedves, együttműködő, amelyik tapasztaltan tud ugrani, és elvezet egy rajtengedély vizsgához... Több lovat megnéztem, de több olyan hirdetést is találtam, amelyikben szimpatikus ló szerepelt, és hiába reagáltam szuper-gyorsan, elhappolták őket előlem. Volt egy nagyon szimpi kis darab (egyik szeme kék...), őt a saját lovardájából vette meg végül valaki a hirdetés megjelenésének napján. Ilyen előzmények után eléggé ki voltam hegyezve egy újonnan megjelenő, jónak tűnő jószágra. Ekkor ugrott fel Kara hirdetése. Reggel 9-kor már hívtam a megadott számot, hogy megvan-e még a ló. Kálmán - a tulajdonos - jót nevetett a kérdésen, kábé előző éjjel adta fel a hirdetést. :))) Elkezdtem volna kérdezgetni, hogy ilyen, meg olyan-e, de elég hamar megállított, és közölte, hogy nem feltétlenül akarja eladni, Kara szuper gazdáját keresi, szóval előbb ő kérdezne: hova akarom vinni és minek nekem ló... ÖÖÖÖÖÖ.... Innentől "fordítva ültük meg a lovat", és én kezdtem magyarázni a bizonyítványomat, hogy milyen jó neki, ha Kara hozzám kerül. Mi vaaaan?! Még facebookon is bejelöltük egymást azonnal, hogy le tudja meozni a családot. Igazából jót szórakoztam a helyzeten, és lebeszéltünk egy találkozót Esztergomban, ahol Kara lakott.

2017. január 21-én mentem megnézni Karát... Az a csontig hatolós hideg idő volt, amikor fényesre fagyott minden út, és a farm, ahol Kara élt, Esztergom egyik legmagasabb pontján található. Figyelmeztettek, hogy kicsit nehéz megközelíteni a helyszínt, mert egy rosszabb minőségű földút vezet fel a megadott koordinátákhoz (még jó, hogy nem helyrajzi számot kaptam, azt szerintem nem veszi be a GPS...:)). Nyugtáztam a dolgot a Messengeren, de a helyszínnek azért sikerült meglepnie: a zabszem nem fért a fenekembe, ahogy 4 kerékben (tiszta mázli, hogy van...) küzdöttem fel magam a mély árkokkal barázdált jeges úton. Az, ahogy rángattam a kormányt ide-oda, felidézte bennem kedvenc jelentemet a Smaragd románcából, amikor Kathleen Turner teljes erőbedobással próbálja meg vezetni a durván zajló folyóba zuhant, lopott Renault 4L-t... Na, de amikor kiértem az erdő árnyékából, akkor néztem csak igazán nagyot: ritkán lát az ember ilyen csodát Magyarországon! A hegy, amelynek tetején a Szilvia Lovas Farm található, a legmagasabb a környéken, és teljesen kopasz. Akadály nélkül nézhetünk körbe, ameddig a szem ellát. Valahogy így:

Ez a kép már később készült (amikor a kobakomért mentem), Karával először egy hatalmas karám közepén találkoztam. Hárman mentünk felé, Kálmán, a párja, Szilvi és én. Ő megindult felénk, megállt, megszaglászott, és belepuszilt a nyakamba... Most mit mondjak... Elvesztem.... :) Kivezettük a karámból, Kálmán felnyergelte egy western nyereggel, először ő ült rá, állítólag az elmúlt másfél évben talán, ha háromszor ült rajta, ennek ellenére nem tűnt feszkósnak az állat. Ezután én is felpattantam, de első körben futószáron, mert nincs kialakított pálya a farmon. Az meglepett kicsit, hogy mielőtt felültünk, megvártuk, hogy a marha messze ellovagoló szomszédok inkább már kikerüljenek a képből, nehogy bezavarjanak. Viszont ahogy lóra pattantam, teljesen biztonságban éreztem magam. Egy western feszítőzabla volt a szájában, ezzel eresztettük hosszú szárra és később, amikor lecsatoltuk a futószárat, irányítottam ide-oda és amerre jeleztem neki finoman, ő arra ment teljesen simán, gond nélkül.

Visszavezettük a karámba, lementünk vele a többi lóhoz, és nagyon sokat beszélgettünk. Általában a lovakról, a történetükről, arról, hogy ők sem régebben, mint 5 éve lovaznak, és hogy Kara Kálmán első lova, akit nyersen vett 4 évesen egy tenyésztőtől. Kara félig hucul, félig painthorse. Ez jól hangzik, mert így valószínűleg kemény szerkezet. Eddig természetes lókiképzéssel foglalkoztak vele, ebben mindig volt szakértő segítségük, jártak kurzusokra is, és Kálmán időről időre western lovasedzővel is dolgozott Karával.

Éreztem, hogy a ló fejben rendben lesz. Szereti az embereket, kedvességben töltötte az eddigi életét, arra gondoltam, a többi majd úgyis kialakul. Nem is kellett nekem több, gyorsan leelőlegeztem azzal a kitétellel, hogy szeretném, ha állatorvos megvizsgálná, és ha komoly, a lovagolhatóságát befolyásoló hibát talál, akkor szeretném visszakapni a pénzt. Megegyeztünk, kezet fogtunk, és boldogan távoztam, mint leendő lótulajdonos.

Csak hazafelé a kocsiban gondoltam, hogy bakker ezt jó gyorsan letoltam... Semmit nem tudok a lovakról általában, fogalmam sincs, hogy Kara mit tud, mit nem tud, hogyan lép, de ezen a hepe-hupás talajon még azt se tudom megnézni, hogy nem sánta-e. A ló előéletéből az biztosan kiderül, hogy amit én kerestem eddig, azt biztosan NEM tudja. :))) Nem angol stílusban lovagolták, nem próbált még ugrani, nem jártak vele terepre, és láthatóan tartanak attól (és biztosan nem véletlenül), hogy ijedős. És mit kerestem én? Egy stabil, terepbiztos, ugrólovat... Hahahahaha.... Arra gondoltam, hogy most már mindegy: a kocka el van vetve, a ló szuper cuki, a többi meg majd úgyis kialakul...